2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Te nem szeretted zordon csúcsainkat,

neked idegen volt a „hún” beszéd.

Neked a Csáklya villámvert profilja

hiába mondott százados mesét.


Ha fejedelmi kegy fényét elúntad,

mentél keresni csillogóbb napot.

Kis partjainkról szélesebb vizekre

kéjjel siklott ki könnyű csónakod...

 

Márton napján Áprily Lajos Opitz Mártonhoz írt versével hívogatlak hétvégi sétámra, kedves Olvasóm.

De miért is orrolt a XVII. századi német irodalmat megújító barokk költőre három évszázad távolából az enyedi kollégium tanára? Az erudált férfiút Bethlen Gábor hívta meg az akkor még Gyulafehérváron működő református gimnázium tanárának 1622-ben. Mivel azonban nem volt megelégedve a körülményekkel, 1623-ban visszatért Sziléziába, ahol egy hercegi udvar szolgálatába állt. Erdélyi élményeit Zlatna Oder Getichte Von Ruhe deß Gemüthes (Zalatna, avagy a kedély nyugalma) című versében örökítette meg, de itt kezdte el írni be nem fejezett és azóta elveszett Dacia antiqua (Az antik Dacia) című művét is. 1625-ben Bécsben II. Ferdinánd császár poeta laureatusszá koronázta.

 

… Mi itt keresztre rendeltetve állunk.

Minket a hűség Krisztus-szege tart.

Égő reménység: árva „húnjaid”-ból

jövőt nevelni, embert és magyart.


Élünk Golgota-fellegek tövében,

vádol a múlt és rémít a jelen,

s halunk erdélyi szent Thermopylaeben

némán, büszkén, örökre névtelen.

 

 – fejezi be a kezdő tanár tanári hitvallását.

A pannóniai születésű Szent Mártont éppen az effajta cselekedeteiért tisztelik az egész világon a mai napig. A félköpönyeg-ajándékozás után nemsokára kilépett a hadseregből, 334 táján megkeresztelkedett, majd téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig. Tours városának polgárai 371-ben püspökké választották. Kolostort alapított. Hívei tiszteletétől övezve halt meg 397-ben. November 11-i temetése vált az emléknapjává. Ő az első olyan szent, aki nem mártírként halt meg. Védszentként tisztelték a koldusok, a katonák, a ló- és lúdtartók, a szőlőművelők s a kádárok. Márton kultusza már a honfoglalás előtt virágzott Magyarországon. Szent István a zászlaira Szent Márton képét festette. Születésének egyik feltételezett helyén épült a pannonhalmi – szentmártonhegyi – apátság. Dicsőszentmárton csak egyike a magyar nyelvterületen nevét viselő településeknek.

 A legenda szerint Márton a lúdólba bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen, de a ludak gágogása elárulta rejtekhelyét. A középkorban a jeles szent tiszteletére bort ittak és kövér ludat ettek – az akkori naptárakban az óév utolsó jeles napjának számított.

„Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották. Márton napjára általában megforr az újbor. „A bornak Szent Márton a bírája” – tartja ma is a mondás.

Márton napja az ún. kisfarsang idejére esik. Kisfarsang hagyományosan a lakodalmak, pásztorünnepek, névnapok és bálok ideje volt, s ekkor került sor a szüret, a kukoricafosztás utáni mulatságokra is. Ez az időszak Katalin-nappal (november 25.) zárult le.

Mint minden jeles naphoz, Márton napjához is kapcsolódnak időjárásjósló praktikák és megfigyelések. A liba csontjából az időjárásra jósoltak. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható”. Egy kalendáriumi regula szerint „Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál”.

Az Európai Kulturális Tanács 2005. áprilisi luxemburgi ülésén választották ki az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat, amelynek egyike a Szent Márton kulturális út Szombathely és a francia Tours városa között.

Áprily tája a hóhatár alatti majdnem ember nélküli erdő


Hasonlóképpen a magyar jövő emberéért küzdött a 147 évvel ezelőtt, 1875. november 13-án Magyarpécskán született Klebersberg Kunó is. Még 1922-ben megfogalmazta programjának alaptételét: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá”. 1922 és 1931 között, vallás- és közoktatásügyi miniszterként népiskolai programja keretében 5000 iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást. Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsőoktatás korszerű műhelyeit. „Aki népoktatást végez – magvető. Aki tudósneveléssel foglalkozik, az legyen orchideakertész” – vallotta. Ő hívta haza az akkoriban külföldön dolgozó Szent-Györgyi Albertet.

