2021. június 19., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Édesanyánk hamuban sült pogácsája egész életünkben végigkísér

Lehet, hogy az anyai megérzések nem véletlenek? Valami örökre összekapcsolja az anyát a gyerekével? A „hamuban sült pogácsa”, amivel édesanyánk feltarisznyált bennünket, valóban meghatározza a felnőttkori életünket? Az egyik legerősebb, legősibb, legösztönösebb emberi kötődésünk, az anya-gyerek kapcsolat csodás, bonyolult és rejtelmes összefüggéseit térképezte föl a Lélekműhely legutóbbi, anyák napi előadásában dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, unitárius lelkész. Az online előadás a Duna Ház Facebook-oldalán volt követhető.


Dr. Ferenczi Enikő



Bizonyára mindenki számára ismerős az a misztikus kötődés, hogy hiába van tőle sok száz kilométerre, hiába él akár más országban, egy édesanya képes arra, hogy megérezze azt, ami történik a gyerekével. A mindennapi életünk történetei igenis bizonyítékai annak, hogy igen különleges az a kapcsolat, ami az anyát összeköti a gyermekével. A mentálhigiénés szakember saját tapasztalatát megosztva elárulta: amikor anyák napja alkalmából meglátogatta és köszöntötte az édesanyját, rádöbbent, hogy ezek azok a pillanatok, amelyekből felnőttként is töltődünk, amelyek egyediek, és olyan mélyek, hogy nem bírunk eleget szippantani belőlük. Talán ha valamit az anya-gyermek kapcsolatról így anyák napja alkalmával meg kellene tanulnunk, az az, hogy értékeljük mindazt, amit édesanyánk közelségében megélhetünk, a lehetőséget, hogy kifejezhetjük, hogy fontos számunkra.

Dr. Ferenczi Enikő úgy véli, két aspektusból lenne a legjobb megközelíteni ezt a témát: az egyik, hogy miként van jelen az anya az életünkben, miként befolyásolja a létünket ez a kapcsolat, a másik pedig az, hogy miként éljük meg ezt mi nőként, anyaként. 

Az édesanyánkkal való kapcsolatunk meghatározza az életünket, hiszen édesanyánk szemén és érzésein keresztül ismerkedünk a világgal, ő az, aki bevezet nem csak a világ dolgaiba, hanem bemutatja nekünk az édesapánkat, a testvéreinket. Anyánk rezgésén keresztül érzékeljük azt, hogy mennyire biztonságos a világ, bizonyos emberek közelsége milyen érzést vált ki benne, majd bennünk. A másik szempont pedig az, hogy mekkora felelősség az anyaság, milyen nehéz ezt jól csinálni: jól szeretni, de nem túlzásba vinni, távolságot tartani, de mégis a biztonságot közvetíteni, felelősség, amire talán nem is vagyunk felkészülve, hanem nőiségünkből, anyaságunkból adódóan apránként tanuljuk.

És bár az élet legszebb ajándéka anyává válni, arról is beszélni kell, hogy egy nő élete teljesen megváltozik attól a pillanattól, amikor gyermeket szül, hiszen attól kezdve a gondolatai, a szívének egy része mindig ott van a gyermekével, függetlenül attól, hogy az hol van: közel, a szomszéd szobában, vagy kilométerekre tőle, netán más országban.

– Megváltozik az anya élete, gondolkodása, érzései, másként megyünk át az utcán, felelősségteljesebben vezetünk, és minden döntésünket annak függvényében hozzuk, hogy anyává váltunk – világított rá.

Nem minden anya-gyerek kapcsolat felhőtlen

A segítő szakember azonban azt is megjegyezte: nem lenne reális, ha nem beszélne arról, amivel a segítők sajnos gyakran szembesülnek, ha nem érintené azokat a szomorú, néha nagyon meredek történeteket, amelyek szintén az anya-gyermek kapcsolathoz kötődnek. Hiszen a mindennapokban vannak nem jól működő anya-gyerek kapcsolatok, sajnos találkoznak olyan helyzetekkel is, amikor az anya magatartása érzelemhiányos, nem tudja biztosítani azt a feltétel nélküli szeretetet, ami egyedi e földi létben. De másik végletként akár mesélhetne a túlfűtött, szinte megfojtó anyai szeretetről, amiben a gyermek nem képes felnőtté válni, vagy arról, hogyan zavar meg párkapcsolatokat az anya döntő és befolyásoló véleménye, netán az anyának a magatartása, aki túlszereti a fiát vagy a lányát, és nem tudja elfogadni, hogy az felnőtté vált, és önálló élete van. De mesélhetne anyákról, akik magányosan sírdogálnak, és azon gondolkodnak, vajon hol rontották el, mi az oka annak, hogy a gyerekük eltávolodott tőlük – osztotta meg a mindennapi munkája során tapasztaltakat a szakember. Mint mondta, a paletta nagyon színes, és ezek a történetek is ugyanúgy hozzátartoznak a mindennapi valósághoz, mint a felhőtlen, boldog anya-gyerek kapcsolatok.

Dr. Ferenczi Enikő ugyanakkor megjegyezte, a segítő szakmában töltött több mint két évtizedes tapasztalattal maga mögött nem tudja elfogadni azt, hogy valaki felnőtt emberként a boldogtalanságát azzal igazolja, hogy az édesanyja nem adott meg neki mindent. 

– Tudom, hogy az életünk különböző, és van, aki többel indul, van, aki jóval kevesebbel, de nem tudnám a munkámat végezni, ha nem hinném, hogy mindenen túl lehet lépni. Hogy az ember eljuthat arra a szintre, amikor elfogadja a saját élete történetét, és azt mondja, neki ez jutott, és ebből kell feljutnia a boldogság, a kiegyensúlyozott lélek magasságába. Mindenen túl lehet lépni, még egy kevésbé szerető anyán is, vagy árvaságon, bántottságon és sérelmeken is, mert valahol mi döntjük el, hogy mekkora erőt fektetünk abba, hogy dolgozzunk saját sorsunk alakításán. Lehet, hogy túl szigorúnak érzik egyesek, de nagyon a magaménak érzem, hogy ha egy nő gyereket vállal, már csak ezért tiszteletet érdemel. Tisztelni az anyát azért, mert kihordott, mert életet adott, és ezt megtoldani azzal a feltételezéssel, hogy megpróbálta a lehető legtöbbet adni. Az, ahogy viselkedett, a részéről a legtöbb volt, amit adhatott – véli a mentálhigiénés szakember, aki elismerte, kissé úgy van az anyasággal, hogy talán ezt sohasem lehet elég jól csinálni. Próbálkozunk, próbálunk nem túlszeretni, nem túl aggódónak lenni, de nem merné azt mondani gyerekei felnőtté válásakor, hogy mindent a lehető legjobban tett. Legfennebb annyit, hogy mindent megpróbált, és lehetőségei szerint mindent megadott.

Szeretni úgy, hogy ne akadályozzuk a szabadságát

– Ha pontokba kellene szedni, hogy mi az, amit az anya-gyerek kapcsolatban nyújtani kellene az anyának, azt mondanám, hogy az első és legfontosabb a szeretet, de mindenképp mellé tenném azt a két nagyon fontos aspektust, hogy megengedni gyerekeinknek, hogy szabadságban nőjenek fel, hogy a szeretetünk ne akadályozza őket a szabadon választásban és abban, hogy az életben megtalálják, felfedezzék és megvalósíthassák önmagukat. Az anyai szeretet az egyedüli feltétel nélküli szeretet. Az anya azért szereti a gyerekét, mert az övé, nincsenek elvárásai, feltételei, és emiatt egyedi és semmi máshoz nem hasonlítható az anya-gyerek kapcsolat – hangsúlyozta. A kilenc hónap, amit az anya testében tölt a magzat, amikor mondhatni egy testben a két lélek, majd amikor felnő, és saját személyiséggel rendelkező felnőtt lesz a gyerek, a tudatalattija őrizni fogja az anyához való kötődést, és ez a lelki kapcsolat sohasem szakad meg. Olyan erős és misztikus ez, hogy minden rezdülésünkben jelen van, még akkor is, ha nem tudatos. Ezért nagyon nagy az anya felelőssége. Egy áldott állapotban lévő asszonynak minden rezgése, érzése átmegy a gyerek felé. Szerencsés az a gyerek, akinek egy kiegyensúlyozott, boldog édesanyja van, de mit kezd az, aki már az anyaméhben azt tapasztalja meg, hogy édesanyja boldogtalan, vagy a világ rezdüléseihez negatívan viszonyul, netán folyamatosan szorong. A pszichológia szerint amit a gyerek magzati korban tapasztal meg, az eléggé befolyásolja majd az életét, amennyiben ez a tapasztalat egy szorongó életérzés, valószínűleg sokkal nehezebben válik majd boldog, kiegyensúlyozott gyerekké, felnőtté. Ugyanakkor azt is édesanyánktól tanuljuk, hogy jó itt lenni ezen a földön, kisgyerekként azt érezni, hogy anyánkban jelen van az élet szeretete. Az anyák ezen túl azt is megtanítják gyerekeiknek, hogy milyen nőként élni a földön, nagyon szerencsések azok a gyerekek, akik az anya-gyerek kapcsolatban azt szívják magukba, hogy jó nőnek lenni. Érezhetjük tehát, hogy mekkora felelősség az anyaság – mutatott rá dr. Ferenczi Enikő. 

Az anya-gyerek kapcsolat egyik nagy kihívása a szabadság és az önállóság biztosítása. 

– Lássuk be, hogy néha elkövetjük azt a hibát anyaként, hogy túlzottan beleszólunk gyerekünk életébe. Nagyon nehéz az anya-gyerek kapcsolatban úgy jelen lenni, hogy ne befolyásoljuk, ne irányítsuk túl a gyerekeinket. Azt szoktuk mondani, hogy tíz-tizenkét éves korig mindent megtanítunk a gyerekeinknek, ami fontos, és utána anyaként legyen türelmünk, és bízzunk abban, hogy minden, ami fontos, már átadtuk nekik, és ők jól fognak dönteni. Elengedni a gyerekünk kezét akkor, amikor kell, megtanítani arra, hogy bízzon magában, hogy a jó döntést fogja hozni, hogy bizalommal legyen mások iránt, de ugyanakkor azzal a fenntartással, hogy sok mindenre számíthat az emberek részéről, igen nagy feladat és felelősség – hívta fel a figyelmet a szakember.

Ölelj át, tegyél le, majd hagyjál békén

– Azt mondják, három szakasz van az ember életében mielőtt felnőtté válik: az első az ölelj át szorosan, a második a tegyél le és engedj el, a harmadik pedig a hagyjál békén. Édesanyaként oda kell figyelnünk ezekre és arra, hogy mindig azt tegyük, amit éppen tennünk kell, és úgy tegyük, hogy az éppen jó legyen. Az „ölelj át szorosan” szakasz az élet első néhány évére jellemző, amikor a gyerek anya nélkül bizonytalanságban él, amikor az anya jelenléte létfontosságú számára... Utána anyaként nehéz elfogadni azt, hogy gyerekünk felnő, és már 5-6 évesen picikét tartózkodóbb lesz, már nincs annyira szüksége ránk, és pszichológiai szempontból bekövetkezik a „tegyél le, és engedj el” időszak. És mi, ha félelemmel is, de letesszük, úgy, hogy még csetlik-botlik, ha megüti magát, fel kell állnia, és fájdalmaiból, tapasztalataiból tanul. A fejlődésnek a része az, amikor megbízunk annyira a gyerekeinkben, hogy merjük őket elengedni. A harmadik időszak a „hagyjál békén”. Az édesanyák, akiknek tinédzser gyerekük van, nagyon is értik, miről beszélek. Hogy hol van az a határvonal, amikor a gyerekünk már nem engedi, hogy megpusziljuk vagy megöleljük, főleg a barátai jelenlétében; ilyenkor minden mozdulata és utasítása arról szól, hogy hagyjál békén. Vagy számtalanszor megfogalmazzák, hogy anya, ezt most már harmadszor mondod. Igen, aggódunk értük, de ne feledjük, hogy aggódó szeretetünk számukra teher lehet – világított rá a segítő szakember.

Be kell látnunk, hogy anyaként egy idő után már csak annyit tehetünk a gyerekünkért, hogy beállunk a háta mögé, hogy érezze a biztonságot, azt, hogy ott vagyunk, de állunk, és megvárjuk, amíg hozzánk fordul, a lépéseit nem próbáljuk befolyásolni. Gyermekeink arra lépnek, és arra fordulnak, amerre ők szeretnének, azt a döntést hozzák, ami szerintük a legjobb. És a „hagyjál békén” arról is szól, hogy bízzál bennem, már mindent tudok, amit megtanítottál nekem. Bár gyakran szeretnénk előreszaladni, megvédeni őket, nem tehetünk mást, mint hogy álljunk a hátuk mögött, és bízzunk abban, hogy jó döntést fognak hozni.

Szerencsés az, akinek felnőttként még életben van az édesanyja!

Anyák napja alkalmából dr. Ferenczi Enikő azokhoz is biztatóan szólt, akiknek nem a legfelhőtlenebb a kapcsolatuk az édesanyjukkal. Mint mondta, szerencsések azok, akiknek felnőttként még életben van az édesanyjuk, és mindaddig van lehetőségük változtatni a kapcsolatukon. Talán nem gondolunk bele elég gyakran, milyen jó, hogy van nekünk, milyen szerencsések vagyunk, hogy felnevelt, és számíthatunk rá. Hiszen felnőttként is, ha örömünk van, neki mondjuk el, ha bánatunk van, neki panaszoljuk el, és aggódunk az édesanyánkért, még akkor is, ha nem fejezzük ki.

Mint mondta, lelkigondozóként gyakran szembesül a terápián azzal, hogy valaki nem beszél az édesanyjával, és kezdi magyarázni, hogy miért. A szakember azonban úgy gondolja, teljesen mindegy a miért, nem zárhatjuk ki az életünkből az édesanyánkat. Ezért, ha kell, merjünk bocsánatot kérni, kifejezni az érzelmeinket, merjük megköszönni, milyen jó, hogy van nekünk. Ha valamit elrontottunk, vagy nem fektettünk bele energiát, próbáljunk ezen változtatni, mert sohasem késő leülni, beszélgetni, bocsánatot kérni, átrendezni a kapcsolatunkat – hangzott a jó tanács.