Bárcsak jobban figyeltem volna annak idején
Schmidt Egon tanár úr madártani előadásaira. Nagy tudományú férfiú, író és gyakorlati ember – milyen is lehetne egy ornitológus, aki egyben halász-vadász és madarász, természetjáró, megfigyelő, hangrögzítővel járó természetbúvár – és jó tanító. Lehet, máig vígan hallgatja a madarak ficserészését, sípolását, füttyögetését, trilláit, csicsergését, csivitelését, csattogását, énekét. Bár ez utóbbi inkább költői fogás, fogalom, versalkatrész, mintsem a Mezzo zenetévé Intremezzójába illő rövidebb zenemű vagy annak részlete. Noha tény, hogy a hivatásos és őstehetség zeneszerzők sokat kottáztak le a természet hangjaiból, hogy mást ne mondjak, mint a leg-klasszikusabb román zeneművet, a Ciocârliát (Pacsirtát).
Schmidt Egon doktor, ha jól emlékszem, vasárnap délben a Kossuth rádióban – abban az óveretű klasszikusban, ahol minden műsorszám megingathatatlanul a helyén volt (?) és bátran hozzáigazíthattuk az életritmusunkat –, szóval ebédidő tájban pár perces műsorában a legaktuálisabb madárfüttyöket tálalta fel a bécsi szelet-krumplipüré-uborkasaláta örök érvényű-ízű hármasa mellé. Közbevetőleg jegyzem meg, ez volt a legaktuálisabb, teljesen politikamentes műsorszám az egész struktúrában. Minden más alá volt rendelve az ideológiának, de ahogyan Arany János mondaná, „ilyen ügyről, madárfüttyről, mit sem tud a corpus juris” (magyarul: központi bizottság).
Magnóval járta a vidéket, ahol még volt fű, fa, bokor, természet, park, erdő-mező, és előfordultak madarak, költözők, honmaradók, bujdoklók és bátran kiállók, sétálók, ugrabugrák, kelekótyák, felröppenők, gubbasztók, hasznosak, haszontalanok, besorolhatatlan szabadfüttyögetők – miként vannak, voltak akkoriban szabadgondolkodók is –, és megleste, felvette a hangjukat, aztán azonosította, elmagyarázta életüket, szokásaikat, mikor, mi okon szólalnak meg, mert hát madártanilag nem voltak korlátozások, cenzurális előírások, még károgni is szabadon lehetett a proletárdiktatúra körülményei között a varjaknak, vagy siránkozni, a dolgok állásán keseregni a cipő nélkül maradt cinegének (lásd Móra Ferenc: A cinege cipője).
Pár percet kért csupán a rádióban, de az olyan megnyugtató, felfrissítő volt, mintha azt mondták volna be a hazai rádióban, hogy emberek, kenyeret, húst, útlevelet, jó állást sor, protekció, kenőpénz nélkül lehet beszerezni. Mára ezek nagy része természetes, mint a madárfütty, mint a rigók rikoltozása kora tavasztól az őszi esőkig (ha tévednék az időpontok tekintetében, madarász barátaim nyugodtan javítsanak ki, nem fogok kárpálni – eredetileg ez is egy madárhangutánzó kifejezés volt, a baromfiudvarból származtatva). Talán az állások kivételével. Ámbátor mostanában aki itthon nem kap tisztes keresettel járó munkát, ha teheti, külföldre repülőzik, buszozik, céget alapít nagyobb bürokratikus nehézségek nélkül, vagy csak beáll a melóba, és lakásra, túlélésre, miegyebekre gyúr.
A vándormadarak nem alapítanak céget, és rendszeresen hazajárnak. Nem felejtik el saját nyelvüket. Ugyanis nem hallottam olyan gólyáról, amely Egyiptomban időzve télszakán, hazatérve arabul kelepelt volna. Bezzeg hallottam saját magánfüleimmel oly vendégmunkást, ki Itáliából hazatérve az útlevél-ellenzőrzést végző tisztviselő pultjáig olaszul szólt egyébiránt hazai fogantatású gyermekéhez, aki ugyancsak Dante és Petrarca nyelvén nyafogott rágóért vagy slájmért. (Ez utóbbi egy takonyállagú sláger a játékok világában, közönségesen különleges gyurma. Több mint a mi ifjúságunk kőolaj alapú plasztilinje.)
A madarak saját dalaikat éneklik nagy meggyőződéssel, nem slágereket. Megunhatatlanul ugyanazt. Ezért nem szerepelnek a Sláger (korábban Nóta) tévében Nótár Meri, Bunyós Pityu és a Jó Laci betyár mellett.
Az olvasó természetesen felteszi magának a kérdést, mi célból írodott ez a kis természethízelgő jegyzet? Válaszom egyszerű, a néhány napig tartó csalóka februári tavaszban madárhangokat hallottam az ablakom alatt, amelyek merőben szokatlanul hangzottak ily korán. Sőt már hóvirágot is árulnak a hidegvölgyi természetjárók. Bárcsak figyeltem volna jobban Egon tanár úr példafüttyeire, akkor ma tudnám, mitől szebbek a nappalok így farsang táján; mely madár fújja oly lelkesen? „Egyszerre mégis/ rezzen a táj:/ hármat fütyül/ egy kis madár…” Kötelező házi olvasmány Szabó Lőrinc: Nyitnikék.
