Amint a terminálról a repülőgéphez gyalogolsz, észreveszel egy létrán álló embert, aki a gép szárnyából nagy buzgalommal feszegeti ki a szegecseket. Kissé aggódva odaballagsz a szegecshúzogatóhoz, és megkérdezed, hogy mi az ördögöt csinál.
– A Nemzetközi Növekedési Őrület Légiforgalmi Társaság alkalmazottja vagyok – közli a férfi –, és a légitársaság rájött, hogy ezeket a szegecseket darabonként két dollárért el tudja adni.
– De honnan tudja, hogy ezzel nem fogja végzetesen meggyengíteni a szárnyat? – kérdezed.
– Ne aggódjon! – nyugtat – Biztos vagyok benne, hogy a gyártó a szükségesnél sokkal erősebbre méretezte a gépet, így aztán nem csinálok semmi bajt. Másrészt rengeteg szegecset kiszedtem már ebből a szárnyból, de amint látja, mégsem szakadt le.
– Így kezdik Paul és Anne Ehrlich A fajok kihalása. A pusztulás okai és következményei című, 1981-ben írt, magyarul 1995-ben megjelent művüket.
Legtöbbször az ökológus sem tudja jobban megjövendölni egy adott faj kipusztulásának következményeit, mint amennyire egy repülőgép utasa fel tudja becsülni, hogy mekkora veszteséget jelent egyetlen szegecs. De mindketten előre láthatják, hogy hosszú távon mi lesz az eredménye annak, ha a fajok pusztítása szakadatlanul folyik, vagy ha az egyik szegecset a másik után távolítják el.
A biológiai sokszínűség nemzetközi napja – 2001-től május 22-én – alkalmat ad arra, hogy a figyelem a biodiverzitásra irányuljon.
Amikor a lány talpig bazsarózsa
Az előbbi történet kitalált. Nem úgy a következő:
Ezernyolcszáz előtt a nauruiak élete szigetük biológiai sokféleségére épült. Ha ebben az időben kipusztultak volna a kókuszpálmák, kénytelenek lettek volna pandanuszgyümölccsel, ibija halakkal, a korallzátony más élőlényeivel és egyéb növényekkel, állatokkal beérni; lehet, hogy a fontos D-vitamin-forrás elvesztése végzetes lett volna számukra. Ha a korallzátonyok pusztultak volna el halaikkal és más lényeikkel, a nép fontos fehérjeforrása semmisült volna meg. Ha a rovarok és a sziget növényeit megporzó más állatok tűntek volna el, sok növényfaj kihalt volna – újabb katasztrófa Nauru számára. Ha a talaj termékenységét biztosító baktériumok, gombák, rovarok és más gerinctelenek semmisülnek meg, minden növény elpusztul, és a szigeten lehetetlenné válik az emberi élet – olvasom Carl N. McDaniel és John M. Gowdy Az édenkert kiárusítása. Példázat a természet tönkretételéről című, 2002-ben magyarul is megjelent könyvében.
A csendes-óceáni Nauru sziget katasztrófáját az ott felfedezett foszfátlelőhelyek kitermelése okozta.
Az emberiség szaporodása és egyre rohamosabban bővülő környezetátalakító tevékenysége az élő és élettelen környezetünk rovására megy – boncolja tovább a témát Pálfy József paleontológus a Kihaltak és túlélők: félmilliárd év nagy fajpusztulásai című, 2000-ben megjelent könyvében, mérlegre téve korunk ökológiai történéseit.
Két szélsőséges álláspont fogalmazódott meg… A „legzöldebb” nézet szerint a természetes élő és élettelen környezetet mindenáron meg kell védeni az ember további térhódításától, megakadályozva bármilyen újabb beavatkozást, sőt ahol csak lehetséges, törekedni kell az eredeti állapot visszaállítására.
A legönzőbb érvelés szerint viszont a változás a természet alapvető vonása: a jelenleg zajló folyamatok lényege nem más, mint egy faj, a Homo sapiens tevékenysége saját maga (…) érdekében. Eszerint az ebből eredő változások tehát természetesek, nem kell belőlük nagy ügyet csinálni.
Kedves Olvasóm, Te melyik nézetet tartod helyesnek? Netán a számos köztes megoldás közül valamelyiket? Rád bízom – nem a döntés – a gondolkodás jogát…
A május 22-ével kezdődő csillagászati hónap az ikreké. A névadó az Ikrek (Gemini) csillagkép. Ennek az állatövi csillagképnek különös jelentőséget ad, hogy a nappályára merőleges égi körív, a Tejút is áthalad rajta, s az elmúlt kétezer évben a nyári napforduló otthona volt. A legrégibb közel-keleti kozmogóniák a világ teremtését arra az időre teszik, amikor a tavaszpont állott az Ikrek csillagképben. Az Ikrek két legfényesebb csillaga – az ikerfiú fejei –, a Castor és a Pollux az északi égbolt legfényesebbjei közé tartoznak. A görög mitológia ikerhőseinek, Kasztórnak és Polüdeukésznek égi képmásai ők. Apjuk a hattyú-Zeusz volt, anyjuk Nemeszisz (Léda), aki a Tejút és nappálya másik, átellenes kereszteződése felett fogadta magába az isteni magot, ott, ahol a Hattyú csillagkép „behatol” a Tejút „vulvájába”. Az ikerhéroszok tojásból jönnek a világra, kerek sapkájuk, a tojáshéj az éggömb két felét jelképezi. (A Tejút osztja két félgömbre az eget.)
(Épp e csillagászati hónap elejére időzítette idelátogatását Jupiter – Pollux „hónalja” alatt kandikált az Ikrek között grasszáló dagadó Lunára, miközben Castor „lába elé” vetette magát Vénusz. Mindezt csodálkozva nézte a rájuk felnéző Betelgeuse az Orionból.)
De térjünk vissza a Földre. Május 23-án az ókori Rómában Flora istennőt köszöntötték a rózsák fesztiváljával. Napjainkban, 1999 óta, május 24-én ünneplik az európai nemzeti parkok napját.
Május 24. az idén pünkösd vasárnapja.
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szívek megnyílnak.
Így kezdi Reviczky Gyula Pünkösd című versét.
A rózsa is részben a tavaszi vegetáció jelképe, részben erotikus vagy vallásos szimbólum. (…) főként a pünkösdi énekekben jut fontos szerephez – írja Dömötör Tekla A népszokások költészetében.
Hogy először tűnt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába’ támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.
Amikor Mátyással ismét kitelt az apostolok száma, és eljött pünkösd napja, Jézus ígérete szerint „megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken…” – áll az Apostolok cselekedeteiben. Így indultak téríteni az apostolok, s ezzel indul a keresztény vallás világhódító útjára. A pünkösd vasárnapját már az ősegyház is a Szentlélek eljövetelének emlékezetére ülte meg.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed’
Ma is minden bánkódó szívének,
Hogy ki tévelyg kétségbe’, homályba’:
Világító sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világosítsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Taníts meg új nyelvre, új imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
(…) a pünkösdi rózsával kapcsolatos képzetek (…) Európa jelentős részén felbukkannak. (…) május a virágnyílás és így a rózsanyílás fő ideje is… A pünkösd egyik neve a középkorban olasz és spanyol területen Domenica rosata. E napon rózsával díszítették, rózsaszirmokkal hintették be a templomokat – lapozok bele Dömötör Tekla Naptári ünnepek – népi színjátszás című kötetébe.
A pünkösd az utóbbi időben háttérbe szorult a karácsony és a húsvét mellett. Pedig nélküle nincs semmiféle ünnep, sem keresztyén élet.
De a Kárpát-medencében napjainkra újra elfoglalta méltó helyét, nem kis részben annak köszönhetően is, hogy a csíksomlyói búcsú, a székelység középkori eredetű zarándoklata mára az összmagyarság legjelentősebb keresztény ünnepévé lett.
Pünkösd szimbolikája mélyen beivódott népünk mindennapjaiba. A pünkösdi rózsa pirosló jelképe végigkíséri életünket évszázadok óta. Bizonyságául idézzünk fel egy Vargyason a ’60-as évek elején gyűjtött népdalszöveget.
Addig a lány talpig bazsarózsa,
Míg a legény maga jár utána.
De ha a lány jár a legény után,
Elhervad az, mint a rozmaringszál.
Pünkösdhétfő – idén május 25. – egybe-esik Orbán napjával. Középkori hagyomány szerint Orbán pápa rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját (patena) aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében szokták ábrázolni. És választották a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusuknak – az Orbán napja körül elhűvösödő időjárás az éppen virágzó szőlőnek ártalmára szokott lenni –, segítsen tehát hívein.
A fagyosszentek utolsója egyike a népi kalendárium főalakjainak minálunk is. A népi meteorológia ezen ezredéves tapasztalatokból levont következtetése nyilvánul az Orbánt emlegető magyar közmondások egyikében is:
Szeszélyes, mint Orbán szele.
S bizony Orbán még szakállát is megrázza nagy ritkán – a május végi havazásra mondják így.
Május 27-én, 1974-ben hunyt el Merseburgban a felvidéki Eperjesen született Komornoki László jogász, bányamérnök. Bányamérnöki tanulmányait megszakítva, 1945–48 között az erdélyi földgázfúrásoknál, Marosvásárhelyen gyakornok, majd visszatérve Sopronba, a bányamérnöki képesítés megszerzése után két éven át a Bányaműveléstani Tanszéken tanársegédként dolgozott. 1952-ben a dunántúli kőolajkutatás szolgálatába lépett, ahol kiváló teljesítményeket ért el a nagylengyeli olajmező feltárása és a nagy mélységű kutatófúrások terén. Élete utolsó évtizedében a kőolajbányászat egy másik ágában, a csőtávvezeték-építés terén – aktualitását a szénhidrogének vezetékes szállítása kapcsán említem… – fejtett ki eredményes munkát. Utolsó nagy műve, az akkor még Német Demokratikus Köztársasághoz tartozó Leuna Művek nagy gázfogadó és -redukáló állomása építésének irányítása közben érte a halál.
Áldott pünkösdhöz szép időt kívánva, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
