Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Huszka Jenő Párizsba ajánlólevéllel érkezett, de nem használta az ajtókat megnyitó írást, hanem tehetségével próbálkozott. Egy híres, Lamoreaux nevű mesternél jelentkezett meghallgatásra. A vizsga után egyből koncertmester-helyettesként elsőhegedűsnek szerződtették. Amint a népmesékben olvashatjuk az egy év szolgálatot, úgy Huszka Jenő is egy évre szerződött. Ezalatt César Frank, Wagner, Saint-Saëns, Vincent d’Indy műveit játszotta, megismerkedett Jacques Offenbach operettjeivel, és eljutott Londonba is a zenekarral. Az egyévnyi szolgálat mesés jutalommal járt számára: sok tapasztalatot szerzett, és ez épp elég volt fizetségül.
Az esztendő leteltével aztán visszatért Budapestre a minisztériumba, hogy elfoglalja a számára fenntartott állást.
1898-tól kötelező katonai szolgálatát kellett letöltenie. Csapatát Temesvárra helyezték, így első művének ősbemutatójára csak engedéllyel tudott elmenni. Mivel nagyon közel volt a leszerelésének az ideje, mindössze négy nap szabadságot kapott, hogy a Mérei Adolf szövegkönyvére írt operettjének nézője lehessen. A Tilos a bemenet sikeresnek bizonyult, az újságok is elismerően írtak a zeneszerző első művéről, és ez elegendő volt ahhoz, hogy – bár a mű hamar lekerült az előadások listájáról – már 1899-től ismert legyen a neve.
Leszerelése után Huszka Jenő a minisztérium művészeti osztályára került ügyintézőnek. Időközben jogtudományi doktorátust is szerzett.
Minisztériumi munkatársával, dr. Martos (Mittelmann) Ferenccel közösen írták a Bob herceg című operettet. A főváros nyüzsgése hátráltatta Huszkát a zenei komponálásban, ezért Beregszászra utazott, hogy csendben alkothasson. Itt a Fedák családnál kapott szállást. De mivel a jóindulatú látogatók és vendéglátói kedvessége hátráltatta a munkában, a mű utolsó felvonását már a beregszászi erdő csendjében vetette papírra. Erdei útjaira a figyelemre méltó művésszé cseperedő Fedák Sári vitte ki kocsiján a komponistát. Talán sejteni lehet az erdei kocsikázások következményét: a művésznő és Huszka olyannyira közel kerültek egymáshoz, hogy már volt, aki házasságról beszélt, de mivel a zeneszerző nem tudta elfogadni, hogy szerelmét a színpadon – és ki tudja, esetleg még mögötte is –mások ölelgessék, az elképzelt romantika szóbeszéd maradt csupán.
A Bob herceget 1902. december 20-án mutatták be a pesti Népszínházban. Az előadók között szerepelt Fedák Sári is. Az újságokban a kritikusok nem győzték dicsérni a művet és az előadókat. Akkor talán még nem is sejtették, hogy Huszkának ezzel a művével egy korszak vette kezdetét: ekkor indult el a magyar operett világhódító útjára. Huszka Jenőről azt is mondják még, hogy visszamagyarosította az operettet, és ezzel sajátosan magyarrá tette. Mások meg úgy vélekednek, hogy Huszka Jenő megdöntötte a francia, az angol és a bécsi operettek uralmát, és ezzel már a négy nemzet operettje versenyzett a világsikerért – és mint tudjuk, végül a magyar operett lett a legismertebb a világon.
Beöthy László a Bob herceg bemutatójának másnapján a következőket írta a Budapesti Hírlapban: „ legnagyobb siker zúgása morajlott végig a Népszínházon egy magyar operett, a Bob herceg első előadásán... két istenáldotta tehetség győzelme volt ez az este, és a primadonna nem fogja zokon venni, ha minden udvariasságunk ellenére elsőnek a zeneszerzővel foglalkozunk: Huszka Jenő a könnyűzene birodalmában minálunk egy csapásra a legelső helyet foglalta el. Csupa új dallam, nem köznapi ötlet, s hozzá teljes technikai készség, eredeti és hatásos hangszerelés: íme egy teljesen kész, nagy talentumú, akinek híját a mi dilettáns világunkban igen éreztük, s akinek jöttét szívből üdvözöljük...”
A Bob herceg operett nemcsak ismertséget hozott Huszkának, hanem külföldi népszerűséget is. A határokon túli előadások azonban számos jogi kérdést hoztak a felszínre, amelyek leginkább a szerzői jogdíjak körül forogtak. Igaz ugyan, hogy már 1900-ban létezett a Színpadi Szerzők Egyesülete, de ez még nem nagyon foglalkozott a szerzők érdekeinek védelmével. 1907-ben azonban már sürgősen lépni kellett, és Budapesten a Blumenstöckl vendéglőben összeült az alakuló ülés, és megalakult a Zeneszerzők Szövetkezete. Egy bő évtizedig a szervezet épphogy létezett, szétosztható bevétele alig akadt. 1919-ben belső feszültség alakult ki a szervezetben, szükségessé vált a vezetőváltás. Ekkor választották meg egyhangúlag Huszka Jenőt elnöknek. A magyar állapotok sokatmondóak: azért nincs a szervezetnek bevétele, mert a közvélemény nehezen tudta megemészteni, hogy egy vendéglőben előadott nóta miatt bárkinek is fizetnie kellene. Azt meg sehogy sem lehetett ellenőrizni, hogy a különböző szórakozóhelyeken miket játszanak. Huszka Jenő olyan javaslattal állt elő, amit hamarosan a külföldi szervezetek is lemásoltak. Huszka ötlete az volt, hogy a rendőrség addig nem engedélyezhet zenés rendezvényt, amíg a szerzői jogdíjakat be nem fizették. A kezdeményezést 1924-ben törvénybe is foglalták, és mivel hatékonynak bizonyult, először Olaszországban, majd számos más európai országban is bevezették. Azóta is ez a törvény a magja a szerzői jogoknak. Huszka vezetésével a Zeneszerzők Szövetkezete kitűnő kapcsolatokat ápolt a külföldi társszervezetekkel. 1927-ben Huszka is külföldön tárgyalt, hogy megalakítsák a Szerzők Világszövetségét. Második gyűlésüket Budapesten szándékoztak megtartani, de Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, Huszka felettese elutasította a rendezvényt. Klebelsberg nem kedvelte Huszkát, mert a zenész „önállóan gondolkodott”, és nem volt kellően alázatos a hivatali ranglétrán. A kultuszminiszter nyugdíjba vonulását követően azonban sikerült Budapesten megtartani a Szerzők Világszövetségének harmadik kongresszusát, ahol Huszkát választották alelnöknek. Huszka javaslatára a hazai szerzők a bevételek tíz százalékát nyugdíjalapokra tartalékolták, hogy az idős zeneszerzők is méltó életet élhessenek.