2024. october 2., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jó hírrel fogad Benedekfi Csaba, Székelybere község újraválasztott polgármestere. 

Benedekfi Csaba


Megkötötték a szerződést  
Jó hírrel fogad Benedekfi Csaba, Székelybere község újraválasztott polgármestere. Most már biztos, hogy aszfaltút fogja összekötni a község településeit, amire régen várnak. Elmondása szerint aláírták a szerződést a Vidékfejlesztési és Közigazgatási Minisztériummal egymillió eurós támogatásra a helyi fejlesztésekre kiírt országos program (PNDL) keretében. Ebből az összegből aszfaltburkolat kerül a Nyárádszentimrére vezető útra a település bejáratáig. Leaszfaltozzák továbbá a Székelybere – Mája, a Mája és Márkod, valamint a Székelybere és Berekeresztúr közötti szakaszt. Ha ezzel elkészülnek, saját erőből fogják elvégezni a Márkod és Kendő közötti út korszerűsítését. Egy következő lépés lesz a községeken belüli utcák aszfaltozása. A munkát akkor kezdhetik meg, ha a minisztérium folyósítja az e célra szánt kormánypénzt, amire sor kerülhet az idén, de megtörténhet, hogy csak a jövő évben. 
Bár a mesterterv alapján a vízszolgáltató vállalat 2018-ig kiépíti a víz- és csatornarendszert a községben, a polgármester szeretné pályázatok révén elérni, hogy a víz- és csatornahálózat hamarabb megvalósuljon, és ne kelljen utólag feltörni az aszfaltburkolatot. Kérdésemre, hogy van-e igény a vezetékes vízre a községhez tartozó falvak lakóiban, igennel válaszol. Bár azt tartják, hogy a kutak vize iható a faluban, ha tüzetesebben megvizsgálnák, a hagyományos gazdálkodás következményeként helyenként találnának nitritet némelyikben. Legutóbb a svájciak mérték a víz szennyezettségét, amikor a szentimrei vendégháznál kiépítették a gyökérzónás tisztítórendszert. Visszatérve a víz iránti igényre, hozzáteszi, hogy mivel háromévnyi csapadék hiányzik a talajból, ott, ahol nagyobb számban tartanak állatokat, a múlt években nagy nehézséget jelentett a víz biztosítása, ezért fontos az ivóvízhálózat kiépítése. 
Jó ütemben halad a község területrendezési tervének az elkészítése, bár a természetvédelmi és műemlékvédelmi előírások miatt több mint 30 engedélyt kellett beszerezni. A munkában értékes segítséget nyújt az a két falubeli fiatal, akik a Sapientia Egyetem tájépítészet szakán tanulnak – mondja Benedekfi Csaba. 
 
Sikeres a tánccsoport
A község arculatának a rendezése, szebbé tétele foglalkoztatja Kacsó Ferencet, aki alpolgármesterként folytatja helyi tanácsosi tevékenységét. A sáncok kiásása, rendbetétele mellett az üresen álló házak tulajdonosaival való kapcsolatfelvétel révén szeretné elérni, hogy karbantartsák azokat, ami a falukép megváltozása mellett növeli az ingatlanok értékét is. A hagyományos építészetet őrző régi házakban jobbára idős emberek laknak. Vannak, akik régen árulják a házakat, de nem kapnak megfelelő vevőt rá. Érdeklődés lenne, de akárkinek nem akarják eladni. 
Az alpolgármester örömmel újságolja, hogy működik a néptánccsoport, s az évzárón sikeres előadáson mutatkoztak be a közönségnek. A tanács támogatásával a Bekecs együttes két fiatal táncosa tanítja a fiatalokat, akik bizonyították, hogy érdemes foglalkozni velük. Külön öröm számára, hogy a fia is táncol a csoportban, s úgy gondolja, hogy érdemes ezt a kezdeményezést továbbra is támogatni. 

Miből lesz a takonybogár (?) 22 órával korábban

Apanyelv a konyhában 22 órával korábban

Helikon-lapszemle 22 órával korábban

Lovas napok a Bekecsen 22 órával korábban

Hírek, rendezvények 22 órával korábban

Letartóztatták kerítésért 22 órával korábban

Örmény kulturális napok 22 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 3 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 3 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 3 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 2 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató