A festmény mögötti muzsikus (3.)

Marsilio Ficino különös módon a magyar reneszánsszal is kapcsolatba hozható. Azt tudjuk, hogy Mátyás király korában Magyarország előkelő helyet foglalt el Európa kulturális életében. Mátyás rendkívül fontosnak tartotta, hogy országa a tudományban és a kultúrában minél elébb álljon. Ennek érdekében alapította és gazdagította a híres Biblioteca Corvinianát Budán. A páratlan könyvtár Mátyás halála után gyakorlatilag megsemmisült, szinte a világ minden táján fellelhető egy-egy nagy becsben tartott, innen eltulajdonított könyv.

Mivel a reneszánsz kori Magyarország élen járt a művészetben és a tudományok terén is, nem csoda, ha a korszak hírességei kapcsolatba kerültek az ország elitjével.

Érdemes megjegyeznünk, hogy Mátyás korában az esztergomi királyi kórus létszáma eléri a negyven főt. Ez a létszám akkoriban óriásinak számított, mert egy átlagos kórus nagyjából 12 személyből állott. Az esztergomi énekkar létszámát és tudását tekintve vetekedett a korszak leghíresebb kórusaival, mégpedig a pápáéval vagy a burgundi udvaréval.

Mátyás udvara a költészetben is világszínvonalat vívott ki magának. A reneszánsz stílusirányzat jeles magyar képviselője Janus Pannonius volt. A tehetséges gyermek – Csezmiczei vagy Kesincei János – korában rendkívüli szerencsének örvendhetett, hiszen nagybátyja, Vitéz János nagyváradi püspök, a Hunyadiak egy főembere közbenjárására királyi költségen tanulhatott és képezhette magát. S mivel költői tehetsége már gyermekkorában nyilvánvalóvá vált, az olaszországi Ferrara városába Veronai Guarino iskolájába küldték költészetet tanulni. Majd Padovában a jogtudományok doktorává avatják – természetesen tanulmányainak befejezése után. Ekkor már világhírű költő, mindenhol becsülik, elismerik tehetségét, tudását.

Egy híres költőnek már hatalma is van: amit mond, amit ír, már-már szentírás. Valójában a reneszánsz kor éppen az egyházi papkultusztól való elfordulást és az ókori görög kultúrát felelevenítő irodalmi és művészeti  stílusirányzat, ahol a hangsúly áttevődik az emberre. No, csak ez kellett Pannóniából származó János költőnknek, ki is használta az alkalmat: nyomban pergamenre vetett egy sorozat epigrammát. Ez a kedves műfaj hihetetlenül alkalmas volt a sokatmondó kritizálásra és a dicséretre is. És mivel Janusnak megvolt hozzá a költői tekintélye és hírneve, bizony néhányan meg is kapták a magukét. Ott volt például a pórul járt Gryllus költő úr, akit Mátyás király szeme fénye kíméletlenül a fekete földig alázott, és a mamáját lekutyázta, sőt maga az olasz poéta is megkapta, hiszen az általa barbárnak nevezett költő nem tartja őt méltónak versenyre kelni még egy kontár, hangolatlan hegedűs tücsökkel sem: „Míg te zengesz, hallgat kinn a tücsök./ Hallgatnál el te, és zengne kinn a tücsök.”

A reneszánsz híres magyar költője a stílusnak megfelelően embe-rekről írta verseit – az epigrammát aligha lehet másról írni. Nem csoda hát, ha a szerelmes Itáliában erotikus epigrammákat is rögtönzött. Futotta erre is – mármint szerelemre – a Mátyás által küldött aranyakból. Legjobb példa erre a Szilviáról írt epigrammája: „Azt mondod, gyereked van tőlem s jársz a nyakamra./ Szilvia, furcsa e vád s jogtalan is, kicsikém./ Mert ha te dús tövisek közt jársz, mondd, így keseregsz-e:/ Vérzik a lábam, s jaj, épp ez a tüske a hibás!”

Azonban a költőóriás nem élvezhette sokáig a dicsőséget és a szerelmet a napfényes Olaszországban, mert Mátyás király bizony hazarendelte, álljon csak az ország szolgálatába, nem hiába költött a taníttatására temérdek aranyat. Amint hű alattvalóhoz illett, fáradságos út után megérkezett az ünnepelt művész a magyar királyi udvarba. Előbb a királyné körül kancellároskodott, majd az egész királyi udvar hivatali vezetőjévé vált. Természetesen e királyi hivatalért ajándékképp hamar pergamenre kanyarodott több Mátyást dicsőítő epigramma is. Nyilván ezeknek a bölcs király annyira megörvendett, hogy azon nyomban pécsi püspökké nevezte ki Janust, bár a költő csak színlelte a püspökséget, valójában vérbeli világi ember maradt.

Talán a hűs templomfalak vagy Szilvia mámorító emléke az oka, hogy az epigramma lovagja visszavágyott Itália földjére egy kis testi-szellemi melegségre. De azelőtt még az egekig magasztalta Pannóniát: „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,/ S most Pannónia is ontja a szép dalokat./ Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,/ Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld.” Azt el kell ismernünk, hogy Janus okosan közelítette meg önmaga dicsőítését. Első olvasásra úgy tűnik, hazáját magasztalja, de jobban odafigyelve azonnal kilátszik a lóláb a lepel alól: saját magát mint Magyarhon csodáját tárja elénk, cseppet sem szerénykedve – de jogosan!

Aztán elérkezett a várva várt pillanat, amikor Mátyás Olaszországba szalasztotta valami diplomáciai megbízással. Végre mehetett az áhított földre, a gyönyörök országába.

Azonban onnan hazatérve már olyan nagynak hitte magát, hogy nagybátyjával – Vitéz János esztergomi érsekkel – karöltve megpróbálta magát Mátyás királyt eltávolítani a trónról. Már abban reménykedhetett, Mátyásnak nincs olyan fiatalos észjárása. Bizony azt még Pannónia gyöngyszeme sem képzelte volna: Mátyás rájött a csínyre, Vitéz Jánost és bandáját egykettőre elfogatta. Az epigrammák hős lovagja viszont ügyesen kereket oldott.

De rajtavesztett a nagy futáson, mert meghűlt, és 1472-ben, harmincnyolc évesen elhunyt a magyar irodalom egyik világhírű költőóriása.

Az irodalomtörténetben talán máig vita tárgyát képezi, hogy Marsilio Ficino milyen szintű kapcsolatban állt Magyarországgal. Érdekes, hogy egyszerre két pannóniai János is bekerül a képbe, akik valamilyen kontaktusban voltak az itáliai tudóssal. Egy bizonyos Ioannes Pannonius és Janus Pannonius is megjelenik Ficino tudományos vitáival kapcsolatban. Azt már bebizonyították, hogy a két név nem egy és ugyanaz. Így tehát az akkori Magyarországon két olyan tudós is létezett, akikkel Ficino tudományos, filozófiai vitákat folytatott. Ficino levelezéseiből kiderül, hogy egyszer megfeddte őt az egyik magyar humanista, és csak azért nem hamvasztotta el a kínos levelet az olasz tudós, mert tekintélyét növelhette azzal, ha egy másik óriással szemben védheti meg álláspontját. Kőszeghy Péter egyik tanulmányában arra következtet, hogy mivel a Ficino által emlegetett Pannonius név mellett nem jelent meg semmiféle titulus – Janus Pannonius pedig pécsi püspök volt –, ezért a tudományos vitatkozó csakis a másik Pannonius lehetett, ha létezett egyáltalán. Valery Rees egy részletes tanulmányban felsorolta Ficino magyar kapcsolatait, ezek között a költő neve is szerepel.

Büszkék lehetünk arra, hogy magyarként kijelenthetjük, a reneszánsz idején nemzetünk az európai kultúra élvonalában állt – amihez hozzátartozott a zene is.