2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A keddi képsorokat nézve, nyilatkozatokat hallgatva önkéntelenül is a rendszerváltás után napvilágot látott szörnyű felvételek jutnak eszembe a romániai gyermekotthonok árváiról. Az árvaházakban készült fotókon, videófilmeken csontsovány, borzasztó körülmények között tartott, beteg, sok esetben fogyatékkal élő gyermekek voltak láthatók, a világ ekkor szembesült a romániai „gyermekvédelem” rendszerével, segélyszállítmányok özönlöttek az országba. Románia megítélésében éveken át nyomot hagytak az árvaházi nyomorúságos körülmények, a kegyetlen bánásmód a védtelen, kiszolgáltatott gyermekekkel szemben. Bár az ország nagyot lépett előre a helyzet javításában, szinte teljesen átalakítva a szociális rendszert, létrehozva a családi típusú házak hálózatát, együttműködve a civil szférával, még mindig volna mit tenni, elsősorban az inkluzív oktatás, majd a 18 év fölötti, a szociális rendszerből kikerülő fiatalokért. 

Három évtizeddel később hasonló állapotokról számol be a média, csakhogy ezúttal a védtelenek, a kiszolgáltatottak nem a gyermekek, hanem az idősek, a fogyatékkal élők. A szemtanúk azt állítják, hogy a fogyatékos öregeket kihasználták, dolgoztatták, bántalmazták, éheztették, és nem részesültek megfelelő orvosi és higiéniai ellátásban. A beszámolók szerint a meztelen emberek az otthon mellett, a kerítésen át könyörögtek egy falat kenyérért…

Nemhogy elhinni, még elképzelni is nehéz, hogy a 21. században, az Európai Unió egyik tagországában ilyesmi megtörténhet. 

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán 24 személyt vett őrizetbe, és kérte a letartóztatásukat, kettőt hatósági felügyelet alá helyezett a voluntari-i idősotthonokban történt visszaélések ügyében. A 24 személyt bűnszervezet létrehozásával, embercsempészettel, hamis nyilatkozattétellel, közokirat-hamisítással, hivatalos okiratok meghamisításával és sikkasztással gyanúsítják. 

A DIICOT szerint a több bentlakásos idősotthonban végzett házkutatás eredményeképpen több mint száz, „bántalmazott, éheztetett és ingyenmunkára kényszerített” lakót mentettek ki, az embertelen körülmények között tartott idősek közül 56-ot kórházba kellett szállítani. 

Az ügy kapcsán több kérdés is felmerül: milyen állapotok uralkodhattak a szóban forgó idősotthonokban, ha a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség, a katasztrófavédelem, a rendőrség közös beavatkozására volt szükség?! És azt is értjük, hogy sok időbe telik a nyomozati anyagot összegyűjteni, de két éven át tudni arról, hogy időseket bántalmaznak magán-öregotthonokban, és nem beavatkozni, már szinte a cinkosság kategóriája. Hol volt két éven át, mit tett a közegészségügy, az élelmiszer-biztonsági hatóság, a szociális védelmi hatóság, a munkaügyi igazgatóság és mindazok az illetékes állami intézmények, amelyek engedélyt adnak ki, és ellenőrzik az idősotthonokban az ellátási körülmények betartását? Hol voltak a hozzátartozók, hogy nem vették észre a visszaéléseket, vagy nem jelezték a hatóságoknak? Milyen képzettségű embereket alkalmaznak a magán szociális ellátórendszerben? 

Csak remélni lehet, hogy a Bukarest melletti öregotthon-botrány elszigetelt jellegű, hiszen számos, kiváló életkörülményeket, ellátást biztosító magánidősotthon is működik. A valós helyzetre vélhetően rávilágít majd az a nagyszabású ellenőrzés, amit tegnap elrendeltek a romániai idősotthonokban. Ha már az állam képtelen ezen a téren felzárkózni az európai színvonalhoz, és engedélyezi a magán szociális szolgáltatóknak az idősellátást, legalább annyi fáradságot vegyen, hogy maximális szigorral felügyelje a működésüket!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató