A természet kalendáriuma (CCCXXXI.)

Október utolsó vasárnapjának, a székely autonómia napjának

nagy őrtüzei után öt napra újra tüzek – ezúttal mécsesek s gyertyák milliói – gyúlnak nem csak a Székelyföldön, de az egész keresztény világban. Emléklángok.

Emlék az, ami itt suhan el velem messze, az éjben

Emlék ez a hajó, emlék a város, emlék vagyok én

Elszáll és múlnak az évmilliók, s nem lesz pillanat, egy se

Robogó légigép visszarohanó Lethe-hajók

Ablaka mellől lesve ki fekete ködben

Hogy egymást messe mégegyszer szempillantásra a két út

Elvillanva hogy lássalak s te is, és intsünk az ablakon át

Csak ennyit, szervusz, isten veled, isten veled! élet,

Ifjúság, remegő remény, mámor, félszeg, gyönge mosoly

Halk, tehetetlen kis tiltakozás az Éjszaka ellen

Naiv gyufaláng amit úgyis elfúj a szél

Karinthy Frigyes: Mindszenti litániájával indulok mai kirándulásomra, mindszentek s halottak napja közén. Ha időd engedi, tarts velem, kedves Olvasóm.

Mindenszentek napját, a Festum Omnium Sanctorumot, a már üdvözült lelkek napját november 1-jén tartja a katolikus egyház. Emléknappá Kr.u. 741-ben nyilvánította III. Gergely pápa, egyetemessé azonban csak 844-ben, IV. Gergely engedélyével válhatott. A kelta újév, a Samhain pogány ünnep és hagyomány találkozott itt a katolicizmus újításával.

November 2. a Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum, az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert hívek ünnepe. A rómaiak Feraliáját, a holtakról való megemlékezést, az ókereszténység a III. században vette át. A katolikus egyház Kr.u. 998-tól önálló ünnepként tartja számon a halottak napját.

A Kárpát-medencében a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából általános, felekezetektől független, az elhunytakról való megemlékezés napjává. A protestánsok régebben nem gyújtottak gyertyát, csak a reformáció emléknapján, október 31-én mentek ki a temetőbe. Mára az ünnepkör a protestáns magyar közösségeknél három-négy naposra bővült. Az evangélikusok – noha elismerik a szentek létezését – csak a halottak napját tartják, mindenszenteket nem. Az unitáriusok is ünnepnek tekintik a halottak napját. A reformátusok – mivel nem ismerik el sem a katolikus szenteket, sem a halotti kultuszt –, egyik napot sem veszik egyházi ünnepnek. A szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az elhunytakról, ma már gyertyagyújtással. Az ortodox kereszténység ünnepi naptárában több halottak napja is szerepel. A zsidó hagyományok Mózes halálához kötik a halottakról való emlékezést.

Halottja van mindannyiunknak,

hisz percről-percre temetünk,

vesztett remény mindenik percünk

és gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,

temetkező szolgák vagyunk!

– Dobjuk el a tettető álcát:

ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Ady Endre Halottak napján c. versében szól így hozzánk.

A gyertya vagy mécses az örök világosságot jelképezi. Egyesek szerint a gyertyafény segíti a bolyongó lelkeket, hogy rátaláljanak a sírjukba, s így nyugalma legyen az élőknek.

A piacon krizantémokat vettem volt alig hete, s mécsest is. S lám, odaszemtelenkedik szemem peremére a felirat egy rakás sütőtökön, a virágok között: Halloween-tök.

Halottak napján töklámpás? Nem. De ugyane időben, október 31. éjszakáján ünneplik a kelta újévet az angolszászok, megköszönve a napistennek a termést és a földet. Hitük szerint a halottak lelke ezen az éjszakán vándorol a túlvilágra. Az ünnep jelképe a töklámpás lett, a „Jack O’Lantern”. Az ír legenda szerint Jack részeges kovács volt, aki az ördöggel packázott. Végül annyira kiviselte magát, hogy sem a mennybe, sem a pokolba nem kerülhetett: bolyongásra volt ítélve. Annyit azért elért, hogy egy kis parazsat kapott, amivel a nyugodalmát kereshette. A növény, amibe a fényt adó parázs került, eredetileg karórépa volt, ám ezt idővel az Amerikában őshonos, könnyen megmunkálható sütőtök váltotta föl.

Sokan a mi töklámpás-készítésünket a Halloweenhez kötik, holott a tökfaragás Magyarországon is régi hagyomány. Olyannyira régi, hogy az első, erről szóló monda egészen Salamonig nyúlik vissza. Az Árpád-házi királyok – Salamon, I. Géza, s ennek halála után László – között dúló trónviszály eredményeként 1081-ben László a visegrádi vár tornyába záratta Salamont. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot. A lámpások azonban a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen a mondás: „fénylik, mint Salamon töke”. Az eredeti vár nem maradt fenn. A tatárjárás után köveiből építtetett IV. Béla új erődítményt, melynek Salamon-tornya ma is áll.

Gyermekkoromban én is nagy híve voltam a töklámpásnak. Az ősz vele, a döbleccel kezdődött. Az elsőt mindig a nagypiacon vette nagyanyám, de egy második is kellett, a lámpáshoz. A Vártemplom alatt volt osztálytársam famíliája – ej, népes volt a Bolyai utcai nagy öreg bérházban lakó Szabó család – áttért a pattogatott kukoricáról a parázsforró sütőtök árusítására, de halottak napjára már a szelídgesztenyéé is vegyült a vár oldalán a temetők felé terjengő ünnepi illatárba, odacsalogatva a temető felé igyekvőket.

Gyermekkoromnak felnőtt vétke,

felnőtt koromnak gyermek-éve

tört lámpásokkal egyre éget.

Halálfejet faragtam, ha a föld gömbölyded gyümölcse

emberfej-kerekre ért. Két lyuk a szem, négyszög a száj,

s a koponyában gyertya ég.

Nem is kell messze menni károgó, szemvájó sikerért:

a másik utcában, a Ritz-fürdő felé lakik magában

az agg menyasszony, háborúk termése, ősszel égve,

csontra száradó szemekkel, téveteg vonatfüttyökre figyelve.

Az 1942. szeptember közepén született Szőcs Kálmán 1974-ben – halála után – megjelent (utolsó) verseskötetének címadó verse a Töklámpás. Édesanyját Auschwitzba hurcolták, őt magát szüleinek barátai rejtegették. (1944. november 2-án kezdődött el az auschwitzi koncentrációs táborban a foglyok gázkamrákban való szisztematikus elpusztítása.)

Nem is kell sok a gondtalan röhejhez, csak kivárni,

míg az esték estikéi nyílnak minden utca szélen,

s csöndesülnek edényes házak, hol a család vacsoráz.

S az Ő ablakához vinni a tök-halálfejet! Odatenni,

ahonnan bárki beláthat hamvas mély magányba,

ahol talán a felnőtt utcakölykök bűne is szelíd.

Reggelre a ház előtt új napra kelve ott hevert

a lámpás összetörve, gyertyája, mint minden láng,

a koponyában is kiégett. Meghalt azóta rég

az agg menyasszony, háborúk fekete, halk gyümölcse.

Én járok már csupán lámpásaimat lassan összeszedni;

a törött halálfejeket. A törött gyermeket: magam.

Gyermekkoromnak felnőtt vétke,

felnőtt koromnak gyermeksége

elém világít törten égve.

Késő ősz novembere. A kikericsek már rég elvirágoztak, a vadgesztenye másodvirágzása is a múlté. Csak a százszorszépek dértűrő virágocskái hintenek fehér mintázatot a vár alatti lejtő zúzmarába ájult, méregzöld gyepére.

A krizantémok a tizenöt-húsz fokos melegben sokáig díszítik majd – remélem – a sírokat. Ellopni őket nem érdemes az „újrahasznosítás” végett. Ki császkál még november derekán a temetőkertekben, s ráadásul még virágot is vinne az alkalmi „virágárusoktól”?

Talán még vannak ma is a temetők környékén olyan vásott kölykök, akik a mezőről behozott disznótökök – azokért is messzebb kell már menni, mióta a zsidó temető feletti mezőt új inváziósok „belakták” – töklámpásaiba a viaszt a temetők kialudott gyertyáiból gyűjtik össze. De talán nem ijesztgetnek vele szomorú sorsú lányokat.

Késő ősz langy novembere. A temető árkában papsajt virít. A terasz utolsó sarkantyúvirágát vázába menekítettem az első fagy elől.

November csodája. Akárha Jékely Zoltán versében:

Csodát kínálsz, hitetlen vén november:

lám, nyílik még a sarkantyú virága!

Megszagolom, édes-keserű szender

fog el s mint anyját fellelő kis árva,

beledőlök egy régesrégi nyárba.

Jómagam idén is bohókás töklámpást faragtam, két napja sincs, az unokáknak. Krizantémokat vittem távoli temetőbe. Mily szépek is voltak! (Ki emlékszik még a Grófnő – Gemma néni – virágaira a Bolyaiak terén, a hentesbolt mellett?) Mécsest gyújtottam. A teraszunkon is, őszi lombok alá.

Emlékét őrizve sok-sok kedves arcnak, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018-ban, halottak napján