2020. július 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyarsáros Maros megyében, Dicsőszentmártontól 8 km-re, a Sós-patak völgyében fekszik.

Az oklevelekben Sarus (1322), Sárus (1332), Kyssarus (1453), majd 1898 után Magyarsáros néven jegyzik. Az előkerült leletek alapján és a szájhagyomány szerint a tatárjárás előtt három kis településből állt: Csókfalva, Tövisfalva és a legnépesebb Kalamárfalva. A vész idején az erdőbe menekült lakosok alapították a jelenlegi Magyarsárost.

A reformáció idején az addigi szász lakosság helyett magyarok telepedtek le, akiknek nagyrésze a 17. sz. végére unitárius lett. A falu régi templomáról, mely az akkori falu végi egyházi telek közepén épült, 1499-ig nincs semmilyen adatunk. Az unitárius időkből, az 1747-es püspöki vizitációs jegyzőkönyvben leírtak alapján, képet alkothatunk az épületről: „Van egy tisztességes kőtemplom, melynek nagy ruinában és dűlőfélben levő része csaknem egészen ex fundamento építtetett, északról való része belől álló erős kőlábakkal és abban által szegezett két kőfaltartó s keresztül való erös gerendával megerősíttetett Ao .1744 tks. Sz. Királyi Ferenc kurátorságában. Melynek éneklő tágas chorussa napkelett felől részén. Az templomnak külső oldalán erős kőlábak tizennégy. Az templomnak mennyezett az asszonyok felett festékes, mely 1695-ben néhai curatornak tks. Sárosi István uram szorgalmatossága által készíttetett, melyről irás is vagyon a mennyezeten.”

A magyarsárosi orgona 


Az 1803-as generalis visitatiói jegyzőkönyvben az éneklőpulpitusról is olvashatunk: „Nap kelet felől végiben a Templomnak Öt lábakon három hosszu geredakon márvány-festékü Deszkákból, veres festékű parkányokkal készült Éneklő Kar melyik padlása deszkákból vagyon ezen Deszka ülő székek Frontispiciumán egy küsded négy szegeletü márványfestékü veres párkányokkal, veres gombbal készült Éneklő Szék, melynek Fiokjában, küsded fekete Táblatskakon fejer Festékes Romai és Arabiai számok ezen számokat tarto fekete Tábla a Kar Frontispiciumán fel szegezve.”

Úgy tűnik, az orgona beszerzésének gondolata már 1834-ben megszületett: egy 1839-es bejegyzésből tudjuk, hogy 1834-ben 20 veder bort adományoztak az orgonaalap létrehozására. Rá három évre Tóth Istvánné húsz veder bort adott erre a célra; a bort a templomot körülvevő várfalhoz épített bástya pincéjében tartották; ugyanő 1840-ben 10 liter bort ajándékozott. 1841-ben Abrudbányáról 100 rénes forint adomány érkezett. Mindezek ellenére az első orgonaépítési kísérletről csupán 1847-ben olvashatunk, a Székely Sándor vezette püspöki vizitációs jegyzőkönyvben: „Pénzkiadás: 13-or: orgona szegődés végett ide utazott mester ember szekér bérben 12 forint 72 dénár”. A jegyzőkönyv beszámol két új, kékre festett karzat elkészítéséről is. Székely Tihamér egykori magyarsárosi lelkész 1922-ben írt egyházközségi monográfiájában azt írja, hogy az 1848-49-es szabadságharc „elvitte az orgona alapot”. A jegyzőkönyvekben nem találtam erre utalást, de a történelmi események krónikái kemény harcokat említenek Sáros környékén 1848 októberében. Tény, hogy az 1850-es években javításokat végeztek az éneklőkarzaton, az orgonaalapot pedig valószínűleg a templom és a várfal javítására használták fel. Az orgonaépítés gondolata 1861-ben fogalmazódik meg újra, amikor a dec. 6-án tartott esperesi vizitáción a következő határozat született: „[…] a vizsgálószék indítványára meg határoztatott, hogy részint adakozás utján, a mint ez uttal száz osztrák forintra aláis írták, részint más ki gondolható segéd források alapján a templomba egy alkalmas orgona készíttessék- az aláírók gyűjtésével a helybeli oskola mester és Tánczos György bízatták meg hogy e terv annál is inkább sikeresíttessék, a jelenleg használatlan állapotban lévő harang eladható és árra az oda használható”. Simén Domokos szerint a forradalom idején elvitt és Brassóból hazahozott harangról lehetett szó, az orgonaépítés gondolata pedig Kozma Elek iskolamesteré volt, amit utólag a vizitáció is jóváhagyott.

1863-ban orgonakészítő járt Sároson: „Borkiadás: 7. Az orgonakészítő ittjártával – 1 veder 3 kupa/ Az orgonakészítés ügyében fáradozoknak 1 veder”. A hangszerkészítő a következő évben is az egyházközségnél járt: „17. A Rektornak az orgona dolgába jártakor 3 kupa bor/ 18. Az orgona csinálónak 4 kupa”.

1865-ben elkészült a hangszer. Az azt készítő mester ellátásáért 9 magyar forintot és 55 dénárt fizetett az eklézsia. A számadási jegyzőkönyv megjegyzi: „VI. [...] Az egyház a’ kor haladását megértve az összes egyház tagok áldozatkész buzgalma által egy két testben álló 8 változatú elég csínos orgona készült”. Az orgonavásárlásról egyebet nem tudunk, egyedül azt, hogy az árába utolsó részletként 8 magyar forintot és 34 dénárt fizettek. Az 1867-es Keresztény Magvető folyóiratnak köszönhetően tudjuk, hogy mennyibe került: „Kis Sáros: A hívek buzgó igyekezete folytán egy díszes orgona készült 580 fr. o.é.” Az esperesi levéltári adatok szerint viszont 550 forint volt az ára...

A következő években az orgona jól működött. Érdekes adat, hogy 1873-ban az orgonakarzat túlságos igénybevétele miatt Andrási Sándor kántortanító panaszt emelt az esperesi hivatalnál: „Olvastatik a Tisztelendő esperesi hivatalnak, iskola tanító Andrási Sándor azon panaszára írott levele, miszerint a nagy legények és a házas emberek annyira felgyurakodtak az orgonához, hogy az iskolás gyermekek e miatt nem férnek be, s más részt, pedig a’ folytonos ajtó nyitogatásba elő álló légvonal egészségének nagy ártalmára van”. Az esperesi hivatal határozata szerint csak az iskolatanító és az iskolás gyermekek járhatnak fel a karzatba. 1875-ben felhangolták az orgonát, 10 veder bort fizettek érte. Az erre a célra való gyűjtés 22 veder és 9 kupa bort eredményezett. 1879-ben az asszonyok által gyűjtött pénzzel megfestették az orgonakarzatot, az eklézsia számadásából az is kitűnik, hogy a hangszert is megjavították 11 forintért, a mestert Medgyesre szállították szekéren. A századfordulóig nincs több orgonára vonatkozó bejegyzés, csupán 1910-ben olvashatjuk, hogy Inczefi Áron kántortanító a szolgálati mesteri házból átköltözött a sajátjába, a felszabadult 100 koronát orgonaalap létesítésére fordították. Az alap egy új hangszer vásárlása érdekében jött létre. 1911. szeptember 1-én indítvány született, hogy a pénzt rovatal útján gyűjtsék össze. Közben a templom annyira megromlott, hogy le kellett bontani, újat építeni. A lebontáskor a közmunkával szétszedett orgona tönkrement, 1922-ben Székely Tihamér így emlékszik vissza: „A régi templomban orgona is volt, a melyet lebontáskor szét szedték hozzá nem értő kezek, kevés még megtalálható maradványát összeszedtük és a templom padlására helyeztük el”. Simén Domokos a küküllői orgonákról szóló cikkében jelzi, hogy „elkallódtak”, mi magunk sem találtunk egyetlen darabot sem ottlétünkkor. Az egyházközség azt remélte, hogy az új templomba új orgona kerül, 1912-ben adományokat jegyeztek e célra, előreláthatólag az új hangszer 3000 koronába került volna. Így az egyházközség javítási munkálatokra és orgonavásárlásra 25.000 korona törlesztéses kölcsön felvételére kért engedélyt a főhatóságtól. A keblitanácsi gyűléseken vezetett jegyzőkönyv szerint a régi orgona javításának lehetősége is felvetődött, ami azt bizonyítja – bár nincs írott bizonyíték –, hogy az orgonát beépítették az új templomba: „3. Elnök előterjeszti, hogy az új templomba a régi és szinte használatlan állapotban levő orgona helyett újról kellene gondoskodni, annális inkább, mert a templomba nagyságánál fogva sem volna elégséges a régi kis orgona. Közgyűlés esperes úr hozzáadása és indítványa alapján felkéri egyházi elöljáróságot, hogy rövid időn belül járjon utánna, hogy megfelelő orgona mennyibe kerülne, s a költségekkel tisztában leszünk, akkor lesz aktuális a költségekről leendő gondoskodás és másodszor hogy szerezzen szakértő véleményt, hogy a meglévő orgona kijavítása lehetséges volna-e és mennyibe kerülne.” Az első világháború miatt meghiúsult az új orgona beszerzése, adakozás viszont ebben az időben is volt.

1917. nov. 24-én, a Kolozsvárról leküldött kérdőívre válaszolva, a magyarzsákodi lelkész az írja, hogy az orgona „1910 körül (új)” készült, viszont nem találtam bizonyítékot, hogy a rekviráláskor orgonasípokat vittek volna el Magyarsárosról. Székely Tihamér 1922-es bejegyzése újabb kérdéseket vet fel: „Orgonánk nincs ez szintén a közeljövőben ujabb áldozatra vár”. Közben lebontották a hangszert? Vagy csak a homlokzati sípok hiányoztak? Valószínű, ekkor történt a már említett orgonalebontás. Hogy a templomban nem volt orgona, az az 1926. jún. 8-án dr. Boros György püspökhelyettes vezette püspöki vizitáció jegyzőkönyvéből válik nyilvánvalóvá: bár azt írták: „P. helyettes ur rövid orgona játék közben emelkedett szószékra”, mégis a szöveg további részéből kitűnik, hogy a kifejezés nem pontos: „Az áhítatos és lélekemelő Isten tisztelet közben csak az az egy szomorú körülmény hatott le hanyatlóan, hogy a szép templom szép gyülekezetének meg kellett elégednie azzal, hogy a búgó orgona szó helyett erőtlen harmonium hangjának szárnyán kellett felküldenie himnuszát Istenhez.” A vizitáció meghagyta: „[...], hogy a templomban egy oly szép számú gyülekezethez illő orgonának a beállítását vegye a legközelebbi jövő programjába”. Az orgonavásárlás a következő évtizedekben is csak terv maradt, sőt 1942-ben harmónium vásárlását határozták el, ami meg is történt: 1943-ban 33.391 lejért vették meg. 

1950 pünkösd másodnapján óriási vihar tombolt Magyarsároson, ennek következtében „a templomot csaknem teljesen kifedte, hogy a víz a padláson becsorgott, és a harmóniumot használhatatlanná tette”. A kijavított templom felszentelésekor felolvasott szövegben a lelkész megemlítette Pataki András IV. éves teológiai hallgató nevét, aki a harmóniumot rendbe rakta. Két évre rá ugyancsak Pataki ajánlott egy eladandó orgonát az egyházközségnek, de a vásár nem jött létre.

1976-ban váratlan alkalom kínálkozott orgonavásárlásra: az E. K. T. 623/1976. sz. leiratában értesítette az egyházközségeket, hogy a verespataki református egyházközség el akarja adni az orgonáját. A leirat megérkezése után Bustya Albert magyarsárosi lelkész levélben kért erre vonatkozó adatokat a verespataki református lelkésztől. Nem érkezett pontos ár, hajlottak az alkura a verespatakiak. Bustya Albert lelkész és gondnoka megtekintették az eladandó hangszert, és 10.000 lejben egyeztek meg. A szerződésben megjegyezték, hogy az összeg „inkább szeretet adomány egy testvér egyházközségnek, semmint vételár”. Az egyházközség levélben fordult Péterffy Gyula teológiai zenetanárhoz, hogy vállalja el az orgona leszerelését, majd a sárosi templomban való felállítást. A vásárlásról a szerződést a magyarsárosi egyházközség presbiteriális jegyzőkönyvébe beragasztva őrizte meg. Péterffy Gyula ötheti munkával sem tudta az orgonát rendbe rakni, és Mesnyi János marosvásárhelyi orgonakészítőt ajánlotta az egyházközségnek a probléma megoldására. Az egyházközség vezetősége felvette a kapcsolatot a mesterrel, a megtörtént javítással kapcsolatban azonban kevés részletet árulnak el a jegyzőkönyvek: azt tudjuk a számadásból, hogy az orgonaépítő 163 új orgonasípot készített és szerelt be, ami 1977. nov. 5-én kész volt. Az orgona felszentelését a kijavított templom és torony megáldásával együtt akarták megtartani, erre 1978. okt. 14-15-én került sor a maros-küküllői egyházkör évi rendes közgyűlésén, melyet Magyarsároson tartottak. Az ünnepségen dr. Kovács Lajos püspök és dr. Barabás László főgondnok is részt vett. A Keresztény Magvető rövid beszámolót közölt az ünnepségről.

Az orgona a torony alatti karzatra került, jelenleg fehére van festve, arany ornamentikával. Regiszterei: principál 4’, quint 2 2/3, octáv 2’, födött 8’, fuvola 4’, bordon 8’, valamint egy felirat nélküli regiszterhúzó, valószínűleg tremolo, melynek nyílása a szélcsatornán ma bőrrel fedett. Tovább kutatva, a következőket tudtam meg a hangszerről: úgy szerezte meg a verespataki református eklézsia az orgonát 1900. okt. 7-én, hogy az akkori pénzügyminiszter, Lukács László csak azzal a feltétellel hagyta jóvá a helybeli katolikus egyházközség részére – átalakítási költségekre – 500 korona kiutalását, ha ők orgonájukat a reformátusoknak adják. Az is tisztázódott, hogy ki építette az orgonát a református templomban. 1979. febr. 25-én Péterffy Gyula tanár levélben kérte Bustya Albert lelkészt, hogy az orgona belsejében levő feliratot örökítsék meg jegyzőkönyvileg is. A felirat a következő: „Ezen orgonát összeállították és hangolták Ankovics Ferencz és Lorencz János 1900 évben Augusztus 28-án”. Ankovics Ferencz az Angster cég segédje volt, orgonakészítő maga is, Lorencz János pedig, a Dunántúl folyóiratban megjelent visszaemlékezései szerint, intonálómester. Tehát az orgonát az Angster cég állította fel a verespataki református templomban, emellett szól az is, hogy az orgonájukat adományozó verespataki katolikusok az Angster cégtől vásároltak egy kétmanuálos-pedálos orgonát számukra (op. 322). Enyedi Pál tanár orgonafelmérő utunkon még egy bejegyzést talált a hangszerben, ami talán tisztázza az orgona építőjének kilétét is: C[...]eider, ami összevetve az orgona építészeti-szerkezeti sajátosságaival, Carl Schneider brassói orgonakészítőre utal. Az orgonaszekrény belsejében több név és dátum bejegyzése található, a legrégebbi 1860-ból való.

Visszatérve az orgona magyarsárosi történetéhez: 1986-ban az orgonát Mesnyi János kellett volna megjavítsa, de az 1988-as adatok fényében ez valószínűleg nem történt meg. Nagy Endre lelkész ezt írta: „használható, a sípsorok megvannak, de hiányosan szólnak”. Érdekes a kérdőíven megjelölt orgonaépítési év (1888), a készítő neve: Szabó József. Meglehet, a Szabó név a Schneider magyar fordítása, de így a keresztnév Károly kellett volna legyen. Vagy valamelyik leszármazottjáról van szó, vagy a marosvásárhelyi Szabó orgonakészítő családról?

Orgonafelmérő utunk alkalmával megállapítottuk, hogy a hangszer billentyűzete nehézkesen működik, házilagos javítás nyomait véltük felfedezni. Ma az orgona használhatatlan, javításra vár a gazdag múltú, rejtélyekkel teli hangszer.