„Azt hiszem, nagyon komplex dolog és sok ismérvből rakódik össze az, hogy melyik a kicsi és melyik a nagy nemzet. Szent meggyőződésem, hogy ezek között a kritériumok között egyik legfontosabb az, hogy egy nemzet csak más nagy népek által felkutatott igazságokat tanít-e a maga körében, vagy pedig annak a nemzetnek körében nagymértékben folyik-e eredeti kutatás is. Azok a nemzetek, amelyeknél nem folyik eredeti kutatás, amelyeknek még főiskoláik is csak arra szorítkoznak, hogy az idegen népek által felkutatott igazságokat tovább terjesszék, nagy nemzeteknek nem nevezhetők… Egy nemzet naggyá csak akkor lehet, ha kebelében önálló kutatás folyik. Ezért a nemzetek életében döntő jelentősége van annak, van-e ott tudománypolitika, igen vagy nem” – írta 90 évvel ezelőtt, 1932-ben. Igazsága máig elhat.

 E szellemiségben nevelt Járai István, 1917-től a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium igazgatója is, aki széles körű tudását a tanári katedrán kívül számos nyilvános előadásban, tanulmányban adta át. Neki dedikálta a 135 évvel ezelőtt, 1887. november 14-én született egykori tanártársa, 

Jékely Lajos Enyedi csend című versét:

 

Enyedi csend – ma megkívántalak.


Hogy ültél kertek s százéves falak

áldott hűsében, dombok vállain –

Gyümölcseim sárgára benned értek

s benned fakadtak virágaim.

Belőled jöttek a könyvtár-homályban

öreg könyvekbe bűvölt szellemek.

Szent álmodásod a torony-harang is

csak bársony ujjal érintette meg.

Ha sűrű volt, te hűtötted le vérem,

te őriztél a városvég felett,

hol a kápolnadombi sétatéren

tanyát fogtunk a vesztett ház helyett.

Vidéki voltál. Zsibbadt. Egyzenéjű.

De egy-zenédben hogy dalolt a szín,

ha – mint aranyhal kristálykút-fenéken –

mélyedben olykor megcsillant a rím.

Voltál nászinduló és dajka-dallam,

bróm békessége és halál-követ.

Apám nyolcvanhat éves ősz fejével

öledbe hullt a méhesből jövet.

S volt egy napod. Az Isten fénye késett,

sötétbe hullt a megbomlott világ.

Jaj, most is hallom rémült szívverésed,

s hallom, milyen vad-éleset sikoltasz,

amikor átdöfnek piros szuronnyal 

az első ellenséges trombiták.


Ezt pesti utca-lázban énekeltem.

Füst hullt a zajba és kémény-salak.

Enyedi csend – te régi, drága, tiszta,

reád gondoltam és áldottalak.

 

„A természethez való közeledésnek… sokféle útja van. Vannak, akik a kertre esküsznek… Vannak, akik a várost is a természet… élettani felgyűrődésének tekintik… Vannak, akik… az emberen túli, ember nélküli természetet érzékelik… Áprily tájélménye más – írta születésének centenáriumán, 1987-ben egykori baár-madasos tanítványa, Nemes Nagy Ágnes –, Áprily tája a hóhatár alatti majdnem ember nélküli erdő. Szinte felfedezetlen hegyoldal, úttalan fenyves, ahol nincs más – nemhogy ember, hanem vadászkunyhó vagy lábnyom sem – rajta kívül, de ő ott van, behatolva az ember nélkülibe... költői módszere hasonlít a természetfotózáshoz. Azok is, a természetfotósok, hetekig-hónapokig járnak, várnak, feküsznek bokorban, jégen, hogy meg ne zavarják azt a nélkülük élő természetet, amelynek képét végül magukkal hozzák.

…Megélt két világháborút, erdélyi otthona elvesztését, fiatal szeretteinek halálát, az irodalomból való kiszorítását az ötvenes években – és mindeközben olyan egyenes maradt, mint kedves, ezüstös bükkfái a visegrádi erdőkben. Talán csakugyan fává változott…”

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2022-ben, Szent Mártonkor

Golgota-fellegek tövében


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató