Ma ezzel a fura dallal kezdem: Bevégezetlen ének a Földhöz…
Ma rendhagyó módon egy gondolatot, egy gondomat tárom eléd. Nem lesz könnyű olvasmány. De… érdekes. Vagy talán inkább fontos. Mert unokáink, dédunokáink életét határozhatja meg.
A tengerfenék 6000 méter körüli mélységében keletkező mangán-, vasrögök a középóceáni hátságokon keletkeznek, s az óceánok folytonos tágulása során feltartóztathatatlanul vándorolnak a kontinensek felé. Elterjedésük nagy lehet, és egyszerűen kimeríthetetlen nyersanyagforrások a tenger alatti rögök. 4000-szer több mangánt, 5000-szer több kobaltot és kb. 1500-szor több nikkelt tartalmaznak, mint a szárazföldön kiaknázható készletek. Hogy ezek a rögök jelen vannak-e a Fekete-tengerben is – kérdéses. De a kontinentális talapzaton már ma is szinte korlátlanok a lehetőségek a tengeri bányászat előtt. A tőkés világ titánércszükségletének 35%-át már ma is a selfből nyerik. Anglia pedig innen termeli ki az építőanyagipari kavics 12,5%-át. Az Izland partjainál bányászott homokból már jó ideje cementet gyártanak.
...miközben valahol a mélytengeri sötétben a bőröd véresre csókolják... a mangán-gumó kombájnok...
A fentiek a vers-szöveg keletkezése után tíz évre, 1979. december idusán hangzottak el a Marosvásárhelyi Rádió Gáspár Sándor szerkesztette Mikroenciklopédia adásában. Barátom engem kérdezett A tenger kincsei felől. S egyik válaszom ez volt; ez volt a 17. jelenlétem az éterben mint természettudomány-népszerűsítő.
E régvolt tudomány-népszerűsítő párbeszéd azért ötlött fel bennem, mert a minap több helyről is érkezett a hír, miszerint jövőre beindulhat a mangángumók ipari méretű bányászata.
Az emberiség – itt is – válaszút előtt áll. Hogyan döntenek majd?
Az 1960-as évek közepén John L. Mero Mineral Resources of the Sea című tanulmánya állította először a figyelem középpontjába a „szinte kifogyhatatlan” mélytengeri ritkafémforrásokat. Francia, német, amerikai kutatóhajók vizsgálódtak, de úgy vélték, hogy a mélytengeri bányászat nem nyereséges. 1982-re a kutatásokkal gyakorlatilag felhagytak.
Az elmúlt másfél évtizedben a mélytengeri bányászat új szakaszába lépett. A nemesfémek iránti kereslet növekedése miatt Japán, India, Kína, Dél-Korea érdeklődése a hidrotermás telepek felé fordult. Az óceánok mélye elképesztő mennyiségben rejt a napelemek, szélturbinák és elektromos autók gyártásához szükséges fémeket. A globális fegyverkezési verseny erősödésével a hadiipar is egyre hangosabban támogatja a mélytengeri bányászat beindítását. De nemcsak az elektronikai ipar által keltett fémkereslet indokolja a bányászat újragondolását, hanem a foszfortartalmú képződményekből készíthető műtrágyára is lenne kereslet.
Alapvetően a mélytengeri ásványlelőhelyek a 4-6 km-es mélységben található Mn-gumómezők és az 1,4-3,7 km mélységig lenyúló kontinentális lejtők kérgében, illetve a mélytengeri (hidrotermális) kürtők közelében helyezkednek el. Ni, Mn, Cu, Co, Cu, Pb, Zn, Au, Ag és ritkaföldfémeket tartalmaznak. Az abisszális mélység becslések szerint több milliárd tonna fémércet rejt. A gumókat hatékonyan a tengerfenék „felszántásával” tudnák begyűjteni, felszedve az üledék felső rétegét és letarolva gyakorlatilag mindent, ami a gép útjába áll.
Az országok felségvizeikben már elkezdhetik a bányászatot. Jelenleg Pápua Új-Guineában 1600 m-en távirányítású víz alatti járművekkel meg is kezdték a bányászatot.
De a mélytenger az igazán érdekes zóna. Ugyanakkor semmiféle szabályozás nincs. Habár egyre több ország szándékozik engedélyt kérni a Nemzetközi Tengerfenék-hatóságtól (ISA) ásványok és fémek mélytengeri kitermelésére. Az ISA „állóvizét” a csendes-óceáni kis szigetállam, Nauru „kavarta fel” 2021-ben, amikor értesítette a szervezetet arról, hogy nemzetközi vizeken kíván bányászatot indítani.
A tengerkutatók e bányászat moratóriumát sürgetik. Ma már több mint 25 ország ellenzi a mélytengeri bányászatot, köztük Németország, Brazília, Kanada és Új-Zéland. Franciaország pedig egyenesen betiltaná azt. 2014-ben több nagyvállalat (Google, BMW, Volvo, Samsung) aláírta a Természetvédelmi Világalap (WWF) felhívását a mélytengeri bányászati moratóriumról.
Miért? A bányászat károsíthatja az ökoszisztémákat, veszélyeztetheti az élelmezés szempontjából kulcsfontosságú fajokat, s az asztalunkra tengerből származó élelmiszer-nyersanyagokat mérgező anyagokkal terhelheti.
A mostani elképzelések szerint gyakorlatilag „tarra vágnánk” a tengerfenéket. Az összegyűjtött nyersanyagokat ezután egy csővezetéken keresztül teherszállító hajóra pumpálnák feldolgozásra, és a szerves és szervetlen hulladékot visszajuttatnák a vízbe. A begyűjtőgépezet elpusztítaná a tengerfenékhez rögzült állatokat. Az üledék és a finomszemcsék akár több millió négyzetkilométeres területen ülepednének ki. A fémek várhatóan akár ezer évig is nagy koncentrációban ott maradnának lebegve a mélytengeri vízben, bekerülnének az élő szervezetekbe, és a táplálékhálózaton felfelé haladva a toxikusságig halmozódnának fel az élő szervezetekben.
A zaj- és fényszennyezés károsan hatna a sötéthez és csendhez szokott fajok táplálkozási és szaporodási szokásaira, köztük leginkább a vándorló fajokéra.
A hagyományos bányák esetében általában helyreállító munkálatok segítségével igyekeznek ellensúlyozni az okozott környezeti károkat és segíteni az ökoszisztéma regenerálódását. A mélytenger azonban sokkal lassúbb időskálán működik, mint a szárazföldi ökoszisztémák, ezért a helyreállítás aligha működne enyhítő stratégiaként. A mélytengeri élőhelyeket emberi időskálán nem lehet helyrehozni, a regenerálódás akár több millió évig is eltarthat. Sok faj pedig már azelőtt kihalna, hogy egyáltalán felfedeztük volna őket. Minden alkalommal, amikor expedíciót indítanak fajok gyűjtésére, ezek 70-90%-a új a tudomány számára. Ökoszisztémák omolhatnak össze mielőtt egyáltalán megismernénk őket. Évtizedek óta zajlanak kutatások, de a tengerfenék több mint 75%-a még mindig feltérképezetlen, és a mélyóceán kevesebb mint 1%-a feltárt. Nincs olyan hely a Földön, amelyről kevesebbet tudnánk.
A mélytenger óriási genetikai sokféleség tárháza is, amely új tudományos felismerésekhez vezethet. A hidrotermális kürtők egyedülálló kémiája és mikrobiológiája információt rejthet arról, hogyan alakult ki az élet a Földön, és hogy létezhet-e más bolygókon.
Másrészt a tengeri üledékek a Föld legnagyobb C-raktárai közé tartoznak, s az 1000 méternél mélyebben kiülepedő iszap közel négyszer annyi szenet tárol, mint a sekélytengeri üledék. Ha ez a szén milliárd tonnás (!) tömegben a légkörbe kerülne (CO2 és szénhidrogének formájában), gyorsítaná a klímaváltozást.
A másik kritikus kérdés az, hogyan lehet fenntarthatóbban bánni a már kibányászott kritikus nyersanyagokkal, hogy azokat minél tovább körforgásban lehessen tartani, és ezáltal csökkenteni a nyersanyagigényt.
S végül: szükség van-e egyáltalán mélytengeri nyersanyagokra? A Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség (IRENA) számításai szerint a szárazföldi ásványkészletek elegendőnek tűnnek a globális szükségletek kielégítésére.
Kik döntenek? Nem tudjuk.
És mi lesz az eredmény? Erre a válasz nem ma, talán nem is ebben az évszázadban fog megszületni…
De Seattle Noe indián törzsfőnök 1854-ben kelt üzenete ma is megszívlelendő:
„a föld nem az emberé, hanem az ember a földé. Minden mindennel össze van kötve, mint ahogy a vérség nemzetségeket köt össze. …Az én népem olyan, mint a visszahúzódó dagály – csakhogy nem tér többé vissza. …Volt idő, mikor népünk elborította a földet, amint a szél fodrozta tenger hullámai borítják a gyöngyökkel rakott tengerfeneket, de ez az idő régen elmúlt… Törzs törzset, nép népet követ, mint a tenger hullámai. A természet rendje ez… Talán mégis testvérek vagyunk.”
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2024-ben, szeptember idusán
Ui. Előbbi, 633. levelemben francia szakos tanárnőnk keresztnevét eltévesztettem. Darvas Erzsébet volt ő. Mindenkitől elnézést kérek.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
