Az egyszerű emberek története

Erdélyi parasztfelkelések Dózsától Cloșcáig

Új nézőpontból, az elit helyett az egyszerű emberek tapasztalatain keresztül közelítette meg Erdély történelmét a Mathias Corvinus Collegium (MCC) március 17-i kerekasztal-beszélgetése Kolozsváron. Az esemény a Románok és magyarok a közös múlt tükrében című sorozat ötödik alkalma volt. 

A beszélgetések célja, hogy romániai magyar és román történészek párbeszédére építve, összehasonlító és kiegyensúlyozott nézőpontból vizsgálja Románia, illetve Erdély történelmének vitatott kérdéseit. A meghívott szakértők tudományos alapossággal vizsgálnak olyan történelmi kérdéseket, amelyek a két nemzeti historiográfiában hosszú időn át eltérő értelmezéseket kaptak. A romániai nyilvánosságban példa nélküli kezdeményezésként ez a beszélgetéssorozat szakmailag igényes és nyitott megközelítést kínál a történelmünkről folytatott párbeszédhez – a közhelyek meghaladására és a múlt érett, elfogulatlan megértésére. 

A beszélgetésen Marius Turda történész moderálásával dr. Hunyadi Attila, a BBTE Magyar Történeti Intézet docense, az MCC kutató-oktató munkatársa, dr. Vasile Mihai Olaru, a Román Akadémia George Barițiu Történeti Intézetének kutatója, valamint Claudiu Pădurean történész-újságíró osztotta meg gondolatait. 

Közös történelem az egyszerű emberek szemszögéből 

A beszélgetés céljaként Marius Turda megfogalmazta, hogy a történelmet ezúttal egy olyan társadalmi osztály szemszögéből szerették volna megközelíteni, akiknek a hangja ritkábban jelenik meg a forrásokban: „Az volt az elképzelés, hogy egy kicsit más szereplőkre is figyeljünk ebben a közös történelemben, akik nem feltétlenül a kulturális, vallási vagy politikai elit tagjai, nem királyok, fejedelmek vagy uralkodók, hanem hozzánk hasonló, egyszerű emberek.” Ez a megközelítés új fénybe helyezte a korszak meghatározó eseményeit, a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkeléstől (1437) Dózsa György mozgalmán át egészen Horea, Cloșca és Crișan 1784-es felkeléséig. 

A szolidaritás túlmutatott az etnikai hovatartozáson 

A beszélgetésen a szakemberek kiemelték, hogy a középkorban és a kora újkor elején a társadalmi konfliktusok nem etnikai alapon szerveződtek. Az erdélyi parasztfelkelés erre jó példa. A korabeli forrásokban az alábbi megfogalmazás szerepel: „universitas regnicolarum Hungarorum et Valachorum huius partis Transsylvaniae”, amely azt mutatja, hogy magyar és román parasztok közösen szerveződtek, a társadalmi helyzet pedig erősebb összekötő tényező volt, mint az etnikai hovatartozás. „A szolidaritás túlmutatott az etnicitáson” – hangsúlyozta Vasile Mihai Olaru. 

Ez a nézőpont árnyalja a modern értelmezéseket, amelyek leegyszerűsítik a történéseket, és nacionalista keretbe helyezik egy olyan korszak konfliktusait, amikor az etnikum kérdése még nem volt meghatározó. A felkelések hátterében nemcsak a gazdasági és társadalmi feszültségek álltak, hanem vallási tényezők is. A korszak embere számára a vallás a mindennapi élet meghatározó kerete volt, így a lázadást gyakran az isteni igazságtétel megnyilvánulásának tekintették. Claudiu Pădurean szerint „ha nem lettek volna ezek a közös elemek – a vallás, a prédikációk és a keresztes hadjáratok –, akkor sokan nem harcoltak volna ugyanazon zászló alatt, függetlenül attól, milyen nyelvet beszéltek, milyen társadalmi helyzetben voltak, vagy milyen anyagi körülmények között éltek. És valószínűleg enélkül az igazságérzet nélkül ez az összefogás sem jött volna létre.” 

Dózsa György felkelése: gyors felemelkedés, gyors bukás 

A Dózsa György által vezetett 1514-es felkelés jelentős fordulópontot jelentett. A mozgalom eredetileg a törökök elleni keresztes hadjáratként indult, de hamar társadalmi lázadássá alakult. Dózsa seregei 1514 tavaszán indultak Budáról, és néhány hét alatt a Bánságba jutottak. A temesvári ostrom során, júliusban azonban döntő vereséget szenvedtek. „Esélye sem volt Szapolyai János hadseregével szemben” – tette hozzá Hunyadi Attila. Dózsa kivégzése a korszak brutalitásának szimbólumává vált. 

Pintea és a kisnemesség bizonytalan helyzete 

A beszélgetés kronologikusan haladva a kora újkor felé fordult, és kiemelte a kisnemesség szerepét, amely az elit és a parasztság közötti átmeneti réteget alkotta. Ahogy Marius Turda is rámutatott, Pintea alakja jól példázza ennek a rétegnek a társadalmi mobilitását: egy köztes csoportét, amely oktatás, katonai pálya vagy különféle kapcsolatok révén képes volt felemelkedni, ugyanakkor a róla alkotott kép később erősen mitizálódott a kollektív emlékezetben. Vasile Mihai Olaru rámutatott: „Pintea ennek a csoportnak a tipikus képviselője, amelynek nemesi státusza feltételekhez volt kötve. Valamilyen szolgálatot kellett teljesíteni, az ő esetében katonai szolgálatot. A teljes kisnemesség körében fennállt a lecsúszás veszélye, különösen abban a térségben, ahol a mozgalma kibontakozott, főleg miután Erdély Habsburg-uralom alá került.” 

Ez a társadalmi bizonytalanság magyarázza, hogy az ilyen szereplők miért kapcsolódtak be a konfliktusokba és felkelésekbe. Nem csupán a parasztsággal vállalt szolidaritásról volt szó, hanem saját társadalmi helyzetük megőrzéséről is. „Itt talán párhuzamot vonhatunk a középosztállyal, amely folyamatosan attól tart, hogy lecsúszik, és jobbággyá válik. Nem azért harcoltak, hogy megszüntessék a jobbágyságot. Ez az egyik Pinteával kapcsolatos mítosz” – tette hozzá Vasile Mihai Olaru. 

Horea, Cloşca és Crişan – a politikai modernitás kezdetei 

Az 1784-es felkelés már egy új korszakot jelez: a politikai modernitás kibontakozását. A parasztok már nem csupán spontán szerveződtek, hanem tudatosan megfogalmazták követeléseiket, és petíciók formájában juttatták el a császári udvarhoz. Hunyadi Attila rámutatott, hogy a felkelést a kincstári jobbágyok is támogatták, akik kollektív petíciókban fordultak a császári udvarhoz, román írnokok segítségével. A konfliktus során az erőszak nemcsak a bérlők, hanem a nemesek ellen is irányult, akik így részben a parasztság és az állam közötti feszültség járulékos áldozataivá váltak. 

Marius Turda szerint ebben az időszakban már megjelenik az a gondolkodásmód, hogy a sérelmeket nemcsak fegyverrel, hanem írásban, intézményes formában is ki kell fejezni. Mindehhez hozzájárult II. József felvilágosult abszolutizmusa is, amely felülről indított reformokkal próbálta átalakítani a társadalmat, ezek az újítások azonban új elvárásokat is teremtettek. Amikor egy felkelés irányíthatatlanná vált, a hatalom keményen reagált, és a vezetők ugyanarra a tragikus sorsra jutottak, mint elődeik. Ez a felkelés túlnyomórészt román részvétellel zajlott, más etnikai csoportok kisebb mértékben vettek részt benne. 

A beszélgetés végén szó esett arról is, hogyan vált Dózsa, Pintea, Horea vagy a hozzájuk hasonló történelmi alakok szimbolikus figurákká, mint a társadalmi küzdelem vagy a nemzeti identitás jelképei. Ugyanakkor a résztvevők hangsúlyozták: a múlt megértéséhez elengedhetetlen, hogy ezeket a szereplőket saját koruk összefüggéseiben vizsgáljuk. „Nélkülük nem érthetjük meg ezeknek a társadalmaknak a működését” – hangzott el. (közlemény)