2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eddig 160 tömbház került sorra

Az energiaválság miatt nehéz tél elébe nézünk. A lakosság nagy fűtési számláktól tart, amit egyre nehezebb lesz kifizetni. Egyeseknek a spórlás marad, ami félig fűtött vagy fűtetlen otthont jelent. A takarékoskodás egyik járható útja az épületek energetikai hatékonyságának növelése, a hőveszteség kiküszöbölése, ami teljes körű szigeteléssel érhető el. Marosvásárhely lakónegyedeiben 15 év alatt csupán 160 tömbházat hőszigeteltek, jelenleg is dolgoznak a felállványozott épületeken, mégis lassan haladnak. Hogy állunk most? – kérdeztük Dorin Beleant, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal lakótársulásokért felelős osztályának vezetőjét. 

– Jelenleg több helyen, kétféle program futtatása révén dolgoznak a városban. A kormányprogram segítségével nyolc tömbház teljes hőszigetelését végzik, ezeket október végig be kell fejezni. Ezek a tömbházak a December 22. úton, a Béke utcában, a Székely Vértanúk utcában, a Ion Buteanu és a Resica utcában találhatók. A felújítási költségekhez a lakók 10 százalékkal járulnak hozzá. Erről a helyi tanács döntött. A polgármester javaslatára, hogy megkönnyítsék a lakók helyzetét, a helyi tanács lehetővé tette, hogy a lakrészenkénti költségeket öt éven át hőszigetelési illetékként törlesszék. 

További hat tömbházat a Regionális Operatív Program (POR) keretében hőszigetelnek, ezeket év végéig kell befejezni. 

Az egyik tömbház a Transilvania és a Cernavoda utca sarkán, a többi az Állomás téren, a Măgurei utcában, az Argeş utcában, a Moldova utcában található. A POR keretében felújított épületek esetében a lakók 25 százalékkal járulnak hozzá a költségekhez. A felújítási munkálatokért 36 hónapos garanciát vállalnak a kivitelezők. Ezt követően bocsátják ki az épület műszaki leírását és energetikai bizonylatát. 

Fotók: Nagy Tibor


– Milyen ütemben dolgoznak az elkövetkezőkben a tömbházak szigetelésén? 

– A múlt héten további 12 tömbház hőszigetelésére írtunk alá szerződést, ezeket a jövő év végéig kell elvégezni. Tekintettel arra, hogy rövidesen beköszönt a tél, csak az egyik Rovinari negyedi épületben kezdik el a munkát, a többi a jövő tavaszra marad. Ezenkívül további 17 panelépület rehabilitálására írtunk alá szerződést a fejlesztési minisztériummal, most következik a közbeszerzési eljárás. Attól függően, hogy ezek mennyi időt vesznek igénybe, valószínűleg jövő évben írjuk alá a kivitelezési szerződéseket. Közbeszerzési eljárások vannak folyamatban kilenc tömbház felújítására. November 1-jén egy Budai negyedi lakótömb felújítására indítunk közbeszerzési eljárást. Összegezve: a fejlesztési minisztérium a kormányprogram révén 35 tömbház számára biztosítja a hőszigetelés finanszírozását, ami elég szép szám. 

– Szó volt arról, hogy az országos helyreállítási terv kiterjed a tömbházak hőszigetelésére is. 

– Igen. Áprilisban az országos helyreállítási terv (PNRR2) révén 15 lakótömb került be a programba – a lakóknak és az önkormányzatnak nem kell hozzájárulnia a költségekhez – , de még nem született meg a finanszírozási szerződés. Október 10-én további 18 tömbházra nyújtottunk be finanszírozási igénylést. A helyi önkormányzat 10 millió eurót kap erre a célra. Tekintettel arra, hogy az építőanyagok ára megnőtt, csak annyi tömbházat hőszigetelhetünk ebből a pénzből, amennyi a keretbe belefér – tájékoztatott Dorin Belean igazgató.

– Marosvásárhelyen milyen arányban sikerült hőszigetelni a lakónegyedek tömbházait? 

– A városban 2250 lépcsőházat tartanak nyilván – egy tömbháznak 2-3 lépcsőháza is lehet –, ezekben több mint 40 ezer tömbházlakás van. Az elmúlt 15 évben mindössze 160 tömbházat sikerült hőszigetelni az önkormányzat közbenjárásával. Annak ellenére, hogy a fejlesztési minisztérium az utóbbi két-három évben bőkezű volt Marosvásárhelyhez, a közbeszerzési procedúrák nehézkesek, ugyanis a cégek nem tolonganak az ajánlatokkal. Egyrészt amiatt, mert nagyon megdrágultak az építőanyagok, másrészt, mert a szakképzett munkaerő hiányával küszködnek. Mi vagyunk azok, akiknek nem mindig sikerül a kivitelezés, éppen amiatt, mert a közbeszerzési portálon, a SICAP-on nem jelentkeznek kivitelező cégek.

– Hány tömbház teljes körű szigetelésére nyújtottak be kérvényt? 

– A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban jelenleg körülbelül 450 tömbházszigetelési kérést iktattak. Azoknak a tulajdonosi társulásoknak, amelyek most nyújtják be a kérvényeket, 3, 4, 5 vagy 7 évet is kell várniuk, amíg megoldódik a finanszírozás. Akik úgy döntenek, hogy nem várják ki ezt a hosszú időt, magánúton – a szükséges engedélyek beszerzésével –, saját forrásból hőszigeteltethetik a tömbházakat. Ezeknek a lakásoknak hét éven át adókedvezményt biztosít az önkormányzat – mondta Dorin Belean igazgató. 


Kapcsolódó cikkek:

Marosvásárhelyt elárasztotta a szemét

2022-11-14 17:19:00 // Mezey Sarolta

Elkezdik a szerződésbontás procedúráját a Brantner köztisztasági vállalattal



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató