A természet kalendáriuma (DCXII.)

A magyar költészet napjától egy Föld-tengelyfordulatnyi távolságra illő verssel nekivágni április második felének. Kedves Olvasóm, indulhatunk is.

Tűzhelyétől az ég felé viszi

barázdáját, magányosan, örökre.

Ki megtorpanni látja, azt hiszi,

bronzból van ő s kőből faragva ökre.

Málé, köles, zab, árpa, búza, rozs:

egy mag se vész el, mind csirázni fog.

Az ekevas, míg fordul, a piros

napba mered és mint a láng, lobog.

A bús acél legmélyig marja, rágja

az ádáz hittel munkált dús rögöt,

mígnem a hold repedt korsószilánkja

gömbölyűn kél a halk mezők mögött.

Szántás-vetés, hogy Bőség legyen jutalma. Tudor Arghezi versét Dsida Jenő álmodta magyarra. Az életérzés, ami átsugárzik a sorokon, meglepően egy magyar földművesé. Nem csoda, hiszen valószínű, hogy édesanyja egy szentkeresztbányai székely lány, Ergézi Rozália lehetett, aki Bukarestbe ment szolgálni, ahol szerelmes lett egy román cukrászsegédbe, aki ugyan elismerte fiának a születendő gyermeket, de nem vette feleségül Rozáliát, gazdag lánnyal kelt egybe. Később saját gyermeke mellé került Rozália pesztrának, ahol mindvégig titkolták kilétét, s egymagában halt meg. Költő fia mit sem tudott minderről.

A jegenyéből, mely rádől a mennyre,

úgy gombolyog az éj sötétje zordul,

mint nagy guzsalyról. És a rőtes, enyhe

síkságon át a végtelenbe csordul.

Csend van, miként az idők kezdetén.

Nem nézel hátra. Isten ballag ott,

s te látod árnyát, melyet feketén

és hosszan a barmok közé dobott.

Az év rovara 2024-ben a sisakos sáska (Acrida ungarica Herbst, 1786) lett. Szokás szerint három jelölt közül lehetett választani. Ezúttal a homokpuszták, száraz gyepek fajai kerültek terítékre: a sisakos sáska (Acrida ungarica), a csapó cserebogár (Polyphylla fullo) és a pusztai hangyaleső (Acanthaclisis occitanica). A Magyar Rovartani Társaság rajtuk keresztül igyekezett ráirányítani a figyelmet ezekre az élőhelyekre, amelyek sokak számára csak kopár, kietlen pusztaságnak tűnnek, valójában azonban értékesek és érdekesek, a rovarviláguk pedig igazi különlegességeket rejt. Az év rovara történetében eddig példátlan módon a pusztai hangyaleső és a sisakos sáska között holtverseny alakult ki (1667–1667). Ezért meghosszabbították a szavazatleadási határidőt. Végül a sisakos sáska lett a győztes.

A tudományos név első tagja (Acrida), a nemzetségnév az ógörög άκρος (hegyes) tőből ered. A név második része (ungarica) arra utal, hogy a fajt Magyarországon találták meg először, itt gyűjtött példányok alapján írta le a tudomány számára felfedezője, Johann Friedrich Wilhelm Herbst német természettudós a XVIII. század végén, akkor még Truxalis ungaricus néven. Magyar neve fejének jellegzetes, megnyúlt alakjára utal. Frivaldszky János 1868-ban megjelent monográfiájában hosszúfejű csücsőr névvel illeti.

A sisakos sáska semmilyen más fajjal nem téveszthető össze. Az egész teste hosszú, feje megnyúlt, háromszögletű. A fejcsúcshoz csatlakozó csápok lapítottak, a fej hossztengelyének folytatásaként nyúlnak tovább. Lábai vékonyak, pálcikaszerűek. Színezete lehet zöld és barna is, a példányok egy része egyszínű. A színezet az élet során nem változik, a kialakulására valószínűleg a páratartalom és a környezet színezete, mintázata vannak befolyással.

Igen nagy termetű sáska, jelentős ivari méretkülönbséggel: a hímek 3-4 cm hosszúak, a nőstények akár 6-7 cm-es testhosszat is elérhetnek. Jól rejtőzködik: hosszú, fűszálszerű testalkatának és színezetének köszönhetően észrevehetetlen a növényzetben. Az álcázást az is segíti, hogy gyakran a fűszálakkal párhuzamosan, függőlegesen ül a növényeken.

Szubtrópusi rokonságú, melegkedvelő faj, a fejlődéséhez nagy hőmennyiségre van szüksége. Geobiont sáska: szüksége van az átmelegedő, nyílt talajfelületekre, ahonnan felveszi a visszasugárzó hőt.

A nőstény sisakos sáska a talajba rakja petecsomóit, amiben a petéket levegőn megszilárduló, rugalmas, ellenálló hab veszi körül. A petecsomó átvészeli a telet. A lárvák csak tavasz végén, a nyár legelején kelnek ki belőlük. A sisakos sáska lárvája nagyon hasonlít a kifejlett példányokra, hat vedlés után, a nyár második felére fejlődik ki, ősz végéig találkozhatunk vele.

Növényevő, elsősorban egyszikűeket, főleg pázsitfűfajokat fogyaszt.

Kifejezetten jól repül. Megriasztva 10-20 méteres távolságokra száll odébb.

Nem ciripel. Mégsem teljesen néma, ugyanis repülés közben jellegzetes kereplő hangot kelt a szárnyaival. Ez a hang az, ami a leggyakrabban elárulja a jelenlétét.

Legtipikusabb élőhelyei a nyílt homokpuszták, de bármilyen lazább alapkőzeten előfordulhat. Meglehetősen jó a zavarástűrő képessége, gyakran megtalálható utak mentén, parlagokon, kőbányákban, városi környezetben – még a nagyvárosok belsőbb kerületeiben is.

Areája az Ibériai-félszigettől a Kaszpi-tengerig húzódik, zömmel Európa déli részén, az Alpok és a Kárpátok vonulatától délre, de őshonos Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is. Elterjedése északi határát a Pannon biogeográfiai régióban éri el. Csehországban őshonos volt, de kipusztult, ma már újra előfordul. Kipusztult Ausztria nyugati szegletéből, ide spontán telepedett vissza az elmúlt években. A Kárpát-medencében az Alföld egész területén előfordul. Az utóbbi egy-két évtizedben megszaporodtak a sisakos sáska észlelési adatai a Kárpát-medencében, a melegedő klíma s az egyre gyakoribb és hosszabb aszályok kedvező feltételeket biztosítanak számára. Íme a klímaváltozás egyik nyertese.

A sisakos sáska kutatásának vannak más magyar vonatkozásai is. Brancsik Károly trencséni orvos-természettudós 1893-ban egy madagaszkári fajt fedezett fel, amelynek a leírásául szolgáló típuspéldány sajnos elveszett. Steinmann Henrik entomológus 1963-ban 11 Acrida fajt írt le a tudomány számára Afrika és Ázsia különböző vidékeiről. A holotípusokat ma is a Magyar Természettudományi Múzeum őrzi. A jelenleg ismert Acrida fajok negyede magyar kutató nevéhez fűződik.

A kínai sisakos sáskát (Acrida cinerea) a feljegyzések szerint régen fogyasztották. Ma ugyanennek a fajnak a felhasználhatóságát vizsgálják baromfitakarmányként, mivel gazdaságosan tenyészthető és fehérjékben gazdag, magas tápértékű élelemforrás.

Április 12-én emlékezzünk meg Bugát Pál születéséről (Gyöngyös, 1793. április 12.). Az első magyar orvosi folyóirat alapítója a magyar természettudományos nyelv egyik megújítója volt. Toldy Ferenc írta volt, hogy „helyesen szólni Révai, szépen Kazinczy, műszabatosan Bugát Pál tanította a nemzetet”. Toldy egyébként közeli barátja és állandó munkatársa volt; 1830-ban együtt indították az első jelentős magyar gyógyászati folyóiratot, az Orvosi Tárat. Az általa kreált orvosi szavak egy része elterjedt és ma is használatos: láz, tályog, izom, ideg, mirigy, műtét, végtag. Másokat kirostált az idő: dag (daganat), gőg (gége), foganc (foghúzó eszköz). Ő volt a kezdeményezője és első elnöke az 1841-ben megalakult Természettudományi Társulatnak. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt Bugát Magyarország főorvosa volt. A megtorlás nem maradt el: megfosztották egyetemi tanári állásától és nyugdíjjogosultságától. Visszavonultsága idején újra az orvosi szaknyelv magyarításával foglalkozott. Az önkényuralom enyhültével, 1860-ban ismét a Természettudományi Társulat elnöke lett.

1900. április 13-án született Vitális Sándor geológus. Sokoldalú feltáró és elméleti munkáját 1951-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Nevéhez fűződik az Alföld földtani újratérképezése és hidrológiai feltárása. De foglalkozott a Balaton komplex fejlesztésével, a bányavizek, a lápok hasznosításával, a geotermikus energia kihasználásával is. 1952-ben egyetemi tanárnak nevezték ki. Esetében is megismétlődött – akárcsak egy évszázaddal azelőtt Bugátnál – a politikai hinta-palintáztatása: ugyanabban az 1952-es évben koncepciós per áldozataként börtönbe került, hogy végül visszakapja egyetemi tanszékét.

Április közepe. Sakura ünnep: cseresznyevirágzás. Talán a legszebb a Kárpát-medencében a budai várban, a Tóth Árpád sétányon.

A fákon a virágzás fájó kéje

Borzong végig: mélyen sohajtanak,

Már lángkocsin zenitre hajt a nap,

S tüzet lehell a bimbók szűzi mélye.

Rád gondolok, ki vársz még rám, remélve,

Ifjúságod fénylő fái alatt,

Halk arany ágak hozzád hajlanak,

S szived reszket, s zeng vágyaid zenéje.

Ó, vársz s mosolygsz a fák közt, drága úrnő,

De arany parkod árnyán már a bú nő,

Mérges bogyójú, vad, sötét növény…

S jaj, tán mire elérlek, tépve, verten,

Jajduló szél vonaglik át a kerten,

S az esti fák közt kialszik a fény…

Április 14-én, 1886-ban született Aradon e vers, Az arany park szerzője, Tóth Árpád. A tüdőbajos költő 1917-től haláláig, 1928-ig lakott az utcában, mely ma nevét viseli. Akkor még nem díszítették rövid életű, szerelemszínű, tavaszillatú virágoktól roskadozó japáncseresznye-ágak azt a sétányt.

Ma már április közepén rá is emlékezik az a fasor.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2024-ben, 63 évvel Jurij Gagarin űrsétája után