2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Leszállt az éj a rengeteg fölé,

lombok között a fényes hold szitál,

tündéri tónak csöndes tükörén

az égi bársony csillagképe áll.


Zöld tisztáson álldogál az őz,

mellette szép gidája lépeget,

kedélyes vándorunk, a hold

gyönyörűségesen nevet.


Zab – vetésben meglapul a nyúl

felette száll egy felriadt madár,

bokrokban rikoltoz egy kuvik.

Ki tudja tán a kapzsi róka jár!..


A hegytetőn egy fáradt nyáj pihen,

még egyet-egyet kondul a kolomp,

aztán elhallgat csendes némasággal,

felette szürke némaság borong.


A tücskök búsan hangversenyre kelnek,

lombok között lágy szellő susog,

tündéri tükör égi bársonyán

szent békesség csillaga ragyog.

Júniusi virágos rét


Nyári éj. Ahogy azt Wass Albert leírta. Béke és nyugalom árad az ellustuló, de már naponta a nappaltól perceket visszahódító éjszakából.

E békesség jegyében indulok ma június végi sétámra. Ha kedved tartja, jer velem, kedves Olvasóm!

Június 27. László napja. Szent Lászlót a legendák éltették évszázadokon át, nevéhez nem ragad semmiféle babonaság. Imre herceg és István király inkább az állammisztikában éltek tovább. László alakja a harcos nomád férfieszményből és a lovagideálból ötvöződött. A Képes krónika biblikus hangvétellel magasztalja.

„...úgy ragyog föl mint köd között a hajnali csillag, amely elűzi a homályt. És miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy miképpen a nap ragyog, úgy fénylett népe között… Oroszlánokkal és medvékkel játszott, miképpen akolbéli bárányokkal…”

László király igazi hőse lett a természetmagyarázó magyar mondák jó részének. Forrásvizet fakaszt lova patkója Püspökfürdőn, Jászón, Vácszentlászlón; szomjas katonáit sziklából kibuggyanó vízzel itatja Nyitrán, Mátraverebélyen, Tordán, Erdőbényén, Püspökszentlászlón. A Tordai-hasadéknál lovának nyolcszögű patkónyomát őrzi a Patkóskő.

Az egri, majd a gellérthegyi csillagvizsgáló vezetője, Tittel Pál megérdemli, hogy emlékezzünk rá június 28-án, születésének 240. évfordulóján. 1809-ben megbízták az Esterházy Károly által alapított egri csillagvizsgáló vezetésével. Munkájára felkészülvén, 1809–10 között tíz hónapig gyakornokoskodott a bécsi csillagvizsgálóban, majd 1815-ben hároméves nyugat-európai tanulmányútra indult. Ez idő alatt másfél évet töltött Göttingenben Carl Friedrich Gauss tanítványaként, és mesterén keresztül a legnevesebb német csillagászokkal került kapcsolatba. Gausstól kapott ajánlólevele tette lehetővé, hogy Párizsban bekerüljön a legjobb francia természettudósok társaságába, és használhassa a párizsi obszervatórium műszereit. Eljutott Londonba, és a greenwichi csillagdába is. Hazatérte után még néhány évig Egerben dolgozott, majd 1824-től haláláig a gellérthegyi csillagvizsgálót irányította.

Tittelt elsősorban a kronológia és a kisbolygók pályaszámítása érdekelte; ezekben a tárgykörökben könyvet, illetve több cikket is megjelentetett. Budán a kor szellemi életének legjobbjai gyűltek köré: irodalmárok, tudósok, politikusok. Közeli barátja volt Széchenyi István és az akadémia első elnöke, Döbrentei Gábor. A Magyar Tudós Társaság tagjaként célul tűzte ki a magyar csillagászati szaknyelv megteremtését. Társszerzője volt a Mathematikai műszótárnak. Magyar nyelvű írásai közül a legjelentősebb az 1820. évi napfogyatkozás tárgyában közzétett cikke. Kolerajárvány áldozataként halt meg.

Vörösmarty Mihály verset írt emlékére Tittel halálakor címmel:


Téged, egek s csillagkoronák éjféli barátját,

    A föld fellegein túl rideg ormi lakót,

Hogy közelebb jutnál, a csillagok ősura, téged

   Tittel! ohajtásid tűzseregéhez emelt;

Ah de utánad gyász maradott. Most felmegy az útas,

   S nem leli, melyet várt, lelke az égi 

gyönyört:

Puszta halommá lőn az imént meglelkesedett szirt,

   S néma jegy a csillag, mely megyen orma fölött.


A magyarországi tudományos csillagászati kutatás megindulása a Nagyszombati Egyetem csillagvizsgálójához köthető (XVII. század). A XVIII. században működő öt magyarországi csillagvizsgáló (Nagyszombat, Buda, Eger, Kolozsvár, Gyulafehérvár) a XIX. század elejére megszűnt vagy használhatatlanná vált. Az 1815-ben megnyílt, s európai mércével mérve is jelentős gellérthegyi Uraniae obszervatórium 1849-ben, Budavár ostromakor semmisült meg.

Méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Június 29-e kettejük igazi névünnepe. Már csak azért is, mert a legenda szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki Kr. u. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere –, Pált lefejezték – mint római polgárt e tisztes halálmód megillette.

Péter. Görögül a petrosz követ jelent. (A kőolaj meg: petróleum.) Azon a nyelven, amelyen az ige világhódító útjára indult, a kaferneumi Simon halász jelzője lett a Petrosz, a latinban Petrus – ő lett az első római pápa. Így alakult ki a francia Pierre, az olasz Piero, a német és angol Peter, a spanyol Pedro, a román Petru s a magyar Péter. Második királyunk már e nevet viselte. Az Árpád-kori urak egyike, Katona József Bánk bánjának keménykötésű, pompás magyarja pedig Petúr bán. Petinek becézik, régebb Petőnek is. Ma már csak családnévként ismert. De így lett a Petrovicsból – Péter fiából – Petőfi.

Pál. A hajdani Római Birodalomban az idegen ajkú polgárok ha asszimilálódni akartak, igyekeztek nevükkel azonos hangzású latin nevet felvenni. A kis-ázsiai Tarsus városában így lett a sátorkészítő Saulból Paul. S lett az európai nyelvekben: Paul, Paolo, Pablo, Pavel, Pavlo, Palko, nálunk pedig Pál. Aztán megjelent a családnevek közt is: Pál, Páll, Paál.

Péter és Pál – a magyar föld gabonatermésének ünnepe, az aratás kezdetének hagyományos napja.

Az égen? A régi magyar Orion öve név változatának egy egész csoportja az aratásra utal: Kaszáscsillag, Kaszahúgy, Egészkenyér, Félkenyér, Gyűjtők, Marokverők, Rendcsillag, Rónaőrző. E körbe illik a Sirius Ebédhordó, Szilkehordó neve – azokat a leányokat, asszonyokat illették e névvel, akik az aratóknak vitték az ebédet –; valamint a Tejút török eredetű, mesékből is ismert Szomásút (Szalmásút) elnevezése. A név az aratás idején a szekerekről leszóródott szalmára utalhat (vagy a cséplés egyik ősi formájára, amikor a szétteregetett gabonát állatokkal „nyomatták”). A Szalmásút névről egy Péter-Pál-napi szokás jut eszembe. Néhol e napon az úton szalmát gyújtanak. Ez a Péter-Pál tüze. A gyerekek körültáncolják és rigmusolnak. A tüzet át is ugorják. Bálint Sándor szerint a szokás nyilvánvalóan a Szent Iván tüzének áttétele. De nem csak az. A szalma, égő szalma a Napnak („aki” gabonaisten is volt eleink szemében) az arany sugarait szimbolizálja, s azért az úton gyújtják meg, mert aratás kezdetén a Nap az égi Szalmásúton jár. A Szent Péter pálcája (a finn Väinämöinen kaszája), Kaszáscsillag, Szalmásút nevek, Péter-Pál napja és az aratás kezdete közti nyilvánvaló kapcsolat azt jelzi, hogy azok, akik az Orion övének e neveket adományozták, tudtak arról, hogy ekkortájt a Nap az Orion felett jár (látni a Nap vakító fénye miatt nem láthatták), és ezt számon is tartották.

Hiába, ha az ember ismeri az eget, nem szorul sem órára, sem naptárra, sem iránytűre.


Nem hint már balzamot violák illatja,

Nem nevet már rétek cifra rajzolatja,

Nem lepi zöld vetés a termő halmokat,

Nem nevelnek a fák színes virágokat,

Késő rózsát nyílni már nem szemlélhetünk (...)

Lobognak a búza arany kalászai,

Az ért szemek miatt görbednek szárai:

A bajuszos árpa ezüst színnel játszik,

S a domb oldaláról messzére ellátszik.


Aratáskor írta volt versét Kis János evangélikus püspök, költő, műfordító, az MTA tagja valamikor a XVIII–XIX. századforduló táján. Az irodalmi polgárosulás költő hívei közé tartozott, de ennek vidékiesebb, patriarchálisabb s nyelvben zamatosabb változatát képviselte Kazinczy Ferenc oldalán. A finomság és érzékenység őbenne a való világ tapasztalataival találkozott: a violák balzsamos illata a terhelt szekereket húzó lassú ökrökkel, az érzelmes és klasszicizáló stílus a páros rímű magyar tizenkettősökkel.


A hajnal pirosra festi az ég táját,

Munkára serkenti az aratók nyáját,

(...) Már is éles sarlót fog kiki markába,

S ropogva vágja azt az ért gabonába.

A kötöző nyomban követi ezeket,

S aranyszín kévékből rak hosszú rendeket.

A kepék sűrűen feltornyozva állnak,

S kedves mulatságot a szemnek formálnak.

A terhelt szekerek mennek csikorogva,

Lassú ökrök húzván csak alig mozogva.

Sok öreg és gyermek a tarlót elfedi,

S a szerteszét fekvő kalászokat szedi (...)


Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2024-ben, Péter-Pálkor

Kanuty Rusiecki litván festő:

Arató asszony, 1844, Litván Nemzeti Galéria, Vilnius

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató