2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megoldások embere

Kacsó Sándor személyében kinevezték Marosvásárhelyen a városmenedzsert. Az új tisztségről Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere elmondta, hogy minden közigazgatás akkor igazán hatékony, ha a hatáskörök szét vannak választva egymástól. 


 Fotó: Nagy Tibor 



Az elmúlt két évben a városvezetés a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy mennyire nehéz egy olyan környezetben dolgozni, ahol nincsenek megfelelően leosztva a hatáskörök, hiszen egyszerre kellett foglalkozni a város mindennapi gondjaival, valamint a hosszú távú projektekkel is. Most már elérkezett Marosvásárhelyen az a pillanat, hogy az átszervezéseknek köszönhetően több mint hat önálló intézmény működik, és az előző adminisztráció által hátrahagyott veszteséges szerződéseket sikerült átalakítani. Ennek köszönhetően az idei évben 50 millió lejjel nőtt a város kerete, amit beruházásokra fordítottak, emelte ki a polgármester, hozzátéve, hogy ezt a jövőben még tovább szeretnék növelni. Ehhez arra van szükség, hogy a város működéséért feleljen egy profi csapat, és a tervezésre, projektekre és megvalósításokra legyen egy másik kiváló csapat.

Soós Zoltán hozzátette, hogy azért esett Kacsó Sándorra a választás, mert ő vezette a Marosvásárhelyi Sportklubot is, ahol bebizonyította, hogy nagyszerű válságmenedzser. A sportklub szörnyű helyzetben volt, több mint 300 perrel és 4 millió lej tartozással, mert a sportolóknak hosszú időn keresztül nem fizetett az előző városvezetés. Mindössze egy év alatt sikerült megoldani a gondokat, és pozitívba átvinni a sportklub mérlegét. Ennek eredményeképpen ma már a sportolók hazatérnek, és Marosvásárhelyen szeretnének maradni. A jövőben a területkezelés és a kertészet tekintetében is azt várják, hogy hatékonyan működjenek az intézmények Kacsó Sándor menedzseri képességeinek köszönhetően, nyomatékosította a polgármester.

Kacsó Sándor célkitűzése, hogy minél hatékonyabban tudják ezt a várost működtetni, és ezt ne csak a vezetés mondja, hanem a lakosok is igazolják vissza véleményeikkel, észrevételeikkel. A városmenedzser teljesen át kell lássa a város működését, és minden területhez kell értsen, de a főbb munkálatok a közigazgatás tekintetében várhatók, többek között ide tartozik az utcák takarítása, a forgalom kezelése és azok a munkálatok, amelyek a város működése szempontjából elengedhetetlenek.

Kacsó Sándor hozzátette, hogy elsősorban azok a problémák érdeklik, amelyek már holnap megjelenhetnek, és nagy gondot okozhatnak a városnak. Ezeket szeretné elsőként felmérni, és megvizsgálni azt, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb megszülethessen a megoldás. A városmenedzser azt is szem előtt tartja, hogy közeledik a tél, és fel kell készülni arra, hogy hamarosan az utcákat, utakat meg kell tisztítani a hótól. Kiemelte, hogy vannak olyan problémák, amelyeket meg lehet oldani egyik napról a másikra, de vannak olyan esetek is, amikor hivatalos licitet kell meghirdetni. Ezekben az esetekben pedig törvényes előírások és határidők vannak, amelyeket be kell tartani, ez pedig várakozást és a megoldás késleltetését vonja maga után. Ilyenkor a lakosság úgy érzi, hogy nem elég gyors az ügyintézés, pedig csak a törvényt kell betartani. 

A kisebb, licitet nem igénylő projektek esetében a városmenedzser úgy érzi, hogy a csapatával közösen gyorsan és jól meg fogják tudni oldani a felmerülő gondokat. Amennyiben ez nem így történne, mindenképpen változtatni fognak!


Kapcsolódó cikkek:

Lassan halad a hőszigetelés Marosvásárhelyen

2022-10-12 15:06:08 // Mezey Sarolta

Eddig 160 tömbház került sorra



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató