2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely

(Folytatás december 9-i lapszámunkból)
Fazekas beszéde végén javasolta, hogy még akkor este állítsák össze az írók felhívását, hogy  másnap reggel a rádió közvetíthesse, és vasárnap a művészek nyilatkozata is elhangozhasson. A nyilatkozat szövegének megfogalmazására egy szerkesztőbizottságot neveztek ki, amelynek tagjai Sütő András, Hajdú Zoltán, Balázs Lajos és Kemény János lettek. A nyilatkozat már aznap elkészült, de az sincs kizárva, hogy a nyers változat már a gyűlés előtt kész volt. Tény, hogy az elfogadott nyilatkozat nem a kinevezett bizottság munkája, hanem Hajdu Győzőé és Kovács Györgyé, legalábbis annak véglegesítése, amely szövegbe – a visszaemlékezéseiben olvashatók szerint – a vaskos elítélő megfogalmazásokat Fazekas maga íratta be. A kérdéssel kapcsolatosan visszaemlékezéseiben Sütő András a következőket írta: „A tervezett kiáltvány szerkesztőinek kis közösségébe, Kemény Jánossal együtt, engem is bevontak, majd csendben kihagytak, miután napokig tartó válságos konfliktus okozója lettem. Váltig ragaszkodtam ugyanis a magam fogalmazta kezdő mondathoz, miszerint a Magyarországon kirobbant események a magyar népet sújtó törvénytelenségek következményei. Valójában Nagy Imre1 egyik fontos megállapítását hangoztattam én is: „Az elmúlt évtized szörnyű hibáinak és bűneinek végzetes következményei tárulnak elénk azokban a fájdalmas eseményekben, amelyeknek szemtanúi és résztvevői vagyunk”.2
A nyilatkozat aláíróiként 16 író, három szerkesztő és három szerkesztőségi dolgozó neve szerepelt.3 A gyűlésről azonban ezek közül négyen hiányoztak, éspedig Tomcsa Sándor és Tompa László székelyudvarhelyi írók, valamint Metz István4 író és Siklódi Sándor, az Igaz Szó egyik szerkesztője, mindketten Marosvásárhelyről. Az bizonyos, hogy Tompa és Tomcsa nem tartózkodott Marosvásárhelyen, így nem is írhatta alá a nyilatkozatot. De lehetséges, hogy telefonbeszélgetés révén, mint írószövetségi tagok, beleegyeztek nevük feltüntetésébe anélkül, hogy ismerték volna a nyilatkozat pontos szövegét.
A nyilatkozat Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel november 4-én, vasárnap jelent meg a Vörös Zászlóban. A levél a következő mondatokkal kezdődik: „Immár két hete vagyunk tanúi a testvéri Magyar Népköztársaságban zajló tragikus eseményeknek. A kétség és reménység, a fájdalom és megdöbbenés váltakozó hangulatában, pártunknak már kezdetben világos értékelése alapján jutottunk el ahhoz a felismeréshez, hogy Magyarország dolgozó népének az ország politikai és gazdasági életében meglévő hibák felszámolására irányuló törekvéseit megnyergelte a sötét reakció, s a szocialista demokratizmust szolgáló tiszta szándékot, jóhiszemű tömegek félrevezetésével, elborította az ellenforradalom szennyes áradata. De már az első pillanatokban világos volt számunkra, hogy az ellenforradalmat előkészítő és fellobbantó bandák nem azonosíthatók a szocializmus ügyéhez hűséges magyar néppel”5. A nyilatkozatot november 6-án leközölte a magyar nyelvű központi lap, az Előre is, Sütő András és Gálfalvi Zsolt tiltakozása ellenére. A leközölt szöveg hangvételével egyet nem értő írók ugyanis táviratban kérték nevük kihagyását az aláírók közül, de tiltakozásukat nem vették tekintetbe.
Visszaemlékezéseiben Fazekas János így magyarázza a nyilatkozat születését: „Szükségesnek tartottam, hogy a marosvásárhelyi és a Magyar Autonóm tartományi magyar értelmiség politikai álláspontjáról írásos dokumentum legyen, amely megjelenjen a sajtóban és a rádióban, úgy külföldön, mint belföldön, és amely igazolja, hogy a magyar értelmiség nem nacionalista, nem akarja eladni senkinek se Erdélyt. […] Azokon a soviniszta securitate-s tiszteken ütöttünk, akik hamis információkat gyűjtöttek a magyar írók ellen, és 1956-ban javasolták letartóztatásukat. […] Ez a dokumentum egy védőpajzs volt évtizedeken keresztül, lehetőséget biztosított az alkotómunkához”6.
Az írók szerepét a pártpolitikának a lakosság közti terjesztése és a közhangulat befolyásolása terén a központi pártvezetés elsőrendű feladatnak tekintette. A Marosvásárhelyen elért eredményről Fazekas beszámolt főnökének, 
Gheorghiu-Dejnek, aki a december 15-16-i magyar autonóm tartományi pártkonferencián nyomatékosította is azt. Ekkor ugyanis kijelentette a következőket: „El kell mondanom, hogy a munkásosztály, a párt erős akarata érvényesült. Erőteljesen megnyilvánult a párt egysége, energiája, szervezőkészsége, politikai, ideológiai ereje. Nagyon szép munkát végeztünk. Nagy örömünkre az értelmiség legnagyobb része helyes álláspontot képvisel, ez a pártunk és értelmiségünk érdeme, hogy az események megértési szintjére emelkedett”7.
Fazekas több mintegy két hétig tartózkodott a tartományban, arra törekedve, hogy meggyőzze a magyar lakosságot: nem állhat érdekében minden megszerzett kulturális és nyelvhasználati jog kockáztatása a magyarországi forradalommal való szolidaritás miatt. A magas rangú pártfunkcionárius tudatában volt annak, hogy a Belügyminisztérium apparátusa a szigorú megtorló politikát igyekezett alkalmazni minden valós vagy lehetséges ellenféllel szemben. Bukarestnek az erdélyi magyar lakossággal és a Magyar Autonóm Tartománnyal szembeni növekvő bizalmatlanságát úgy igyekezett ellensúlyozni, hogy minden lehetséges eszközzel demonstráltatta a tartomány lojalitását a párt és az államhatalom iránt. Ennek a célnak az eszköze volt a magyarországi forradalom nagygyűléseken való nyilvános elítélése.
Megemlítjük, hogy egy 1989 után vele készült interjúban több alkalommal is kiemelte, hogy október 26-án vagy 27-én Gh. Pintilie tábornok8, aki 1948-tól a Securitate irányítója volt, titkos parancsot küldött neki, amely 
mintegy ezer névből álló listát tartalmazott, akiket előzetes letartóztatásba akart helyeztetni. A listán a Magyar Autonóm Tartomány fontos személységeinek, számos írónak és értelmiséginek, tanároknak és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mintegy 150 diákjának a nevét azonosította. De Fazekasnak a Kolozsváron hasonló utasításokat kézhez kapó Miron Constantinescuval együtt sikerült hatályon kívül helyezni a rendelet végrehajtását az akkor még belgrádi útján tartózkodó Gheorghiu-Dejzsel folyatott telefonbeszélgetés révén.9 Tény, hogy a forradalmat követő években a  megtorlások során egyetlen marosvásárhelyi író sem lett megtorló politikai per áldozata.
Bármi is volt a Román Munkáspárt, illetve Fazekas János célja a nagygyűlésekkel és az azokon elhangzott állásfoglalásokkal, az eszköz, a használt módszer kielégíti a hatalom által alkalmazott kényszer fogalmát (amit nevezhetünk preventív megtorlásnak is), hiszen embereket köteleztek felfogásukkal és meggyőződésükkel ellenkező nyilatkozatok tételére, amelyek nemcsak pillanatnyi lelki traumát okoztak nekik, hanem kihatottak életük későbbi szakaszára is. És ez még csak a kezdet. A durva retorzió csak ezután kezdődött, de azt már nem a párt végezte, hanem az elnyomó-megtorló gépezete: a Securitate és a katonai „igazságszolgáltatás”.
 
1 Nagy Imre (1896-1958) reformer kommunista politikus, 1953-54-ben és az 56-os forradalom idején Magyarország miniszterelnöke, 1958-ban kivégezték.
2 SÜTŐ ANDRÁS: Szemet szóért. Debrecen, Csokonai Kiadó, 1995, 89.
3 Aláírókként szerepelnek név szerint: dr. Antalffy Endre, Gagyi László, Gálfalvi Zsolt, Hajdu Győző, Hajdú Zoltán, Kemény János, Kovács György, Metz István, Molter Károly, Nagy Pál, Oláh Tibor, Papp Ferenc, Sütő András, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor és Tompa László írók, Balázs Lajos, dr. Kocziány László, dr. Szász Béla szerkesztők, valamint Metz Erzsébet, Sátán Margit és Siklódi Sándor, az Igaz Szó szerkesztőségi dolgozói.
4 Metz István (1894–1983) magyar orvos, orvostörténész, színműíró, novellista.
5 Vörös Zászló, 1956. november 4.
6 Idézi TÓFALVI ZOLTÁN: Kezdeményezések és szerveződések Erdélyben (Románia). In: Magyar 56. Forradalom és szabadságharc Magyarországon. Hatások a Kárpát-medencében. Szerk. Székelyhídi Ágoston. I-II. 1996, 202.
7 PÁL-ANTAL 2006, 271.
8 Pintilie, Gheorghe (Pantiuţa Bodnarenko – 1902–1985), állambiztonsági tábornok. 1948–1963 között a Népi Securitate Főigazgatóságának parancsnoka. A kommunista Romániában végrehajtott meghurcolások egyik fő vezetője
9 TÓFALVI 1996, 198. Más információ szerint a letartóztatandók listáján kb. 800 kolozsvári és négyszáz marosvásárhelyi magyar értelmiségi és egyetemi hallgató neve szerepelt. Lásd: BOTTONI 2006, 27.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató