2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Főtéri történet

Két ünnep közötti csendesebb délelőtti órában haladtam a bankautomata irányába, amikor kellemes, halk zenére lettem figyelmes valahol a Ferenc-rendiek őrálló tornya mellett. A zene a karcsú lámpaoszlop félmagasságából szólt, szállt felém, s amikor pár másodpercre a villanyrendőr leállította a forgalmat, boldogan ismertem fel a Csendes éj, szentséges éj dallamát, meg egy kedves Edith Piaf-slágert. Bár otthon, a meleg szobában már lassan hullni kezdtek a karácsonyfa tűlevelei, a főtéri zene valamilyen ünnepélyességgel, biztató, megnyugtató hangulattal erősített meg ebben a vírusos téli időben. Kellemes volt, megszokott és mégis újszerű, mert szép emlékeket idézett fel bennem, s megváltoztatta a városközpont hangulatát. 

Közel három évtizeddel ezelőtt éltem át először egy bajor kisvárosban, ahogy szombat délben a város főtere virágpiaccá változott, a forgalmat kitiltották arra a napra, és a négy-ötszáz éves épületek közötti oszlopokra helyezett hangszórókból kellemes zene szólt. Életem egyik feledhetetlen, nagy élményeként hordozom magamban annak a virágos, zenés, középkori hangulatában megmaradt német kisvárosnak az emlékét. Most a zenés főtéren úgy éreztem magam, mint egy európai történelmi város büszke és boldog polgára, és számolni is kezdtem magamban, mikor hallottam, hallgattam még ezen a helyen zenét.

Eszembe jutott, hogy voltak évek, amikor egyházi kórusok állták körbe a nagy főtéri karácsonyfát, és kántáló-, vallásos énekeket, kolindákat adtak elő. Pár évvel ezelőtt, a március 10-i székely felvonulás alkalmával népviseletbe öltözött csíkszéki és háromszéki meglett férfiak fújták a Toldalagi-palota előtt menetelve: „Vándor székely reménységét,/ Isten, áldd meg Erdély népét!”.

Volt, amikor akarva-akaratlanul résztvevője voltam a katonaindulót előadó zenekaros felvonulásnak az 1989-es elesettek emlékművénél, sőt egyszer kifogtam a román katona szobra előtti fúvószenekar harcra buzdító szereplését is, de ez a főtéri zene most egészen más volt: halkabb és lélekhez szólóbb.

Ahogy hallgattam, eszembe jutottak azok a szép őszi vasárnapok, amikor évekkel ezelőtt lezárták a főtéri forgalmat, s mi – a kisebbik fiammal – büszkén és jókedvűen kerékpároztunk a Rózsák terén sétáló szerelmes párok között. Milyen szép is lenne tavaszra újra autómentessé tenni vasárnaponként a városközpontot, és séta vagy kerékpározás közben hallgatni a színvonalas muzsikát azon a téren, ahol hajdanán Bodor Péter kútja zenélt!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató