2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Október 23. Hatvannégy évvel ezelőtt ezen a napon, Debrecenben, majd Budapesten kezdődött az a békés tüntetés, amely pár napon belül lángba borította Magyarországot, és a világtörténelem egyik kicsiny, ám kimagasló fejezetévé vált. Világlátás- és tabudöntögető eseménnyé, amelyet követően már a legidealistább nyugati szélsőbaloldali gondolkodó sem tekinthetett másként a Szovjetunióra, mint abszurd és életellenes diktatúrára, amelynek érdekszféráján belül e heves harcokkal járó forradalom indította el a változás több évtizednyi folyamatát. 1956 volt az a pont a történelemben, amikor szabadságvágyáról jól ismert nemzetünk úgy döntött: elég volt. És szembement mindennel, mindenkivel, a naiv lelkesedés pedig egy ideig eredményre vezetett. Pedig nem akartak ők világrendváltást, csak emberségesebb környezetet, a vörösterror felszámolását, mindazt a kicsit visszakapni, amit Nagy Imre bevezetett. És amikor Konyev marsall csapatai, páncélosai támadni kezdték Budapestet, és nyilvánvalóvá vált, hogy ez innen tovább már egy lehetetlen küldetés, csak azért sem adták fel, és legendává váltak. Tetteiket a világ szinte megannyi sarkán ismerik, miattuk szűnt meg a sztálinista terror a vasfüggöny innenső felén, és a tőlük, illetve az emléküktől való félelem és e félelemnek az évtizedekre kiható összetett társadalmi, lelki és politikai következményei hívták életre a gulyáskommunizmust, játszottak szerepet a peresztrojkában, majd a Szovjetunió szétesésében. A dicsőséges bukás újra felrajzolta a magyarságot a világ népeinek térképére, a majdani, végső győzelem pedig bizonyította a forradalom igazát.

1956-ban bezárva éltek az emberek. 2020-ban bezárva élnek az emberek. Igaz, ez a bezártság más ugyan – de mennyire más? Akkor félelemben élt mindenki, egy embertelen rendszer szedte válogatás nélkül az áldozatait. Ma mindenki szabad, boldog, PC, multikulti, zöld és toleráns, mert ezt sulykolja belénk a rendszer – amely jóval kifinomultabb egy brutalista, szögletes, idejétmúlt diktatúránál. Mert ma mindenki teljesen egyformán különleges. Pont ugyanúgy egyedi. Ha pedig nem ugyanúgy egyedi, akkor – betöltött funkciójától, véleményformálói lehetőségeitől függően – beindul a gépezet. De minek legyilkolni, börtönbe zárni a szépen termelő, szemellenzős, csak az anyagi javakra fókuszáló, agymosható fogyasztói társadalom egy részét, ha a karaktergyilkosság eredményesebb a gyilkosságnál? Hiszen megfosztja az áldozatot a mártírrá válás lehetőségétől. 

1956 idején teljesen egyértelmű volt, hogy ki hazudik. Ma, amikor a vírushelyzet miatt „önkéntesen” vonultunk szobafogságba, fogalmunk sincsen, hogy ki hazudik. Pedig itt az internet, okostévé, -telefon és számítógép, ablakzsiráfok vagyunk a világra, és mégsem tudjuk, hogy kinek van igaza. Mert azt egy ép elméjű ember sem hiszi, hogy föld alatti laborokban gonosz bilderberges gyíkemberek hozták létre a covidot tökéletes szaporulatkorlátozóként, de azt sem, hogy valami csóró betolt ebédre egy denevért Vuhanban, és mi emiatt nem mehetünk dolgozni. Az igazság valahol középen van, de mi az igazság? Honnan jött, miből mutálódott, milyen tüneteket hagy maga után hosszú távon, és legfőképpen: hány beteg is van pontosan nálunk, országszerte, világszerte? Tényleg annyira veszélyes, hogy megéri leállítani miatta a társadalom fonnyadt gebék által húzott, rozzant szekerét? Tényleg álarcban kell parádéznunk a szabad levegőn? Tényleg halálos? Önmagában is? 

Annyi, egymásnak ellentmondó információ kering körülöttünk, hogy nem tudjuk, kinek higgyünk. Hogy ki hazudik, és ki mond igazat. Hogy a karantén vagy a nyájimmunitás-e a megoldás. Hogy hívők legyünk vagy tagadjunk. De egy biztos: immár nem vagyunk biztosak a holnapban, az egészségünkben, a megélhetésünkben, a szeretteink biztonságában. Nem bízunk a rendszerben, amelynek sokat fizetünk azért, hogy megvédjen bennünket. Amelyben a bürokrácia maximális, a logisztika minimális. Bizonytalanul tekintünk a holnapba, és nem vagyunk biztosak benne, hogy nem mi leszünk-e a következők. És ha ilyen szemszögből nézzük a legnagyobb képet, a legszélesebb átfogót, talán megfogalmazhatjuk a költői kérdést: 1956 óta tényleg olyan sok minden változott?

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató