A szabadillamag

Közép-Amerikában, Venezuela, Guatemala, Mexikó területén

elterjedt növény a féregűző szabadilla, más néven tetűmag. Európai ember először Sevillában (Spanyolország) használta 1572-ben, a dél-amerikai indiánokhoz hasonlóan a bőr parazitái (tetvek) elpusztítására, majd a 17-18. században egyre szélesebb körben alkalmazták rovarirtóként. A segesvári múzeumban kiállított patikai edények egyikén a SEMEN SABADILLAE felirat tanúsítja, hogy tájainkon is használatos volt a 18. századtól.

A növény teljes latin neve a Sabadilla officinalis, magyarul szabadillamag, erősen mérgező hatóanyaga a fehér zászpa alkaloidjához hasonló veratrin nevű vegyület. A bázikus alkaloidát P. Meissner erdélyi patikus állította elő elsőként a világon 1819-ben.

A növény kivonatát vagy az abból készült kenőcsöket mind a hivatalos, mind a népi gyógyászatban emberi és állati bőrférgek elpusztítására, de idegzsába ellen, ízületi és izomfájdalmak, gyulladások enyhítésére is használták. Az állatgyógyászatban féregűzőként, paraziták ellen alkalmazták. A mag ecetsavas kivonatát szabadill-acetátnak nevezték, gyógyszertárakban állították elő. Az említett gyógyszerekből a hatóanyag felszívódhat, mérgezési tüneteket okozhat, ma már nem használatosak, csak homeopátiás készítményekben: központi idegrendszer, szem, vérerek, légzőutak, a gyomor-bélrendszer megbetegedéseiben, végtagok betegségeiben, allergiában.

A homeopátiás szabadillagolyócskák használata leggyakrabban a rohamszerűen jelentkező nátha, szénanátha kezelésében eredményes. Bőséges orr- és szemváladék, külön-külön elduguló orrlyukak, forró arc, kivörösödött szemhéjak, homloktájéki tompa fájdalmak, szédülés, nyugtalanság enyhítésére kiválóan alkalmas napi 2-5 golyócska bevétele.

A mételykóró

A gyógyszertári múzeumban látható a SEMEN PHELLANDRII feliratos edény is. Ebben is növényi magvakat tároltak. A növény magyar neve mételykóró, de nevezik bősövénymagnak, lóköménymagnak is, latinul Oenanthep hellandrinum, termése a Phellandrii fructus (semen).

A mételykóró honos Európában, a mérsékelt égövi Ázsiában, vízparti, mocsári lágyszárú növény, néha vastag szárral. Az egész növény, de különösen a fűszeres illatú, csípős ízű termése illóolajat, zsíros olajat, gyantát, viaszos anyagot tartalmaz. Gazdag hatóanyag-tartalma miatt besorolása egy gyógyszercsoportba az elmúlt évszázadokban nem volt egységes. Egyesek a keserű anyagok csoportjába tartozó, mások bódító vagy idegre ható gyógyszernek tekintették. Fontos tudni, hogy mérgező növény, könnyen összekeverhető más, a konyhakertben fellelhető növényekkel.

A 18-19. században élt elődeink köhögéscsillapító, nyálkaoldó hatása okán hörghurutban, asztma esetén alkalmazták, ezenkívül izzasztó, szélhajtó és vizelethajtó gyógyszerként is. A 18. században írott orvosló könyvek tuberkulózis miatt megnagyobbodott nyirokcsomók (görvélykór) vagy éppen a tüdőbaj gyógyításában tartották hatásosnak. Ajánlották női nemi szervek betegségei gyógyítására is. Az állatgyógyászatban lovak golyvája és influenzája ellen porkeverékekben használták.

Napjainkban már csak a homeopátiában alkalmazzák (Phellandrium 30 C) köhögéscsillapítóként vizes oldat (cseppek) vagy golyócskák formájában.

A sáfrányos mételykóró

A mételykóróval rokon növény a sáfrányos mételykóró, amelynek erősen mérgező kivonatát az ókori görögök és a Szardínia szigetén élők öngyilkosság elkövetéséhez, az önmagukról gondoskodni képtelen egyének elpusztítására használták. A növényben lévő méreg ellazítja az arcizmokat, egyfajta mosolyra késztet, amit szardonikus, kaján mosolynak nevezünk. Ezt a jelenséget már az ókor nagyjai leírták.

A mai orvostudomány a sáfrányos kóró hatóanyagának izomlazító tulajdonsága miatt nagy jövőt jósol, például az arcon látható ráncok eltávolításában.

Veress László