2021. április 13., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dr. Suba Kálmán állattenyésztő mérnök, a MTA külső köztestületi tagja, a Székely Gazdaegyesületek falugazdásza a mezőgazdasági munkálatokhoz időszakonként kötődő szaktanácsadó sorozatának adunk helyet az Agrovilágban. Első cikkünk a legeltetésről szól, hiszen nemsokára elő kell készíteni a legelőket, hiszen, amint olvashatják, „a legeltetés kezdetét és végét nem a naptár, hanem az időjárás, a talaj és gyepnövényzet állapota határozza meg, de a domborzati viszonyok is befolyásolják”. Arról szól az írás, hogy miként és még mit kell még figyelembe venni ahhoz, hogy megfelelő eledelhez jussanak a haszonállatok. (A szerkesztő) 

A legelő és a legeltetés a kérődző állatok élettanilag legkedvezőbb és leggazdaságosabb takarmányozási módja. Itt nemcsak arról van szó, hogy a megfelelő minőségű legelő egységnyi mennyiségű takarmányával több tápláló és hatóanyaghoz jut az állat, mintha széna vagy betakarított zöldtakarmány formájában kapná, hanem arról is, hogy a legelő füvében sok az ízanyag, ezért az állat jó étvággyal fogyasztja, rosttartalma kedvező, ezért könnyebben emészthető, aminosav, ásványianyag- és nyomelem-összetétele pedig változatosabb, mint a szántóföldi növényeké, s akkor még nem is szóltunk a szervezet edzettségét jótékonyan befolyásoló környezeti hatásokról (friss levegő, napfény, mozgás). A legelő értékét annak növénytársulása határozza meg, ezt pedig befolyásolja az éghajlat, a talaj minősége, a hidrológiai viszonyok, nem utolsósorban pedig használati módja (legeltetési módja). A jó legelőt megfelelő mennyiséget és jó minőséget adó gyepnövényfajok alkotják, vagyis állandóan sarjadzó, legelést bíró értékes füvek és pillangósok, azonkívül könnyen megközelíthetően jó minőségű ivóvízzel és árnyékolóval ellátott. A legelő állateltartó képessége változó, függ a legelő hozamától. Átlagosan 1 számosállat/1 ha gyepterülettel számolhatunk. A legelő fűhozama, a májusi maximumot 100%-nak véve, havonkénti megoszlása a következőképpen alakul: április: 60%; május: 100%; június: 80%; július: 67%; augusztus: 55%; szeptember: 44%; október: 30%.


Fotó: Vajda György



A legeltetés kezdetét és végét nem a naptár, hanem az időjárás, a talaj és gyepnövényzet állapota határozza meg, de a domborzati viszonyok is befolyásolják. Nálunk általában április végén, inkább május első felében kerül a talaj olyan állapotba, hogy kellő megszikkadás nyomán az állatok taposása már nem okoz kárt, a gyepnövényzet pedig megfelelően fejlett. A legeltetés befejezése az időjárás és a gyepnövényzet fejlettségének függvénye. Fontos, hogy ősszel az utolsó legeltetés után még hagyjunk időt a gyepnek a regenerálódásra. Esős ősszel nyilván hamarabb kell abbahagyni a legeltetést a talaj kímélése miatt is (a taposási veszteség nagy), de az is káros, ha „bundában” hagyjuk a növényzetet, mert „kipállik” és gyenge lesz az új sarjadzás, úgyszintén káros a túllegeltetés –„kopaszra” legeltetés is, amikor fennáll a kifagyás veszélye. A szarvasmarhák bruttó legelési ideje a napi legelőn való tartózkodást jelenti (optimálisan 8 óra/nap), a nettó legelési idő pedig a napi tényleges legeléssel eltöltött idő (az optimális 5 óra/nap). Egy felnőtt szarvasmarha képes lelegelni naponta 55-60 kiló füvet, ez életfenntartásra plusz 10 liter tej termeléséhez elég. Legeléskor a szarvasmarha percenként átlagosan 50 rágó mozgást végez. A legelő ideális fűmagassága: tejelő tehén számára 12-20 cm, a húshasznú számára 20-25 cm, a növendék szarvasmarha számára 12-18 cm.

Nem jó sem az alacsony, sem a túl magas gyep. Az alacsony, éppen fejlődésnek indult növényzet rügyeit, levélzetét egészen a gyökérnyakig lerágják az állatok, így a következő növedék nehezen sarjad. A túlfejlett, magas növényzetből nagy a taposási veszteség, az állatok válogatnak. A legeltetési mód nem elhatározás kérdése. Függ attól, hogy milyen a legelő (területnagyság, domborzati viszonyok, a gyep összetétele stb.), mennyi az állatlétszám, milyen a hasznosítási arány (tej, hús, vegyes). A konkrét adottságoktól és céloktól függően a következő legeltetési módok közül választhat a gazda:

A szabad legeltetés a legegyszerűbb, egyben a legpazarlóbb legeltetési mód. A legelő területét egyszerre, rendszertelenül használják, azt naponta bejárják az állatok, így a gyep károsodik, az értékes és ízletes gyepalkotó növények könnyebben kipusztulnak.

Szabad láb alóli legeltetés: az állatok legeltetését végző pásztor kutyája segítségével folyamatosan „adagolja” a gyepet az állatoknak.

Szakaszos legeltetés: a legelő területét több, de legalább négy szakaszra osztjuk. Egy-egy szakaszon általában 7-10 napig legelnek az állatok, így van idő a növényzet és a terület regenerálódására, ápolására (tisztító kaszálás, műtrágyázás, öntözés stb.) A szakaszos legeltetésnek több változata is van: hagyományos szakaszváltó, szakaszon belül adagolt, sávosan adagolt stb. A gyengébb termőképességű, állatférőhelyektől, központtól távol eső területeken a legeltetési szakaszok elválasztására általában „fix” kerítéseket alkalmaznak, de itt is terjedőben van a villanypásztorok alkalmazása. Jobb minőségű gyepeken minden szempontból előnyösebbek a könnyen telepíthető elektromos kerítések, villanypásztorok. Saját természetes szórványgyepen, árokparton, töltésen vagy telepített legelőn kis állatlétszám tartásakor előfordul az egyéni pányvás legeltetési mód alkalmazása.

Dr. Suba Kálmán