2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Szeptember 8-án, Kisboldogasszony estéjén zsúfolásig megtelt a marosszentgyörgyi plébánia tanácsterme, ahol Kovács Enikő magyartanár bemutatta Baricz Lajos Az élet kenyere – 88 vers az Eucharisztiáról című vereseskötetét. Amint mondta, 88 imádság, elmélkedés, vallomás található a kötetben, amely a pap-költő hitét, Istennel való személyes kapcsolatát, az eucharisztiában köztünk lakó Úr Jézushoz fűződő viszonyát tárja elénk. A versek nagyobb része már a korábban megjelent 24 kötetben megtalálható, de vannak egészen új keltézésűek is szép számmal, ám most az időzítés kiváló, mert épp a napokban zajlott Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. 





A bemutató végén házi feladatként adta a jelenlévőknek, hogy keressék meg a kötetben a költő vallásos ars poeticáját. A kötet összeállításakor minden negyedik vers után bekerült egy eucharisztiáról készült kép, melyet az előző években, a plébánián zajló Szent Lukács festőtábor alkotói – Abonyi Mária, Albert Katalin, Crişan Anamaria, Czirjék Lajos, Kakasi Irén, Kárp Klára, Kelemen Tibor, Pădurean György, Suba Piroska és Takács Judit – készítettek, valamint helyet kapott Lukácsovits Magda és Imets László festménye is. A kötetből Pataki Ágnes olvasott fel.Az ismertető után átvette a bemondó szerepét, és előadására felkérte az egyházközségi Szent György kórust, a MaKiTa gyerekkórust, melyet Simon Kinga vezet, és a Kolping Család kórusát Székely Szilárd vezetésével. De szóra bírta a szerzőt is, aki arról beszélt, hogy már a tavaly összeállított egy kötetet a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére, és mivel az elmaradt, idén ezzel a gyűjteménnyel tiszteleg a nagy esemény előtt. Mindkét kötetet eljuttatta az erdélyi plébániáknak, és két-két ezer példányt Magyarországra juttatott ki. És még azt is elmondta, hogy a könyv első borítóján látható képet a gyergyóalfalvi Balázs József festette kimondottan a szerző kérésére, ez a kép most a budapesti Szent István-bazilika altemplomában van kiállítva.

A jelenlévők megtekinthették közben a kötetben szereplő képekből készített kiállítást. Az est dedikálással és szeretetvendégséggel zárult. (Különben a marosszentgyörgyi plébánia úgy kapcsolódott be lélekben a NEK-be, hogy minden este egyórás szentségimádást tartott, utána pedig a hívek szentmisén vettek részt.) (Szentgyörgyi)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató