2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Astafei újra Marosvásárhelyen

Ismét marosvásárhelyi csapatban játszik majd Victoraș Astafei, aki egykor az ASA mezében lett élvonalbeli játékos, aztán hosszú ideig különböző klubokban játszott az országban, többek között a Sepsi OSK-nál is, de megfordult a horvát, a török, de még a malajziai bajnokságokban is, karrierje csúcsán 1,3 millió euróra taksálta az értékét a Transfermarkt.

Astafei legutóbb a Nyárádtői Unirea 2018 játékosa volt, ahol három és fél szezont húzott le, és döntő szerepe volt abban, hogy a csapat feljutott a másodosztályba. Az idényt szintén Nyárádtőn kezdte, azonban a csapat nem szerepelt nagyon jól a bajnokság kezdetén, Eusebiu Tudor edző pedig tisztogatásba kezdett a keretben, ennek áldozatul esett több veterán is, közöttük Victoraș Astafei. Most az ACS Marosvásárhely jelentette be, hogy Astafei aláírt, és a tavasztól a 3. ligában játszó marosvásárhelyi csapat játékosa lesz. A hír nem számol be arról, hogy mennyi időre szól a szerződés, feltételezhetően legtöbb másfél évre, hiszen Astafei 2026 nyarán már 39 éves lesz.

Korábban a klub képviselői arról beszéltek, hogy a következő idényre olyan keretet szeretnének összeállítani, amely megpróbálja a feljutást a 2. ligába. Az idén már biztos, hogy az alapszakasz után az alsóházban folytatják. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató