2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tűréshatárról

Húsz irányból indulhatnék neki a mai témának, végül a térben legközelebbit választottam. A nyolcvanas években szóvá tettem Carlos szomszédnak, hogy mind a két kocsijának kikészül az akkumulátora, s a levegő is elszivárog a gumikból, ha nem használja a hazai autóipar remekeit. Ő így válaszolt: „vallja be, szomszéd, hogy idegesíti”. Gyorsan leléceltem, mielőtt azt is megkérdi, hogy mi közöm van a rozsdás autóihoz. 

Bevallom, a rossz tulajdonságaim között az ötödik helyen van a ’más dolgába való beleszólás’ áldatlan szokása. A hajdani gyári kollégáim sem tudtak leszoktatni erről, több alkalommal is elmondták nekem az erre vonatkozó népi bölcsességet: „a kutyák a hosszú úttól, a hülyék a másokért való aggódás miatt pusztulnak el”. Szintén a gyári időkből származnak a következő idézetek: „ne szólj bele, mert belékeveredsz” és „ne szólj bele, mert nem voltál ott”. Ezek valamely – borozással összekötött – találkozók replikáiként maradtak fenn, melyeket általában az idősebbek vetettek oda valamely hepciás fiatalnak. 

Beleszólni a más dolgába, kéretlen tanácsokat adni vagy kommentálni – mindennapos dolgok. Enyhébb esetben nincs semmi következménye, de az sem ritka, hogy vitává fajul a ’kioktatás’. A legegyszerűbben úgy lehet elejét venni a torzsalkodásnak, ha a két vitázó közül az egyik magára hagyja a másikat; ezt tettem én is az imént említett esetben. 

Egy főzőcskekönyvben olvastam a következő tanácsot: ha főzés közben bejön valaki a konyhádba, és érdeklődve nézelődik, add a kezébe a fakanalat, és menj ki; még mielőtt föltenné a bűvös – és bosszantó – kérdést: „ezt miért így csinálod, és nem úgy?” Ezzel megelőzheted a szópárbajt és a sértések özönét. Ez alól egyetlen kivétel megengedett: ha a kérdező az unokád, aki tőled tanul főzni. Az iskolában is ez történik: a tanító okosabb a nebulónál, ezért ő oktat, tanít, magyaráz. Ha egykorúak – vagy egyenrangúak –, próbálják oktatni egymást, az már kioktatásnak számít, és morgás meg csaholás lesz a vége. Nem mindig, csak akkor, ha az egyikük átlépi azt a ’bizonyos határt’. 

Az autós epizódot azért meséltem el, hogy ellenpontként egy közismert irodalmi példát idézhessek a tűréshatár illusztrálására. Arany János a Toldi harmadik énekében aprólékosan leírja a provokáció természetrajzát. A „rókalelkű” Toldi György arra biztatja „csintalan vitézeit” – néhány strófával előbb „renyhe sáska népnek pusztító faja”-ként emlegette őket a költő –, hogy döngessék meg a palánkot Miklós öccse körül, hadd lám, miként reagál a piszkálásra. „Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,/ Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette;/ Úgy mutatta, mintha nem is venné észre,/ Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre.” Ámde a hergelés fokozódik, mi több: tettlegességig fajul, ekkor fogy el Miklósnak a türelme: „iszonyatosképpen megharagudott”, s a malomkövet – amelyen addig ült – a provokátorok közé dobta. Pechére a kő agyoncsapta Toldi György egyik vitézét, s Miklósnak menekülnie kellett, ha nem akarta, hogy erős felindulásban elkövetett emberölés alapos gyanújával (büntető törvénykönyv 161. §) bilincsbe verjék őt a rendvédelmi szervek. 

Itt megszakítom a Toldi-sztorit, mert máshová indultunk.

Az akadékoskodás, bakalódás, becsmérlés, gáncsoskodás, gyalázás, izgágaság, kötekedés, megalázás, nézeteltérés, sértegetés, veszekedés kezdetben csak szóbeli, de egykettőre súlyos tettlegességig fajulhat. Nagyapáink idejében párbajban vettek elégtételt egy-egy inzultus, sérelem után, manapság – a bandaháborúk korában – ez már nevetséges módszernek tetszik. 

Az összecsapást megelőző percekben eljön az a pillanat, amikor az egyik fél indulatai átlépik a tűréshatárt, és odacsap. Kiskamaszkoromból való ez a rövid ismertető: „Lali úgy orrba verte Dagit, hogy egyből elöntötte a piros takony”. A mai szleng is igen képszerű kifejezéseket használ arra a tényre, hogy ’a láng a kanóc végéhez ért, és felrobbant a bomba’, például: ledobta a szíjat; kiverte a biztosítékot; elszakadt a cérna. 

Kissé csapongó elemzésünk során eljutottunk odáig, hogy a konfliktusok egyik fajtája onnan ered, hogy valakit zavar (bosszant, idegesít, dühít) egy másik személy valamely cselekedete (viselkedése), s azt szóvá is teszi. Hirtelenjében három példát idézek. (1.) „Szomszéd, már százszor megmondtam magának, kösse meg a kutyáját, mert mindig átjön hozzám, s megtizedeli a tyúkjaimat!” (2.) „Ne itt csevegjenek, mert elállják az utat!” (3.) Az elektromos rollereket „szanaszét hagyják: járdán és úttesten, lehetőleg balesetveszélyt jelentő módon. (…) Párizsban a Szajnába dobálják a rollereket, a svéd fővárosban a királyi palota előtti öböl vizébe. Nálunk a Turbina-árok fogja csökkenteni a számukat?” (Népújság, okt. 4.) [Október 16-án a Poklos-patak medrében láttam egy ilyenformán ’megbüntetett’ rollert.]

Mindez azért történhet meg, mert az emberek többsége nem ismeri (vagy elfelejtette) az illemkódex alapelvét, ezt az ősi rigmust: „Halljátok mindnyájan e törvényt,/ S ha hallottátok, el ne feledjétek;/ Amit magatoknak nem kívántok,/ Soha másnak ne tegyétek!” 

Rohanó – és az idegesítő tényezőkben bővelkedő – korunkban alig találunk olyan jámbor lelket, aki szótlanul eltűri a másik ember bosszantó viselkedését, az a gyakoribb, hogy a sértett fél azonnal replikázik, súlyosabb esetben pedig elégtételt vesz valamilyen módon. Nem ritka az önbíráskodás sem, amit tilt ugyan a törvény, de mégis előfordul. Az ok nagyon egyszerű: a hatóságok nem lépnek fel a garázda emberek ellen. 

„Néhány éve törvény tiltja, hogy motorkerékpárokkal, terepmotorokkal, quadokkal, terepjárókkal közlekedjünk mezőgazdasági és erdős területeken” – kivéve pl. az életmentés esetét. A törvénysértőket nagy összegű pénzbüntetésekkel büntethetnék, ám „nincs ki ellenőrizze, tetten érje és bírságolja a szabálytalankodókat” – olvashatjuk Szucher Ervin cikkében (Életveszélyes csapdákkal az erdei ralizás ellen. Krónika, 2022. okt. 18.). A károsultak (erdő- és szántóföld-tulajdonosok) megunták a hatóságok tehetetlenségét, és saját maguk próbálnak rendet csinálni, pl. csapdákat állítanak – írja a cikk, megemelítve azt is, hogy az önbíráskodás „ártatlanokat is veszélyeztethet”. 

 Az idősebbek még emlékeznek arra, hogy a Tudor negyed kültelki bővítésekor egy gazda, megunva azt, hogy ’kéretlen szüretelők’ fosztogatják a kertjét, árammal teli – szigeteletlen! – drótot bogozott az almafájára. Az áram megölte az egyik almatolvajt, a gazdát pedig börtönbe zárták. 

 Az eset tanulságairól a következő alkalommal szólok. 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató