A temesvári szolidaritástól a marosvásárhelyi fekete márciusig

Ezzel a címmel tartottak évfordulós megemlékezést március 20-án este a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban. A rendezvényt, amely sokkal nagyobb közönséget érdemelt volna, a bejegyzés alatt lévő Asociația 15 decembrie – zi al solidarității româno-maghiare, azaz December 15. – a Román–Magyar Szolidaritás Napja Egyesület nevében Kincses Előd ügyvéd szervezte.  A megemlékezés célját a Marosvásárhelyen 35 évvel ezelőtt mesterségesen keltett etnikai konfliktus felidézése képezte, amelynek öt halottja és több száz sebesültje, 44 roma és magyar elítéltje volt, akikre összesen 66 év és két hónapnyi munkahelyen vagy börtönben letöltendő büntetést róttak ki.  

A temesvári összefogástól a márciusi összecsapásig megtett útról az egyesület négy tagja számolt be: dr. Gabriel Andreescu temesvári egyetemi tanár, emberjogi aktivista, a nemzetiségi jogok védelmezője, a Noua Revistă de Drepturile Omului főszerkesztője, Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Florin Mihalcea publicista, a Temesvár Társaság elnöke, a Temesvári kiáltvány megfogalmazója és Kincses Előd ügyvéd, aki Tőkés László védőügyvédje volt a temesvári kilakoltatási perben. 

A rendezvényt H. Szabó Gyula közíró, szerkesztő, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója vezette, aki, mielőtt szót adott volna Tőkés Lászlónak, emlékeztetett arra, hogy 1989 decemberében Temesváron a református templom előtti szolidaritási megnyilvánuláson hangzott el először, hogy „Le Ceușescuval!”

Marosvásárhely fekete márciusának eseményei több szálon is kapcsolódnak a rendszerváltást előidéző temesvári eseményekhez. Beszédében Tőkés László püspök kiemelte, hogy a március 20-i rendezvényt eleve úgy képzelték el, hogy a temesvári eseményekkel összefüggésben kell megemlékezni Marosvásárhely fekete márciusáról, amelynek – más összefüggésbe helyezve – egészen más a súlya.

„Megítélésem szerint – és ebben egyezik a résztvevők véleménye : „a fekete március” eseményei nem csupán a marosvásárhelyi magyarságot sújtották, hanem egész Romániára kihatottak” – nyilatkozta Tőkés László.  Egy olyan ellenforradalmi cselekményt jelentett, amely mögött a volt titkosszolgálat állt egész „masinériájával” és forgatókönyveivel, gondoljunk csak a mai napig alig azonosítható terroristákra 1989 decemberében, az 1990. júniusi bányászjárásokra és a vásárhelyi parasztjárásra. „Valójában a régi nacionál-kommunista rendszernek egy profi módon kidolgozott módszertanával találkoztunk, amelynek megfelelően egyik társadalmi réteggel verették a másikat, és az egymásra uszításnak, a diverziónak, a megosztásnak olyan technikáját dolgozták ki, amely a régi »oszd meg és uralkodj« módszernek a továbbfejlesztését jelenti. A volt titkosszolgálat arra várt, hogy új néven helyreállítsák. A siker érdekében a magyar kártyát vette elő, és eredményesen használta a román társadalomban mélyen gyökerező »magyarellenességet«. »A magyar veszéllyel« való riogatás, ami 1989 decemberében Temesváron még nem járt sikerrel, immár hatékonyan működött Marosvásárhelyen. A forgatókönyv bevált, és néhány hónap alatt sikerült szétzúzni azt az etnikumközi és vallásközi szolidaritást, amely a temesvári népfelkelést jellemezte. A román posztkommunista államhatalom gyűlöletkampánya megteremtette azt a magyarellenes pszichózist, amely az erőszakos cselekmények kibontakoztatását tette lehetővé.” 

Az igazságtétel elmaradásával kapcsolatosan Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke megosztotta a hallgatósággal azt az ötpontos elváráslistát, amelyben „három történelmi esemény dossziéjának újranyitását, a titkosítások feloldását és az állam általi felelősségvállalás elismerését szorgalmazzák” küzdőtársaival, a már említettek mellett Szilágyi Zsolt parlamenti képviselővel együtt: az 1989-es népfelkelés és forradalom „ellopása”, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom és az ún. bányászjárások esetében. Az említettek során elkövetett életellenes cselekmények feltárását, a tettesek megbüntetését és a jóvátételt haladéktalanul végre kell hajtani az emberiesség és tisztesség nevében, az óhajtott társadalmi béke reményében – hangsúlyozta.

Bevezetésképpen a legjellemzőbb filmkockákat láthattuk Kincses Előd, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front leváltott alelnökének szerepéről a márciusi eseményekben, amikor 20-án, két nyelven megszólítva a Marosvásárhely főterén összegyűlt sokezres tömeget, arra kérte a békésen tüntetőket, hogy menjenek haza.

„A forgatókönyv a régi, azt akarják bizonyítani, hogy mi, magyarok, destabilizálni akarjuk az országot, mert el akarjuk szakítani Erdélyt, ami nagyszerű indokul szolgálna egy katonai diktatúra bevezetésére” – magyarázta, de a tüntetők hallani sem akartak arról, hogy hazamenjenek. Ion Iliescut elnököt várták, hogy ígéretét teljesítve Marosvásárhelyre jöjjön, és megismerje az igazságot a március 19-i vérengzésről”.  Amikor látta, hogy egyik fél sem akar hallani arról, hogy hazamenjen, Kincses Előd figyelmeztette a magyarokat, hogy készüljenek egy esetleges védekezésre, ami fontos mondat volt, mert a támadás hamarosan bekövetkezett. Az első meglepetés után sikerült eredményesen védekezni és helybenhagyni a támadókat, amiben nagy segítségükre voltak többek között az Ady (Rovinari) negyedbeli cigányok is, akik az elhíresült mondatokat kiabálva fehér ingben érkeztek, hogy segítséget nyújtsanak. 

– Életem legnagyobb politikai eredményének érzem, hogy Székelyudvarhelyen a Sütő András bántalmazása miatt összegyűlt székelyek tömegét le tudtam beszélni arról, hogy Marosvásárhelyre jöjjenek. Hogy szervezett provokációnak indult, abból is kiderül, hogy Kocsárdon voltak már a bányászok, és a mócokat a helybeliek szerint Gelu Voican Voiculescu szedte le az autóbuszokról, de mozgósítottak Moldvában is.  Senki nem vizsgálta ki, hogy a bányászok hogyan kerültek Kocsárdra, ki fizette az útjukat. Ha mind bejöttek volna Vásárhelyre, el lehet képzelni, micsoda vérengzés lett volna, és sokkal több magyar menekült volna el szülőföldjéről. Én úgy érzem, hogy amit mondtam, tettem akkor, vállalható és megállja a helyét – fejtette ki, kérdésre válaszolva. 

A történtek után, amikor a tudomására jutott, hogy népirtásra való felbujtással vádolják, Kincses Előd Magyarországra menekült, ahonnan az Európai Emberjogi Bíróság határozata nyomán öt év után térhetett haza, amikor megérkezett a válasz a Fellebbviteli Ügyészség főügyészének az aláírásával, miszerint a meg nem kezdett eljárást befejezték.

– Temesvár egy romániai és európai város, ahol a nemzetiségek visszautasították és visszautasítják a nacionalizmust – kezdte beszédét Florin Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke. – Meghívjuk Románia összes sovén lakóját, függetlenül attól, hogy románok, magyarok vagy németek, hogy jöjjenek Temesvárra egy átnevelő tanfolyamra a tolerancia és a kölcsönös tisztelet jegyében… A Temesvári kiáltvány 4. pontja az etnikumok közötti megértésre ösztönöz, emiatt sok negatív visszajelzést kapott a Vatra Românească Kulturális Egyesülettől, amely nem tűnt el, híveinek utódait ott találjuk Georgescu államfőjelölt szuverenistái között. Sajnos majdnem hasonló helyzetben vagyunk ahhoz, mint amikor az etnikumok közötti feszültségeket szítani lehetett. Bizonyítékaink vannak, hogy a 35 évvel ezelőtti marosvásárhelyi etnikai feszültségeket a volt securitate szította, amelynek SRI néven kellett újraalakulnia. A Temesvár Társaság által kiadott könyvben (Istorie văzută din stradă) van egy olyan írás, amelynek szerzője 1990. március 13-án részt vett egy találkozón Virgil Măgureanuval, akinek Vasile Popovici, a Temesvár Társaság volt elnöke azt javasolta, hogy szervezzenek megbékélési nagygyűléseket Erdély több városában, amit Virgil Măgureanu azonnal visszautasított, „profetikusan” kijelentve, hogy tragikus események fognak történni Erdélyben. Ez néhány nap múlva be is következett, bizonyítván, hogy a provokáció előkészítése már folyamatban volt. Ugyanakkor világossá vált Răzvan Theodorescunak, a Román Televíziótársaság vezetőjének az a kijelentése a George Șerbannal folytatott március 19-i beszélgetése során, hogy az általa vezetett intézmény független, két kivételtől, a hadsereggel és a kisebbségekkel kapcsolatos problémáktól eltekintve.  Ez utóbbiakat illetően be kell tartania a kormány és az államelnök utasításait, ami nyilvánvalóvá tette, hogy a Román Televíziónak miért nem „sikerült” közvetítenie a vásárhelyi eseményeket akkor, amikor az európai televíziókban már láthatók voltak.  A szervezők a volt szekuritátés tisztekre, milicistákra támaszkodtak a provokáció előkészítésében. Mindezt sohasem tisztázták, ami véget vetett egy sor eseménynek, amit Temesváron elkezdtek…” Nem felejtjük el, hogy a vásárhelyi összeütközéskor halált kiáltottak Smaranda Enachera és Tőkés Lászlóra, és a Le Temesvárral! jelszót skandálták” – mondta többek között Florin Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke. Hozzátette, hogy jó lenne, ha a két nagy per (az 1989-es forradalom és a bányászjárás) mellett, Marosvásárhely fekete márciusa ügyében is igazságos ítéletet hirdetnének. 

– A marosvásárhelyi események tétjét szeretném kiemelni – kezdte hozzászólását dr. Gabriel Andreescu egyetemi tanár, emberjogi aktivista, aki a durva összetűzésekhez vezető konspirációról beszélt. Aminek tétjeit meg kellett szerezniük a már hatalmon lévőknek. Elsősorban a teljes hatalmat a májusra tervezett választási folyamat felett, amelyet meg kellett nyerni legalább kétharmados többséggel, hogy a Nemzeti Megmentési Front az Alkotmányt is megalkothassa úgy, hogy a kommunista rendszerért, a forradalom áldozataiért felelős személyek nyugodtan élhessenek. A második tét a volt szekuritáté teljes korábbi hatalmába való visszahelyezése, azok kivételével, akik a csúcsvezetésből jól menő vállalkozásba fogtak… Az eltelt évek során bebizonyosodott, hogy  rendkívüli erővel ruházták fel a SRI-t, hogy a román társadalom sokoldalú jelenségeit, sőt még a történelmet is ellenőrizze – mondta az előadó. A harmadik tét az ország gazdagságának a kirablása volt, ami különböző módszerekkel elkezdődött.”  

A továbbiakban az előadó Kincses Előd beszédeit említette nagy elismeréssel, hozzá hasonlóan Mircea Dinescut, Ion Caramitrut, valamint Smaranda Enachét, „…akit követendő példának tartottam, mert felnyitotta a szemünket, hogy megértsük a román–magyar kapcsolatok jelentőségét a romániai demokrácia számára…”.

Végül Venczi János roma származású marosvásárhelyi vállalkozó idézte fel emlékeit a fekete márciusról, amikor is a cigányok a magyarok segítségére siettek, amit nem bánnak ma sem, bár előnyök helyett a rájuk mért büntetést kellett elszenvedniük. 

A megemlékezés eddig nem látott videófelvételek és Kincses Réka Balkán bajnok című nagy sikerű, többszörösen díjnyertes filmjének első marosvásárhelyi vetítésével zárult, amely őszintén feltárja a Kincses család vívódásokkal teli hétköznapjait a márciusi események idején.