Csütörtöki kimenő
Ha tárgyilagosan meg akarom állapítani magamról, miféle szenvedélyek rabságába estem, akkor a munkamánián kívül, mely viszonylag és bizonyos környezeti ártalmak folyományaként bocsánatos bűnnek, véteknek számít, másokat viszont módfelett idegesít, és utálkozásuknak alkalomadtán hangot is adnak, nos, minek szaporítanám a szót: játékszenvedélyem elég nyilvánvaló családom körében.
Nem szoktam a törzs spórolt, összekuporgatott pénzét, vagyonkáját, tehenét, gulyáját, ménesét, földjét, kastélyát, ékszereit és értékpapírjait, valamint más hasznos miegymásait a kaszinóba vinni, holott kicsiny városunkban már újra felmagzott a rendszerváltást követő első években, a grundolás korszakában, mikor a vagyonok újraalapozása folyt, és a kapitalisztikus ösztönök kitörtek még azokból is, akik addig szelíden bambultak, a gazdaság-társadalom-kultúra árkaiban és üresjárataiban vesztegeltek, vagy tolták-tologatták egykedvűen a szocializmus szekerét, vezették traktorait és dömpereit szakértelem vagy lelkesedés híján, azonnal vállalkozni kezdtek, mozik, intézmények, gyárak szűntek meg, helyettük játékbarlangok nyíltak, ahol a szerzési és nyereségvágyból elkövetett vagyonpazarlás méltó kifutópályát nyerhetett. A józan ész pedig vesztébe rohant.
A kaszinókat messziről elkerültem, szerencsegépekkel soha nem próbálkoztam, nem hajigáltam marékszám a pénzérméket nyerő-veszítő automatákba. Biztos voltam, hogy nekem soha nem jön ki a három piros cseresznye. Inkább bekaptam a piacon, amíg az árusok kilónyit mértek kosárkámba. (Miből az is kitetszik, hogy régebbi ódzkodásom cáfolataként ma már szeretek a piacra járni.)
Más szenvedélyek sem kísértettek meg sokáig vagy soha. Gondolnék az alkoholfüggőségre, ámbátor ismertem addiktológusokat, akik azt addiktálták, hogy soha ne igyál többet naponta egy-két pohárnál. Kerüld a töményet, inkább igyál bort, melyből az orvosok tanácsára magas vérnyomás csökkentésére a vörösbor sokkal hasznosabb, mint a fehér, miközben a somelier-hajlamokkal felszerszámozott utódom egyre okított a borivás előszertartásaira (kidugaszolás, pince- és szobahőmérsékleti ingadozások kivédése, palackóvás, szellőztetés, pohárban megforgatás, a boroskupa ünnepélyes (ál)szakértői megemelése az ablak/nap világossága felé, megfigyelendő a bor testessége, bukés aromája, és más önológiai műszavak helytelen használata, csettintés nyelvvel és cuppantás ajkakkal stb.).
A dohányzásról sikerült leszoknom, amit testsúlyomnak az évekkel arányos gyors gyarapodása demonstrál, és a kísérőjelenségként fellépő lassúdad járás, fáradás. Óvakodás a hegytől, kaptatótól, meredektől, lépcsőtől, mászófaltól, Somostetőtől, világítótoronytól és Himalájától (vagy Kárpátoktól, Alpoktól, Kordilleráktól).
Kicsapongás, mondén éjszakai lump életmód már nem illik hozzám, legfennebb annak irodalmi lecsapódása kelt élvezetet e sorok írójában, vagy filmes látványként ízlelhető mértékkel és távol a kiskorúaktól.
De marad ám a veszélytelennek hitt számítógépes játékok végtelenje. A gép programja percenként kínál mindenféle játékokat, társast és a pasziánsz tartományába tartozókat. És midőn játszani kezdek, a napi feladatok lezárása után, egy-egy jól végzett munka önjutalmául, akkor arra gondolok, hogy anyám ugyanilyen szenvedéllyel vetett kártyát, megtudni, hogyan remekeltünk egyetemi vizsgáinkon, apánknak sikerül-e kiváltania nehézség nélkül a vámosok alpári játszmáit, kikerülve azt a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsomagot, amit H. meg M. és L. bácsi küldött Frankfurtból, Aachenből, Haifáról, Párizsból vagy Pontederából, Bergenből és New Yorkból, ahol rokonaink és barátaink éltek, akik ezekhez a gyógyszerekhez viszonylag könnyen hozzájutottak, és ugyancsak kártyát vetett arra nézve, hogy mikor bukik meg a rendszer, ez utóbbit különben a Szabad Európa Rádiótól is elvárta, nem csupán a magyar kártya Tell Vilmosától és a Kuoni pásztortól. (Magyarázat gyanánt hozzátenném Wikitől, a pedáns pédiától kölcsönözve, hogy „a magyar kártya, más néven Tell-kártya 32 vagy 36 lapos kártyatípus, a legismertebb magyar kártyajátékok eszköze, Schneider József pesti kártyafestő 1836-os találmánya, mely Friedrich Schiller Tell Vilmos című, nagy sikerű,1804-ben megjelent színdarabja alapján készült. Magyarországon és a német nyelvterületen a legelterjedtebb, Európa jelentős részén a francia kártya után a legkedveltebb játékkártyatípus, azonban a világon a legnépszerűbb kártyajátékok nagy részét – őszinte sajnálatunkra – ez utóbbival, és nem magyar kártyával játsszák”.) Sajnos nem érhették meg a bukást. De bizonyos, hogy nem így képzelték.
Mentségemre szolgáljon (?!), hogy nekem a játékok logikája, bukfencei, cselei, akadályai, talányai tetszenek, a sorozatok kirakásának kunsztjait tanulmányozom, miközben sejtem, hogy elemi matematikai tudással sokkal könnyebb volna, és simábban lehetnék sikeres, de mit tegyek, ha egyszer környezetem, felmenőim és elnéző iskolamestereim felmentettek a matek és mértan kötelezettsége alól, tulajdonképpen megbocsátó mosoly kíséretében dobtak a mély vízbe. Úszni kellett. Tisztában voltak vele, mert sokszor hangoztattam, hogy a múltfaggatás lesz a szenvedélyem. Legalább ebben nem csalódtak személyemmel kapcsolatban.
