2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyakran kerül szóba, hogy az adóbehajtás hatékonysága terén – számtalan más mutatóhoz hasonlóan – a sereghajtók közt caplatunk az uniós mezőnyben. Újabb adatok szerint a pénzügyminisztérium sem hisz abban, hogy javulhat a helyzet, ez pedig legtöbb néhány év távlatában igen komoly gondokat vetít előre.

Az adóbehajtás hatékonysága mint téma időnként szóba kerül a politikusok nyilatkozataiban, és általában egyetértés van abban is, hogy javítani kéne ezen. Ám az illetékes hatóságok álláspontjában már komoly ellentmondás van. Nemrég az adóhivatal tett közzé egy 2024-ig terjedő stratégiát, amiben az áll, hogy addig a határidőig a bruttó nemzeti össztermék (GPD) arányához viszonyítva 2,5%-kal növelnék az adóbevételeket. Ezzel szemben a pénzügyminisztérium azonos időtávra szóló előrejelzésében idén ennek a mutatónak a javulására számít, a következő években viszont már csökkenéssel számol. Ezekből a becslésekből nehéz kibogozni, hogy mennyivel több pénzt tud adott esetben behajtani az állam az esedékes adókból, mert az egy adott évre becsült GDP-érték a gyakorlatban ritkán fedi a mindenkori kormány számításait.

A statisztikák viszont már nem sokat érnek, amikor konkrét pénzre van szükség, és egyrészt az utóbbi évekbeli elbaltázott gazdaságpolitika, újabban pedig a járvány nyomában pusztító gazdasági válság nyomán olyan mértékben növekszik az állam adóssága, ami elkerülhetetlenül megszorításokhoz fog vezetni. Politikusok és elemzők különböző összefüggésekben és statisztikák alapján szoktak – eddig kevésbé, újabban inkább – aggódni az államadósság kapcsán. Konkrét összegben számolva ez idén január végén mintegy 510 milliárd lejt tett ki. Tavaly a hitelek kamatai 14 milliárd lejbe kerültek, ez a kiadás egy év alatt 19%-kal nőtt, és az idén tovább fog emelkedni. Csak viszonyításként, ez nagyságrendileg már közelíti a hadseregre költött pénz mértékét, viszont az adósságteher gyorsabb ritmusban növekszik a fegyverkezési kiadásoknál. Ebben a tempóban nincs már messze az a pillanat, amikor az adósság akkorára halmozódik, hogy a kamatterheinek a fizetéséhez sem tud elég hitelt szerezni, lehet, hogy még ez a kormány, és akkor az esedékes görögországi nyaralást majd össze lehet kötni élménybeszámolók gyűjtésével a helléneket ért 2010-es évek eleji megszorítások kapcsán, mert számunkra is mértékadóak lesznek ezek. És mint mindig, a felelősöknek legfeljebb ellenzéki sors jut, az adófizetőknek meg a törlesztés.

Kapcsolódó cikkek:

A betegséget nem sikerült felszámolni

2022-11-28 15:28:06 // Bodolai Gyöngyi

AIDS-világnap



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató