A májtranszplantáció új kihívásai

A robottechnika térhódítása a szervátültetésben

A marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészhallgatók 30. Tudományos Diákköri Konferenciájának meghívott előadójaként tért vissza szülővárosába prof. dr. Máthé Zoltán sebészprofesszor, aki a májátültetés jelenlegi helyzetéről tartott előadást. 

Sebészorvosi pályája a Semmelweis Egyetemről indult, és ahogy 2015-ben készült beszélgetésünk során beszámoltunk, a szervátültetést illetően a világ vezető centrumaiban sajátította el a szakmát. Svájcban a genfi egyetemi klinika transzplantációs sebészetéhez tartozó laboratóriumban készült fel a doktori cím megszerzésére, és szervezte meg a klinikával való együttműködés során, munkatársaival együtt, a szigetsejt-transzplantációs programot.

Kanadában, a torontói egyetemi központban szerzett jártasságot a vese-, máj- és hasnyálmirigy-átültetésben, az élődonoros transzplantációban, továbbá az említett három szerv daganatainak modern sebészetében. Hazatérése után, 2007-ben végezte el az első felnőttkori élő donoros májátültetést Budapesten. Hat évet műtött és végzett tudományos munkát az esseni egyetem sebészeti és transzplantációs klinikáján, majd megpályázta és elnyerte a budapesti Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatói állását, ahol hozzájárult a transzplantációs sebészet fellendítéséhez és a vérmentes májátültetés bevezetéséhez. 

– Hét évvel ezelőtt beszélgettünk Marosvásárhelyen, hogyan alakult azóta a májátültetés helyzete? – kérdezem, ugyanis Máthé professzor e terület új kihívásairól beszélt előadásában. 

– Hét év alatt a májtranszplantáció terén a technika fejlődésével sok előrelépés, változás történt, ahogy az orvostudomány számos más területén is. Két fő problémát szeretnék jelenleg kiemelni. Az egyik a fokozódó szervhiány, a másik a szervek minőségének a változása.

– Mi az oka a szervhiánynak?

– A technika fejlődésével a közlekedési eszközök egyre biztonságosabbá váltak, és szerencsére egyre kevesebb az olyan közlekedési baleset, amely izolált koponyasérüléssel jár. A baleseti sebészet és az idegsebészet fejlődésével ma már egyes betegségeket, így például az agyvérzést sikeresebben tudják kezelni, mint korábban. Egyre több az idősebb agyhalott donor társbetegségekkel, ezáltal változik a kiemelhető szervek minősége. 

– A donorhiánnyal szemben az átültetésre váró személyek száma viszont nem csökkent.

– Ez így igaz, a várólistán egyre többen vannak, mert a különböző társbetegségeket is mind sikeresebben kezelik, és ily módon egyre több beteg válik alkalmassá az átültetésre.

– Mit lehet tenni?

– Elindultak a kutatások, hogy a kialakult helyzetet hogyan lehetne áthidalni. Előtérbe került a személyre szabott donáció, a korábbi standardok átértékelésével, ami azt jelenti, hogy a szervek csak egy kiválasztott betegben tudnak jól működni. Például egy 60-70 év körüli donorból kinyert máj jól tud működni egy 60 év körüli, cirrózis talaján kialakult májdaganatban szenvedő betegnél. 

A gépi perfúzió a másik terület, amely sokat fejlődött az elmúlt években. Több szervet lehet a testen kívüli gépi perfúzióval különböző anyagokkal, esetleg vérkészítménnyel átöblíteni, akár oxigénnel dúsítva, a testen belüli élettani helyzetet utánozva. Ezáltal a szervek működése vizsgálható és akár javítható a beültetés előtt, és a transzplantáció is jobban időzíthető.

– Korábban nagyon pontosan megszabták a donorszervek tárolási idejét, ehhez képest, amit a professzor úr mond, az valóban óriási előrelépésnek tűnik. 

– Bár korábban valóban szoros volt az idő, egy szívet például négy órán belül, a májat 12 órán belül át kellett ültetni a kivételt követően, ez az idő a gépi perfúzióval ma kitolható, és jobban megszervezhető a szervet kapó beteg előkészítése, a műtétet végző csapat munkájának összehangolása nyomán.

– A májátültetést a kívülállók hosszú, nagyon nehéz műtétnek tartják. Ez változott-e az elmúlt évek során? 

– Nem változott, ma is az egyik legnehezebb komplex sebészi beavatkozás. Megjelentek ugyanakkor új technikai eszközök, amelyek segítik a műtét gyorsabb és hatékonyabb elvégzését.

– Tegyük hozzá, hogy a vér nélküli májátültetés Máthé professzor és csapatának a nevéhez köthető Magyarországon.

– Korábban ezt a montreali egyetem transzplantációs munkacsoportja indította el és vizsgálta. Az ő módszerüket adaptáltuk a hazai viszonyokhoz. Így sikerült elérni, hogy a májátültetéseknek szinte felét vérmentesen tudtuk végezni. Hangsúlyoznám, hogy ez egy finoman összehangolt csapatmunka a sebészeti és az altatóorvosi csapat között, egymásra utalva és szorosan együttműködve. 

A módszernek számos előnye van, kisebb a műtéti trauma, a betegek sokkal gyorsabban gyógyulnak, kevesebb a műtét utáni szövődmény, kevesebb időt töltenek az intenzív osztályon, gyorsabb a rehabilitáció. 

– Az átültetés során hány eret kell összevarrni a májban? 

– A transzplantáció során a saját májat kiemeljük, és a helyére tesszük az új májat. A klasszikus technikával négy ér- és egy epeúti összeköttetésre van szükség. Vannak újabb módszerek is, amelyekben egy érösszeköttetéssel kevesebbet kell összevarrni, mégis technikailag bonyolultabb.  

– Az elmondottak ismeretében nehezen tudom elképzelni a vér nélküli műtétet. Hogyan lehetséges? 

– A vérmentes átültetésnek két része van. A műtét előtt az altatóorvosok ki tudják pontosan számolni azt, hogy mennyi az a vérmennyiség, amelynek hiányát az adott beteg nagyobb trauma nélkül elviseli. A hiányzó véralvadási faktorok szintjét monitorozzák és célzottan pótolják. A másik oldal a transzplantációs sebészé, aki a korszerű vágó és vérzéscsillapító módszerek alkalmazásával csökkenti a vérzést a beültetés során. Ez azonban a műtét közben nagyon szoros együttműködést igényel a két csapat között. Vannak olyan helyzetek, amikor az egyik csapatnak rövid ideig várnia kell, hogy újra összhangba kerüljenek. Finoman összehangolt csapatmunka.

– Mennyi ideig tart egy műtét?

– A májbeültetés korábban 10-12 órát tartott, jelenleg átlagosan 4-6 óra alatt, ritkán és szerencsés anatómiai helyzetben 3-4 óra alatt is elvégezhető. 

– Említette az élő donoros transzplantációt, megkérem, tájékoztasson erről is.

– Szorosan kapcsolódik a bevezetőben jelzett szervhiányhoz és a transzplantációs onkológiához is. Bizonyos esetekben megoldást jelenthet a szervhiányra. Az élő donoros transzplantáció azt jelenti, hogy egy egészséges egyén adja a májának egy részét májbeteg hozzátartozójának. Elsősorban gyermekeknél fontos, mert a kisgyermekek, akiknek súlyos veleszületett májbetegségük van, nagyon ritkán jutnak olyan minőségű szervhez, amely időben tudná őket gyógyítani, ezért kézenfekvő, hogy a szülők, amennyiben megfelelnek, odaadhatják májuk egy részét, és azzal segítik gyermekük gyógyulását. Egyes esetekben ez felnőtteknél is szóba jöhet. Az élő donációban is teret nyert az elmúlt időszakban a laparoszkópos, illetve újabban a robottal végzett minimál invazív technika.

– Mi szól a robottechnika mellett?

– A robottechnika előnye, hogy nagyon pontos, tízszeres nagyítással lehet vele dolgozni, és három dimenzióban, azaz térben lehet látni; precízebb, így a szervkivétel sokkal kisebb traumával jár. Két-három nap után a vesedonorok, három-négy nap után a májdonorok is hazamehetnek a kórházból. A robottechnika az élő donoros vesekivételre és a máj egy részének eltávolítására alkalmazható felnőtteknél. Új terület, még részletes kidolgozás alatt áll. Robottal végzett élő donoros vesebeültetésre, tüdőbeültetésre és újabban májátültetésre is sor került már. 

Összegezve: a robottechnika ma már jelentős mértékben tudja segíteni a transzplantációs sebész munkáját, új távlatokat nyitva ezen a területen. A fejlődés nem áll meg, és mi is örömmel veszünk részt ebben. 

– További sikereket kívánva köszönöm a lehetőséget, hogy a laikusban felmerülő kérdésekre is türelmesen válaszolt.