Alkotótábor Mezőbergenyében
Idén augusztusban ismét festők érkeztek ebbe a kis faluba, hogy immár kilencedik alkalommal vigyék hírét a világba alkotásaik által.
Idén augusztusban ismét festők érkeztek ebbe a kis faluba, hogy immár kilencedik alkalommal vigyék hírét a világba alkotásaik által. Ezt az alkotótábort Ősz P. Zoltán helyi festőművész hívta életre 2003-ban. Az idei festőtábor művészeti, szellemi vezetése is az Ő feladata volt. Az elhelyezést és a műtermeket A református egyházközség biztosította Domahidi Béla lelkipásztor és családja tevőleges közreműködésével. A helyi Kincsásó egyesület apraja-nagyja éjt is nappallá téve gondoskodott minden igényről és az állandó terített asztalról. Ezen az oldalon kell megköszönnünk az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány és Bálint László támogatását, felelősségteljes munkáját, mely nélkül ez a tábor talán csak egy lett volna a sok közül. Az idei alkotóművészek, név szerint: Baranyai-Tóth Éva (Kalocsa), dr. Bíró Ernő (Kecskemét), Dicui-Tövisi Adrienn (Mezőfele), Forró Ágnes (Kolozsvár), Gebora István (Verőce), Huber Vilmos (Fertőszentmiklós), Kántor József (Baja), Lázár Szilárd (Sárvár), Ősz P. Zoltán (Mezőbergenye), Ritók Lajos (Debrecen), Sipos Loránd (Baja). A csapat egy része már járt Bergenyén, másoknak még az alkotótábori élet is teljesen új volt. Vendéglátóinkkal és egymással is hamar megismerkedtünk. Tágas, világos műteremben és a jó társaságban oldottan ment az alkotás. A Kincsásók kincset értek, bemutatták Bergenyét, elvittek határjárásra, bemutatták a környező falvak nevezetességeit. A kánikulai melegben csak kora délelőtt lehetett a természetben festeni, rajzolni. Szerencsére a gyönyörűen felújított műterem hűvösében azután éjszakába nyúlóan ment az alkotás. Sorban születtek a jobbnál jobb képek.
Szénnel, akvarellel, akril technikával, olajjal, vagy éppen grottázs és enkausztika (viaszfestés) technikával. Közben ment az ismerkedés, tréfálkozás, barátságok születtek, élettörténetek kerültek elő, megnéztük egymás alkotásait, mindig volt alkotóerejű megjegyzés, ami segíthette az előrelépést egy jobb, minőségibb megnyilatkozás felé. A közös étkezések a vendéglátóinkkal tovább kovácsolták a csapatszellem összetartó erejét. Talán gyerekkorunk óta első nap volt, mikor asztali áldással kezdődött étkezésünk. A tiszteletes úr oldott beszédeivel a hit részesévé tette bergenyei napjaink. A grafikai megoldásokat kedvelők leültettek egy-egy csinos modellt, és születtek a gyors vázlatok, szénportrék, sokunk okulására, míg mások a faluban gyűjtött, fotózott élményeiket, témáikat vetették papírra, akarom mondani, festették vászonra. Gyorsan peregtek a napok és az éjszakák, pénteken, azaz szombaton még hajnali ötkor is égtek a műterem lámpái. Ezután kezdődött a keretezés, a kiállításrendezés. Legalább két képet kiállított minden alkotó, ezek az alkotások a Mezőbergenyei Alkotótábor tulajdonába kerültek, mintegy megalapozva az elkövetkező táborok anyagi feltételét, és hírét vinni Bergenyének – ennek az aprócska maros-mezőségi falunak – a világba. A kiállítás megnyitójára megérkezett Czirjék Lajos mező-madarasi, éppen induló alkotótáborának csapata is. A népes vendégseregben, több mint harminc művész mellett, megszámlálhatatlan falubéli értékelte a kis csapat egyheti munkáját. Eljöttek a gyerekek is, akik Baranyai Tóth Éva (Éva néni) vezetésével egész héten kézműves alkotásokat készítettek. Az ő őszinte tiszta, előítéletmentes rácsodálkozásuk nagyszerű értékmérő volt, nem csoda, ha a sokat próbált művészek szíve és torka bizony összeszorult. Kint már az óriási bográcsban főtt a vacsora, nevetés, kacagás, fotózások, koccintások, hangulatos társalgások folytak, míg a kiállítóterembe egyesével, kettesével vissza-vissza-osont egy-egy alkotó és a székekre ülve őszinte meghatódottsággal gondolta át az elmúlt hét nagyszerű napjait. Az oldott, kötetlen beszélgetés későig tartott. Másnap reggel a kegyetlenül szorító idő gyors csomagolásra és búcsúra kényszerített mindenkit, hiszen – két alkotó kivételével – több száz kilométer út állt előttünk. Nagyszerű alkotótábort tudunk magunk mögött. Reméljük, hogy kis csapatunk jó kedvével, vidámságával és alkotásaival bejegyzi magát Mezőbergenye alkotótáborainak történetébe. Kívánjuk, hogy a jövő évi csapat is hasonló jó élményekkel gazdagodjon a következő tábor ideje alatt! Köszönjük, Bergenye, köszönjük, Kincsásók, köszönjük erdélyi magyarok.
Gebora István festő, Verőce
