Az énekszerző kuruc (1.)

Élt a magyar irodalomnak és zenetörténetnek egy rendkívüli figurája, akinek szívügye volt az ősi magyar nyelv és énekkultúra ápolása és megőrzése. Rendkívülisége, életfelfogása tette örök kuruccá ezt az embert, aki lázadt mindenféle olyan külföldi és belföldi hatás ellen, amely nyelvünk régi ízét, sajátosságát homályosította volna el. Éleslátású értékőrző, előrelátó kezdeményező volt, majdnem pap, majdnem irodalmár, majdnem zeneszerző, geológus, topográfus, de teljes szívvel és lélekkel magyar.

Ez a különc tudós nem más, mint Pálóczi Horváth Ádám. A Komárom megyei Kömlődön született 1760. május 11-én. Édesapja református lelkész volt, aki szintén magyar nyelven írta meg teológiai könyvét még 1755-ben. Akkoriban különcségnek számíthatott magyarul írni teológiai könyvet, de a protestáns szemlélet az anyanyelven történő bibliamagyarázatban nyilvánult meg. Ádám édesanyjának csak a nevéről tudunk, Somogyi Katának hívták.

A család egyetlen gyermekének különleges gyerekkorát számtalan csintalanság színesítette, és e huncut természete későbbi diákéletében is megmaradt. Tizenhárom évesen került Debrecen híres kollégiumába. Fékezhetetlen, szilaj természete sűrűn ütközött össze az iskola rendszabályzatával. Számtalan csínytevéséről még hosszú évekig legendák zengtek a diákság körében. De mivel kitűnő tanuló volt, és legelső volt matematikából, csillagászatból és minden természettudományból, valahogy elnézték neki a rakoncátlankodást. Kitűnő elméje bizonyára változatosabbnál változatosabb kihágásokkal hökkentette meg tanulótársait, és bosszantotta a rendszerető tanárokat.

Mivel kötelező volt a teológiatudomány is a mindössze tizenöt éves diákoknak, nem csoda, ha Ádám nyíltan vállalta, hogy nincs elhivatottságérzése a prédikátorságra, hanem inkább a természet- és a jogtudomány érdekelte. Valószínűleg nagy port kavarhatott fel, amikor abbahagyta teológiai tanulmányait.

Időben ekkor már közel egy évszázada uralkodtak a labancok a magyarság fölött, emiatt erős ellenszenv alakult ki benne a németekkel szemben. Nemtetszését azzal fejezte ki, hogy inkább az angol nyelvet igyekezett alaposan elsajátítani a hivatalos német helyett.

Amint véndiákként elballagott a kollégiumból, Miskolcon kapott ügyvédi állást, de hamar megunta mások perpatvarkodásait, és inkább „geometriai hitet tett”, és a hozzá közelebb álló földmérő hivatalba szegődött. Munkája következtében visszakerült szülőföldjére.

Környezete kifinomult úriembert látott benne: „Víg, pajkos, tréfás, elmés s igen alkalmas mindenre; de minden cselekedeteiből érettség, philosophiai csendesség és a mértéken túlható, de nem vak áhítatosság látszik… Szíve jobbíthatatlan, jóltevő, szelíd, erkölcsei tiszták, feddhetetlenek, s társasága igen kedves. A legkényesebb párisi ízlésű dáma is elfelejti, hogy neki bajusz borítja be a száját, hogy hajai tornyokra nincsenek fürtözve, hogy dohány parfumírozta ruháit, s gyönyörködve mulat társaságában” – jellemezte Kazinczy Ferenc.

Egy idő után úgy vélte, hogy hivatali munkája egészségére ártalmas, ezért itt is felmondott, és felesége révén hozományként kapott birtokokon gazdálkodott. A gazdálkodás mellett azonban folyamatos szellemi munkát is végzett. Hirtelen kötött házassága nem bizonyult hosszú életűnek, ezért válás lett a fellángolás vége. Mivel vissza kellett szolgáltatnia immár volt feleségének a földterületeket, a tihanyi apátságtól bérelt szántóföldeket. Rendkívül jó gazda lehetett, mert szép jövedelemre tett szert, és tizenötezer akkori forintot meghaladó vagyonra tett szert.

Újra próbálkozott a házasélettel, de ezúttal sem lett boldogabb, mert a feleséget „kibírhatatlan zsarnoki természet” jellemezte. 1808-ban ennek az idillnek különköltözés lett a vége, ugyanis a nő nem volt hajlandó elválni.

Rendkívüli érdekesség Pálóczi életéből, hogy 1805-ben örökbe fogadott egy Kazinczy Klára nevű lányt, akiről hosszú ideig úgy tudta, hogy saját lánya. E különleges történetről egyik leveléből értesülünk, melyben meggyónta titkát Kazinczy Ferenc nyelvújítónak. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a lánynak és a nyelvújítónak semmi köze nem volt egymáshoz, csupán névrokonság. Klára ugyanis egy Kazinczy János nevű lelkész családjában született valamikor 1784–1792 között. „Atyának lennem a két házasság közé szorult rövid időben volt szerentsém, és édesnek éreztem azt” – vallotta Horváth Ádám barátjának. Meghökkentő dolog akkor következett be, midőn az említett lelkész elhunyt,  Klára anyja pedig halálos ágyán tudtára adta lányának és az örökbe fogadó apának, hogy nyugodt szívvel össze is házasodhatnak, mert mégsem a tudós az apa. Érdekes módon mindkét fél örömmel mondott igent egymásnak, és Pálóczi szerencséjére egykori zsarnok felesége éppen elhunyt, lehetővé téve a nászt. Az idősödő tudós ekképp vallott esküvő előtti boldogságáról: „Arra neki érdeme sok van: kedve pedig más házasságra nints, és én hozzám illő, hogy azokban, mellyekben őtet örökösömnek szántam, e tettemmel is bátorságossá tegyem.” 1818. augusztus 12-én megköttetett a sírig tartó boldog házasság Klára és Ádám között.

Klára kitűnő társa volt a zenésznek, költőnek, nyelvésznek, matematikusnak, csillagásznak és a geometria nagy ismerőjének. Mindenben segítette férjévé lett vélt apját, így téve boldoggá a polihisztor életének két utolsó évét. A boldogság is tovalibbenő pillangó volt Pálóczi Horváth Ádám életében, mert meg sem ünnepelhették második házassági évfordulójukat, a betegségek által szenvedő tudós gondviselő felesége karjaiból a Nagy Gondviselő oltalma alá került 1820. január 28-án.