2024. july 2., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Marasztanálak, májusom. Áprily Lajos versével bírnám még maradásra az idei év nagyon áprilisira sikerült ötödik hónapját.

 

Azúr szemed, látom, már messze néz,

sziromhavas lábad indulni kész.

Völgyünk csodája, tündér lányalak,

év gyönyörűje, hogy marasszalak?


Mi tudna késleltetve hatni rád?

Iszalagokkal kötném meg bokád.

A fáknak szólnék: sűrűsödjenek,

útrekesztő bozóttá nőjenek.


Szövetkezném a völgy rigóival,

legyen daluk kötő varázsú dal.

Szarvasokat vennék rá, hogy csapat

állja el agancsokkal útadat.


Tél-nyűtte testemet vetném eléd,

hogy lefogjam lábad lendületét.

Marasztanálak, mert nem tudhatom:

találkozunk még, tündér hónapom?


A Bakony-béli Eridanosz, a kis Gyilkos-tó Phaethón pusztította facsonkjai



 

 Május 26-án, 1890-ben született Gyergyóditróban az első magyar nő a természettudós magántanárok között, a kiváló minerológus, Vendl Mária. A budapesti tudományegyetemen 1913-ban végzett, utána Lőcsén, Trianon után Szombathelyen tanított, s még az 1920-as években került a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárába. 1930-tól a debreceni egyetem magántanáraként ásványtant adott elő. Elsősorban krisztallográfus volt, munkásságának legjelentősebb része a hazai és külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosult. A hazai kalcitok szakembereként ismerték, ezenkívül kőzettani és meteoritvizsgálatokat is végzett. Fő műve – melyet Koch Sándorral írt – A drágakövekről, különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című munkája. A Magyarhoni Földtani Társulat tagja, a Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületét is vezette.

 

Május virága hulldogál

és nemsokára száll a nyár is.

S jön őszirózsa, jégvirág –

ah, ah, milyen szentimentális!

 

 Áprily kezdő tanár korában Nagyenyeden írta a Május virágát. Szinte önmagával gúnyolódik:

 

Elmúlt gyermekkor, ifjúság,

illúzió és ideál is

s a múltért néha könnyezek –

ah, ah, milyen szentimentális!


A könny maholnap elmarad,

az élet józan és banális,

és kacagok és meghalok –

ah, ah, milyen szentimentális!

 

 Ha nem is szentimentális, de szívszorítóan érdekes, hogy a Hold hogyan teremtett békét Kr. e. 585. május 28-án a lűd és a méd seregek közt, amelyek már fél évtizede háborúskodtak egymással. E napon a Halys folyónál, ahol felsorakoztak az ellenséges hadak, a nappal sötétségbe borult, az égi jelre a szembenállók csata helyett békét kötöttek. A békeszerződést a királyi családok közti házassággal szentesítették. Minderről Hérodotosz beszámolója maradt ránk. Hogy a Hold e napon kitakarja a Napot, Milétoszi Thalész előre kiszámította: ez első előre jelzett napfogyatkozás a történelemben. A lűd és a méd királyok fittyet hánytak Thalész „jóslatára”, de mikor az bekövetkezett, igen-igen megszeppenhettek…

 A nap- és holdfogyatkozásokat ma másodpercnyi pontossággal előre tudja jelezni a csillagászat (asztronómia). Ami cseppet sem csillagjóslás (asztrológia). Nem éppen így állunk a meteorológiával (nyelvújítás kori becenevén légtüneménytannal), ami még ma is hajlik kissé jóslás lenni. Most éppen laza felhőraj kúszik át az égen, s májushoz képest hűvös a lég. A sok esőtől a folyók itt-ott már medrükből is kiléptek. A meteorológiai előrejelzés ugyanakkor szikrázóan tiszta, már-már júniusi időt prognosztizál – maga a szó jóslást, jövendölést jelent. De hogy valóban kánikulába hajló májusvég lesz-e, avagy éppen hűvös esők mossák el az első júniusi napon a napot az égről? Nem tudják előre azt megmondani, még a légtüneménytanászok sem.


Héliosz szekerének keréknyomán felszakad a májusi éjszaka köde



 

Esőmagtalan ég. Nem szeretem.

Nyugati szél, hozz felleget nekem.

Ne vihartól feszülő tarajost:

fehér felhőket vágyom látni most.

 

 Így fakadt ki valamikor, van annak fél évszázada is, Áprily Lajos egy Heves májusi napon az Évszakok zenéjében.

 

Kúposak és csipkések legyenek,

és fényesek, mint a havas hegyek,

hogy míg megnőnek látókörömön

s én fényességükben gyönyörködöm,

érezzem: sík felett, nagymersze, túl

a fogarasi oromsor vonul.

 

 Vissza hát a csillagokhoz! Ha nem is éppen a Fogarasi-havasokba, de oda, ahol a Maros áttör a Déli-Kárpátok hegyei és az Erdélyi-érchegység között, a gyulafehérvári Batthyaneum csillagdájába. 1747. május 28-án született annak első neves csillagásza Csíkszentkirályon, Mártonffy Antal. 1782-ben az itteni papnevelde tanára volt, amikor Batthyány Ignác püspök csillagvizsgáló létesítését határozta el, s Bécsbe küldte Mártonffyt Hell Miksa mellé csillagászati tanulmányokat folytatni, aki a Bécsben töltött néhány év alatt (1788–1792) a tervezett intézet műszereinek beszerzéséről is gondoskodott. A csillagvizsgáló 1794-ben kezdte meg működését, felszerelése a maga korában kiváló volt. A jezsuita szerzetes csillagászati főművében nemcsak az obszervatóriumot ismertette, hanem az akkoriban használatos műszerek részletes leírását és a műszerhibák elméletét is tárgyalta. E téren munkája a XVIII. században jóformán egyedülálló az egész világon.

 Május utolsó napján, 1859-ben született Chernel István ornitológus. A Magyar Királyi Madártani Intézet főnöke 1899-ben adta ki fő művét, Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségökre címmel. Ez volt az első olyan tudományos madártani könyv, amit magyar szerző írt. A monumentális munka 22 évi gyűjtés eredménye, és külföldön is megismertette szerzőjét, akit ezek után számos kongresszusra hívtak meg. Spanyolnáthában halt meg, mindössze 57 évesen, 1922 februárjában, Kőszegen.

 Hát így vagyunk ezzel a májussal – száz évvel a mostanit megelőző világjárvány után, a mostani pandémia harmadik hullámának lecsengése idején. Marasztanám ezt a – ha meleget nem is, de – reménységet hozó májust.

 De a természet törvényei szerint – ahogy Áprily írta volt –: Nem maradt tovább.

 

Marasztottam, de nem maradt velem.

Elszaggatta iszalag-kötelem.

Rigó dala szívére nem hatott,

bármily bűvösen fuvolázhatott.


Bozót között a karcsú test kifért,

az agancs-zár elől csellel kitért.

Kérő szememnek azt felelte: nem.

És átszökkent gátnak szánt testemen.

 

 Induljunk hát neki június havának. Római kori magyarázat szerint a hónap névadója Júnó volt.

 Elsején ülték meg Iuno Moneta, az „intő” Juno emlékünnepét. Juno a gyermekáldás és házasélet úrnője volt. A hónap jelképe sárgás-zöld ruhás, repülő ifjú, fején éretlen kalászkoszorúval, jobbjában a hónap jegyének, a Ráknak a jelével, baljában a hónap terményeivel teli tál. Ábrázolták árpát sarlózó parasztlegény képében is, homlokán lenkoszorúval.

 A Héliosz szekeréről aláhulló Phaethón, június havának őre, a Napisten fia volt. Maga a Nap minden reggel tüzes szekerével végigmegy az égbolton – ez maga a nappal –, majd este eltűnik. Az ifjú arra kérte apját, hogy egyszer életében ő vezethesse a napszekeret. Amikor Phaethón kézbe vette a gyeplőt, a lovak megzavarodtak a szokásosnál kisebb súlytól, letértek a kijelölt útról. Az ifjú megrémült az állatégöv Skorpiójától, a lovak teljesen megbokrosodtak, és mindenfelé katasztrófákat okoztak: felégetett városok, kiapasztott folyók, elolvasztott jéghegyek, részben elpárologtatott tengerek és ennek következtében újonnan megjelent szigetek kísérték útjukat.

 A történetet Ovidius meséli el az Átváltozásokban. Szerinte az etiópiaiak ettől kezdve lettek feketék, s a Nílus annyira megrémült, hogy a világ végére bujdosott, és elrejtette a forrását. (Abban az időben a Nílus forrása még ismeretlen volt.) Zeusz (Jupiter) villámával sújtotta Phaethónt, aki az Eridanosz folyóba zuhant, és szörnyethalt. A Tejút maga a Phaethón által félrevezetett napszekér keréknyoma. A nyári napforduló helye jó kétezer éve a Tejúton van.

 Június régi magyar neve rák hava, illetve Szent Iván hava – nevét Keresztelő Szent Jánosról nyerte.

 Nyárelő hava. Áprily Lajos fia, Jékely Zoltán így köszönti:

 

Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,

ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,

s az égről tajték- s habfelhő fogával

vén csontokon az ifjú nyár kacag.


Horgászbotommal gázolom a tócsát,

tündérek várnak, vagy hideg halak?

Maroknyi, édes örökkévalóság,

egy pillanatra megtaláltalak!

 

 Június 2-án emlékezzünk meg Vönöczky-Schenk Jakabról. A neves zoológus, madarász, természetvédő 1876-ban e napon született. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron kezdte, ahol matematikusnak készült, de Herman Ottó ösztönzésére ornitológiával kezdett foglalkozni. 1898-tól dolgozott a Magyar Ornithológiai Központban, amelynek 1933-tól főigazgatója volt. 1905-től az Aquila című folyóirat szerkesztőjeként a költöző madarak vonulását tanulmányozta. 1908-ban ő vezette be Magyarországon – az egész világon harmadikként – a költöző madarak gyűrűzéssel történő egyedi jelölését. 1917-től folytatott küzdelmével mentette meg a kipusztulástól a magyar természetvédelem címerállatát, a nagy kócsagot.

 Maradok kiváló tisztelettel.

 Kelt 2021 reménykedő májusának végén


Hátrányba került, 16 órával korábban

Bellingham megmentette, 16 órával korábban

Ballagtak a Sapientia 16 órával korábban

Hírek, rendezvények 16 órával korábban

A játék folytatódik… 16 órával korábban

Az olvasó írja 16 órával korábban

Hosszú, forró nyár 16 órával korábban

Megsimogatni a lelkeket 3 héttel korábban

Választás 2024 3 héttel korábban

Épített örökségünk 3 héttel korábban

Épített örökségünk 1 héttel korábban

Műsorkalauz 2 héttel korábban

Épített örökségünk 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató