A betlehemezés marosvásárhelyi és környékbeli útjain (2.)

Izgalmas időutazás lehetne a marosvásárhelyi bábos betlehemezés teljes múltjának felderítése, kerülhetnek elő még egykori adatok és leírások. A rokonságát is érdemes lenne tüzetesebben szemügyre venni, hiszen a bábos karácsonyi szokásjátékok gyakoriak, kedveltek voltak mind a lengyelek, ukránok, csehek és szlovákok, mind a románok körében. De a betlehemezés helyi alakulása is fordulatokban gazdag.

 A bábos betlehem fényei és alkonya

Az 1943-ban történt „felelevenítés” eredményesnek bizonyult, mert az utána következő két évtizedben több betlehemező csoport járt Marosvásárhely különböző részein. Erről azoknak a nemzedékeknek lehetnek személyes élményei, akik akkor voltak „betlehemező korúak”. Idősödő korában Soós János mesélte, hogy a város Koronka felőli végéről járt egy csoport, és abban ő is többször részt vett. A Meggyesfalva felőli városrészen, a Gyulafehérvár utca és a Vályuskút környékének betlehemező gyermekeire a szomszédságukban nevelkedő Bálint Zsigmond emlékszik. A Szabadi utca végén, az egykori Székelyfalva és Benefalva közötti utcákból verbuválódott az egyik legállandóbb bábos betlehemes csoport, ennek Koncz Katalin volt a tanítója és mindenese. Az ő „iskoláját” járta ki az 1940-es évek végén Szombath Dénes, és amikor a sokgyermekes család a város központjába, a Petőfi térre költözött, fiútestvéreinek és barátainak is megtanította, évekig együtt betlehemeztek. A csapat 14-17 éves fiúkból állt, de a „rendező és bábmozgató” bevett egy-két fiatalabbat juhászbojtárnak, többek között az ő Zoltán öccsét is, aki belenevelődött, és számára nagy élményt jelentett. Fél évszázad távolából Szombath Zoltán múzeumi restaurátor úgy érezte, hogy kötelessége „összeszedni, újjáéleszteni” ezt a szokást. Marosvásárhelyi betlehem címmel összeállított és saját költségén, kevés példányban, 2008-ban megjelentetett egy kiadványt. A szövegek, az énekek és a jelenetek többségére visszaemlékezett vagy Koncz Katalin segítségével kiegészítette, és ahol hiányt észlelt, a saját „kútfejéből kipótolta”. Az így rekonstruált vásárhelyi betlehemes élő szereplőjű része bővebb, mint az eddigi leírásokban. A Heródes legyőzését megjelenítő drámai bábjáték szereplői ugyanazok (Heródes, Veres vitéz, harangozó, pap, ördög és a „pénzszedő Demeter vagyis turkács), de ez a játék lerövidült, töredékes, leginkább a maroskeresztúrihoz hasonlítható. A hordozható favázas betlehemük kívülről tornyos, palotaszerű, belülről istálló. Saját maguk készítették a környezetükben található egyszerű anyagokból a felszerelését, a jászolt, a kis Jézust és a többi bábut. Karácsony előtt próbákat tartottak, és az első előadást mindig otthon, a népes családnak mutatták be. Két-három este betlehemeztek, felkeresték a rokonokat és ismerősöket, akik már várták őket. A kevés adománynak is nagyon örültek. Bár nem jártak be nagyobb nyilvános teret, eljött az idő, hogy engedélyt kellett kérni a rendőrségtől. Az 1957-es esztendő karácsonyára nem engedélyezték, ami egyet jelentett a betiltásával. A másik marosvásárhelyi hagyományos bábos betlehemező társaságnak is ez lett a sorsa, csak később. Ennek történetét Demeter Éva néprajzkutató ismertette, édesapja, Demeter Levente visszaemlékezése alapján A marosvásárhelyi bábtáncoltató betlehemezés utóélete című tanulmányában (2004). Ez a társaság a vasúton túli, ONCSA-telepként ismert városrész nehéz sorsú, sokgyermekes családjaiból verbuválódott. Demeter Levente 1954-től vett részt a játékban, és annyira belenevelődött, hogy 1958 és 1963 között a szokás irányítója, rendezője volt. Ismerte a teljes szöveget, az énekeket, és a bábtáncoltató is ő volt. Vezetésével házról házra jártak a vasút és a Maros közötti utcákban. Rendszeresen felkeresték a belváros jeles embereit, orvosait, színészeit, a Maros és Hargita vendéglőket és egyéb szórakozóhelyeket is. Ezeken a nyilvános helyeken különösen jól fogadták őket, bábos játékukat kétszer-háromszor is meg kellett ismételniük. Betlehemezésüknek hatalmi erőszak vetett véget 1963-ban, a rendőrök az utcán követték őket, és széttörték a betlehemüket. Demeter Levente később, felnőttkorában, gyermekei örömére többször előadta családjában karácsonykor, és a bábokat is elkészítette.

Marosszentkirályi és besei háromkirályok

Az egykori résztvevők emlékezete szerint Marosszentkirályon a betlehemes játéknak 8-9 szereplője volt: a bekéreztető, két angyal, két pásztor, a három király (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) és a vándor, aki gyűjtötte és megköszönte a természetbeli adományokat. Az angyalok és a pásztorok énekes jelenete után a háromkirályok következtek, köszöntőt mondtak, és átadták ajándékukat, bábjátékra viszont nem került sor. Ezzel a betlehemessel a legénysorba cseperedő jó énekes fiúk jártak. Egyikük családjában megvolt az a „füzet”, amiből megtanulták, próbákat is tartottak. Karácsony estéjén, a református istentisztelet után indultak rokonokhoz, barátokhoz, jó ismerősökhöz, leányos házakhoz. Nem az adománygyűjtés volt a céljuk, hanem az ünnepköszöntés. Itt az utolsó hagyományos betlehemezést Gombos Józsefék járták 1981-ben. Az ő csapatukban főleg a Remeteszeggel és Besével szomszédos Dombalja utcabeli fiúk vettek részt. Ez a generáció a kántálással folytatta, a betlehemezés abbamaradt. Abbamaradt Besében is, sőt még hamarabb. Ez a település 1953-ig Marosszentkirályhoz tartozott, akkor csatolták a városhoz. Ebben az időben itt a sokgyermekes vallásos családok cseperedő fiúgyermekei jártak betlehemezni, a „betlehemi házikó” berendezését, a „csuszababákat” és egyéb kellékeket a lányok készítették. Előadásukra igény volt a templom nélküli településen. Az 1934-ben született Bende Jolán időskorában is lelkesen felidézte unokájának, Nagy Annának a betlehemezést, ami rendszerint az adományokból készült közös vacsorával vagy másnapi ebéddel végződött. Azt is megőrizte az emlékezete, hogy ezeken az alkalmakon a felnőtt férfiak is felöltöztek fehér ingbe, bőrmellénybe, bottal a kezükben, mindig hárman, és Gáspár, Menyhért, Boldizsárnak mutatkoztak be. Lefeküdtek a betlehem elé, köszöntőt mondtak és énekeltek, utána őket is megvendégelték.

Remeteszegi pásztorjátékok

A betlehemes játék másik neve pásztorjáték, főleg a római katolikusok körében. Amint a neve is mutatja, főszereplői a betlehemi pásztorok és az angyalok, ritkábban a szálláskereső József és Mária. A pásztorjátékokat Erdély-szerte a templomokban adták elő, Gyergyóban is, ahonnan Papp Mária szülei származnak, de ő már a remeteszegi városrészen, a Víztelep környékén született. A családi hagyomány mellett gyermekkorában, az 1950-es években a belvárosi plébánián ismerkedett meg pásztorjátékokkal, egyházi népénekekkel, oda jártak templomba, és nagyon megszerette. Felnőttkorában önkéntes hitoktatóként ő tanította a pásztorjátékokat a remeteszegi városrészen, akkor is, amikor még nem volt temploma a katolikus közösségnek, generációról generációra, egészen a 2000-es évek közepéig. A pásztorjátékok jeleneteinek, énekeinek összeállításában többféle egyházi kiadványból ihletődött, és ötvözte a hagyományos pásztorjátékok szövegével. A megtanult pásztorjátékot a remeteszegi fiatalok bemutatták nemcsak az ottani, hanem rendszerint a belvárosi római katolikus gyülekezetnek is. A református és unitárius templomokba is meghívták őket, sőt Fodor Imre idején a polgármesteri hivatalba.

Meg-megújuló hagyomány

Marosszék két vidékén élt a betlehemezés hagyománya. Az Alsó-Nyárádmente falvaiban: Luka-Ilencfalván, Káposztásszentmiklós, Nyárádkarácsonban, Somosdon és Teremiújfaluban. A József szálláskereséséből és a pásztorjátékból álló, énekekben gazdag betlehemesük kedvelt éneke a „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág” kezdetű. A résztvevők azok a fiúgyermekek, akik a következő évben konfirmálnak, vagyis nagykorúvá válnak a református egyházban. A betlehemezést az 1940-es évek végén betiltották, és Teremiújfalu kivételével nem sikerült huzamosabb ideig felújítani. Itt az 1970-es évek közepén Vetési András földműves ember emlékezete alapján betanította, és azóta a legtöbb nemzedék megtartja. 2012 karácsonyán három nap során összesen hetven helyen (templomban és családoknál) mondták és énekelték el Jézus születésének örömét, írhattuk le éppen e lap hasábjain. 

A sóvidéki falvakban, Szovátán, Atyhában és Parajdon felnőtt férfiak és legények betlehemeztek. A sóvidéki betlehemes játék hagyományos drámai szálláskeresésből, komikus elemeket sem nélkülöző székely típusú pásztorjátékból és egyházi népénekekből állt. A házról házra járó előadásokra összegyűlt több család, átélték a megjelenített történetet. De eljött ide is a tiltás, a tetszhalott állapot időszaka. A Szovátáról a szomszédos Illyésmezőbe házasodott Oltyán György erdei munkás legénykorában tanulta meg a betlehemes játékot, és őrizte fél évszázadig a fejében és lelkében. Az 1989-es változások után megtanította falubelijeinek, rokonainak, és újból elindultak betlehemezni., amint azt 1992-ben dokumentálhattuk.

Napjainkban

A betlehemezés hagyományához napjainkban is visszatérhetünk, az eddigi helyszínek mellett iskolában és színházban is. Fodor Flóra nyárádremetei tanítónő fontosnak tartotta, hogy népi betlehemes játékokból merítsen, és az iskola diákjaival 2021-ben felújította az Illyésmezőben gyűjtött betlehemes játékot, néhány jellegzetes karácsonyi népénekkel kiegészítve. Az eredmény: hiteles, őszinte, örömteli karácsonyi előadás. A marosvásárhelyi bábos betlehemes játékot a kolozsvári Puck bábszínház mutatta be 1991-ben, jelenleg a budapesti Magyar Népmese Színház örvendezteti meg nézőit a „marosvásárhelyi bábos betlehemes alapjaira épülő” előadással. Helye lehetne Vásárhelyen is.