2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

ha visszatérnének az iskolapadba

A tanügyi szaktárca legutóbbi adatai szerint Romániában  több mint 65 ezer diák nem fért hozzá az online oktatáshoz – jelentette ki a napokban Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter egy, a Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet által szervezett tanácskozáson.
A miniszter rámutatott, mintegy 280.000 diák jelezte, hogy nincs eszköze, amellyel csatlakozhatna a digitális oktatáshoz, vagy nincs internethozzáférése. A miniszter szerint ez a 280.000 diák azt követően nyilatkozta ezt, miután 2020 tavaszán további 235.000 jelentette, hogy nincs számítástechnikai eszköze vagy internethozzáférése. A szaktárca vezetője szerint az egyik magyarázat az lenne, hogy az első szakaszban azok is azt nyilatkozták, hogy rendelkeznek számítástechnikai eszközzel, akik testvérekként többen osztoztak egyen, vagy a szüleik telefonjára, számítógépére gondoltak. A másik magyarázat az, hogy azoknak egy része, akiknek volt ugyan eszközük, kértek táblagépet, a miért ne legyen egy pluszban meggondolás alapján. Sorin Cîmpeanu szerint a hibrid oktatás pedagógiai szempontból nem bizonyult hatékonynak, és úgy véli, ahhoz, hogy a diákok be tudják pótolni az online oktatás hiányosságaiból fakadó lemaradást, vissza kell térjenek az iskolapadba. A február 8-i nyitásról február 2-án  döntenek, a járványügyi helyzet figyelembevételével.
Alexandru Rafila, az Egészségügyi Világszervezet képviselője kiemelte, vissza kell térniük a tanintézetekbe, hogy minden gyerek hozzáférhessen az oktatáshoz. Egy Belgiumban nemrég napvilágott látott tanulmányra hivatkozott, amelynek értelmében az iskolák megnyitásának csekély a hatása a járványhelyzet alakulására – idézik az Egészségügyi Világszervezet képviselőjének szavait a Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A tanácskozáson Alexandru Rafila rámutatott, az oltóanyaghiány ideiglenes, és  valószínűleg fel fog gyorsulni az oltási folyamat, amint forgalomba kerül az Astra Zeneca gyártótól származó oltóanyag, amelynek esetében jóval egyszerűbb a procedúra, a családorvosokat is bevonhatják majd – fejtette ki.
December folyamán a szervezet egy közvélemény-kutatást kezdeményezett, amelynek során több mint nyolcezer személy (szülők, diákok, pedagógusok) válaszát dolgozták fel. Ebből kiderült, hogy a megkérdezett szülők 78 százaléka, a pedagógusok 73  százaléka tette le a voksát amellett, hogy a gyerekeknek minél előbb vissza kell térniük az iskolába, és 80 százalékuk van azon a véleményen, hogy újra kell gondolni az iskolai tananyagot, hogy a diákok be tudják pótolni az  utóbbi hónapok hiányosságait, úgy, hogy a főbb tantárgyakra kellene fektetni a hangsúlyt, illetve segíteni kell azoknak a diákoknak, akik eszköz hiányában az utóbbi hónapokban kimaradtak az online oktatásból.  A válaszadó diákok 56 százaléka szeretne visszatérni a tantermekbe, 23 százalékuk pedig a továbbiakban is inkább online tanórákon venne részt.
A közvélemény-kutatás során a biztonsági intézkedésekre is kitértek a kérdések összeállítói. Mint kiderült, a válaszadók 69 százaléka szerint mindenik iskolában biztosítani kellene az egészségügyi felügyeletet, ugyanakkor tenni kellene annak érdekében, hogy az iskolák bejáratánál ne alakuljon ki zsúfoltság, amint az lenni szokott elsősorban reggelente, illetve délben, amikor a szülők viszik-hozzák a kisebb gyerekeket. A válaszadók közel fele ugyanakkor szükségesnek tartaná, hogy csökkentsék az osztályok létszámát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató