2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

186 éve, 1833. április 6-án,

Alvincen született Csató János botanikus, ornitológus. Tizenhat évesen vett részt a szabadságharcban Bem parancsnoksága alatt. A világosi fegyverletétel után, birtokára visszavonulva, madár- és növénytani kutatással foglalkozott. Tudásszomjának irányát még Nagyenyeden Zeyk Miklós befolyásolta. Később szolgabíróként, vármegyei főjegyzőként, alispánként alkalma volt bejárni Erdély botanikailag érdekes pontjait. A Retyezát természetrajzi viszonyaival (1868) és a Székásvölgy (1869), valamint a Sztrigy mentének és mellékvölgyeinek (1873) madárfaunájával foglalkozott. A Páringon ő találta meg a Potentilla haynaldianát, amelyet később Janka Viktor fedezett fel a Balkánon. Kutatásai eredményeit több tucat publikációban foglalta össze. Madár- és növénygyűjteményét (amely 40.000 lapra terjedt) a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Tudományos eredményei mellett volt ereje szervezni és irányítani az Erdélyi Kárpát Egyesület Alsó-Fehér megyei osztályát. Az Alsó-Fehér vm.-i Történeti, Régészeti és Természettudományi Egyesület elnöke és a nagyenyedi Bethlen Kollégium főgondnoka volt 1913. november 13-án bekövetkezett haláláig.

Nefelejcs mélykékje a betondzsungel közepén



Ha visszatérek majd a barna földbe,

amelyből gyomnak nőttem egykoron:

azt kérem, hogy a Saint Avayl-i völgyben

pihenjen egykor elfeledt porom.

E temető már régen drága nékem:

oly csendes, mint egy álmos, zöld öböl,

s két összehajló, selymes domb tövében

puhábban vár rám, mint az anyaöl.


– így kezdi Nagy Testamentumának Utóiratát François Villon – Faludy György átköltésében. Hogy mikor született pontosan a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb és legnépszerűbb francia költője? Még az évet sem tudjuk pontosan. De mert néhol 1431. április 8-ára teszik születését, hát jómagam is úgy gondolom, hogy a füttyös fiús április szülöttje kellett legyen. Ami keveset életéről tudunk, azt verseiből s néhány rendőrségi jegyzőkönyvből ismerjük…


De mégis azt kérném, hogy ne tegyétek

Armand fiam mellé testem porát:

ott szeretnék pihenni, hol a rétek

benőnek már a korhadt lécen át

a sírdombokra: a temető szélén,

s ott nézném, mint fáradt, vén szerető,

amint az évekkel lassan és békén

a búzaföldbe vész a temető.


– írta a Testamentum XLIV. versében. S jut eszembe a minap megjelent kötet, az Élet a halál után. Molnár V. Attila és Löki Viktor szerkesztésében, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara Növénytani Tanszékének kiadása, 2018-ban jelent meg. A kötet alcíme A temetők élővilága. S azt veszi számba, hogy a különböző népek és vidékek – angol, ír, spanyol, francia, kanári-szigeteki, ciprusi, krétai, leszboszi, török, azerbajdzsán, albán, bolgár, szerb, szlovák, román, magyar – és külön erdélyi: szilágysági, kalotaszegi, mezőségi és székelyföldi – temetőiben mi módon maradt fenn sok ritka faj, elsősorban növények. Hogy válnak lassan a temetők – a nem kaszált, nem „gondozott”, de megtartott temetők sok kihalóban levő növény- és állatfaj utolsó refugiumaivá. S milyen gazdagok ez irányban a magyar, török, görög és albán temetők. A kötet előszava egy magyarázatra kevésbé szoruló idézettel kezdődik: „Régi idők öreg kopjafái alatt alussza álmát az én népem, mohos temetőkben, vadvirággal takart padmalyos sírokban, szép madárszó mellett.” Nyirő József Kopjafákjából való az idézet.

A Testamentum befejező része is egy kora középkori ember életszeretetéről, természetimádatáról tanúskodik. Évszázadok távolából szól a mának: az élő természettel egy sorsban osztozó ember gyötrelmes élete mennyivel magasztosabb mégis a ma betondzsungelébe bekényszerített emberi létnél.


XLVI.

Ültessetek fejem fölé egy árva

kis szilvafát s mellemre pázsitot,

de a kék ég szerelméért ne drága

márványtömböt vagy gőgös gránitot:

rendjeleket s díszsírhelyt sohse kértem,

s bár hóhérkézben lengett életem:

az úgynevezett úri tisztességhez

mégis túl tiszta volt az én nevem.

XLVII.

S ne törődjetek halotti torommal,

jó lesz nektek, ha van, dohos kenyér,

s ha nem nagy munka, írjátok korommal

vagy kátránnyal egy szürke vagy fehér

középnagy kőre, amilyen a réten

a lábatok alatt ezer akad:

hogy úgy ki és mi volt az életében,

ki itt enyészik lenn a föld alatt.

XLVIII.

S menjetek, hátat fordítva a sírnak,

oda, hol szebben szaglik a virág;

s talán, ha majdan kettőezret írnak

Krisztus után, még tudja a világ,

hogy csókolt egykor Villon, a csavargó,

s mély serlegekből hogy itta a bút,

s hogy indult végül álmos és kanyargó

vizekre, honnan nincsen visszaút.


Tavasz. Fehér nárciszok vették át a hóvirágok helyét. Már elvirágzóban a japánbirs, pedig alig másfél hete még csak bimbóját kínálta a napnak. Törpemandula-bokrok bu-jasága fogad a parkban, gyöngyvesszők lengetik fehér vesszeiket, s a ház sarkában idetévedt magról kelt nefelejcs mutat példát megmaradásból s dacból: csak azért is virítása mélykékjével árulkodik csupán küzdelmes életékről a betondzsungel közepén. A napkeltét már becsapni sem lehet holmi óraátállítgatásokkal. Ő megbízhatóan mutatja az idő múlását. Felegyenesednek a lehajlott fűszálak; galaj, tyúktaréj, csibehúr s megannyi törpe harcosa a tavasznak győzedelmesen visszahangozza pezsdülő rétek üzenetét: tavasz van. Visszavonhatatlanul.

A téli nap három hónapig kereng a növényzet körül, a lekonyult levelek nem ébrednek föl; hanem a legelső tavaszi meleg sugár életet önt tenyészetébe, a lehajlott fűszál fölemelkedik, rostjaiban az erő föltámad; mert hozzáig ért az üditő meleg – veszem kölcsön a szót a 196 éve, 1823. április 7-én született Vas Gerebentől, az 1887-ben megjelent Tekintetes urak regényéből. Eredeti neve Radankovics (Radákovits) József volt. Első lapjában, a Két garasos Tárban közölt csípős tréfái nagy ismertséghez segítették. Erős élceiért és tréfáiért itt kapta a Vas Gereben nevet, melyet aztán kizárólag használt. 1844-ben az Életképekben a Darázsfészek című humorisztikus vázlata és a Honderűben megjelent ünnepély leírása avatták népszerű íróvá. 1848-ban a Népbarát című népies lap szerkesztésével bízta meg a kormány. (Vast a kormány sokszor titkos politikai megbízásokban is használta.) Világos után a Dunántúlon bujdosott tíz hónapig, majd jelentkezett Pesten, ahol elfogták. A börtönviselt Vast az ügyvédi pályáról eltiltották. Ekkor választotta végleges életpályául az irodalmat. Jó pár regényt, szatirikus jellemrajzot, népies életképet, anekdotát írt az akkori lapokba, folyóiratokba és évkönyvekbe. Jókai után a legnépszerűbb elbeszélők közé tartozott.


Zöld, keskeny szakadék, mélyén patak dorombol,

és eszelősen minden fűszálat teletűz

ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról

a nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tűz.


Egy ifjú katona, nyílt szájjal és fedetlen

fővel, míg nyaka fürdik kék vadparaj hüsén,

alszik, hanyatt a fűben, s arany felhő lebeg fenn,

s ő zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!


Bizony, kedves Olvasóm. Ez A völgy alvója. Írója a 198 évvel ezelőtt, 1821. április 9-én született Charles Baudelaire, a Romlás virágainak költője. A Tóth Árpád-i fordítás zseniálisan adja vissza a mű tragikumát. Villon és Baudelaire között nem volt hasonló tragikumú költője a világirodalomnak. S lám, mindketten az élő, a megújuló természetbe ágyazzák a halált. És ezzel adják vissza helyét és rangját az élő természetben:


Lába a sásszirom közt, alszik s derűs az ajka,

mint beteg gyermeké, s álom mosolyog rajta, –

óh Természet, melengesd szegény fázó fiút!


– És száll az édes illat, s cimpája fel nem érez,

süt rá a nap, s keze csöndben hajol szivéhez.

Alszik. – S jobb oldalán két kármin szélü lyuk…


Ugyanezt az életigenlést vélem felfedezni József Attila 1935-ben írt versében:


Kertész leszek, fát nevelek,

kelő nappal én is kelek,

nem törődök semmi mással,

csak a beojtott virággal.


Minden beojtott virágom

kedvesem lesz virágáron,

ha csalán lesz, azt se bánom,

igaz lesz majd a virágom.


Tejet iszok és pipázok,

jóhíremre jól vigyázok,

nem ér engem veszedelem,

magamat is elültetem.


Kell ez nagyon, igen nagyon,

napkeleten, napnyugaton –

ha már elpusztul a világ,

legyen a sírjára virág.


114 évvel ezelőtt, 1905. április 11-én született. E nap a magyar költészet napja.

Maradok kiváló tisztelettel.

Törpemandula-bokrok bujasága a parkban

Közlemény 13 órával korábban

A gázár emelésének előjele 13 órával korábban

Erről jut eszembe 13 órával korábban

Miskolcon is remekeltek 13 órával korábban

Hírek 13 órával korábban

Széltündér, libbenő 13 órával korábban

Három a feszt! 13 órával korábban

Megsimogatni a lelkeket 3 héttel korábban

Választás 2024 3 héttel korábban

Épített örökségünk 3 héttel korábban

Épített örökségünk 1 héttel korábban

Műsorkalauz 2 héttel korábban

Épített örökségünk 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató