2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb szigorítások léptek életbe

Hétfőtől ismét jelenléti oktatás kezdődött azokban a tanintézményekben, amelyekben az alkalmazottak átoltottsági aránya meghaladja a hatvan százalékot, míg a küszöb alatti iskolák esetében távoktatás folyik. A tanügyminiszter múlt pénteken jelentette be, hogy a jelenléti oktatás november 8-án csak azokban az intézményekben kezdődhet meg, ahol a személyzet legalább hatvan százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

Országszerte a diákok közel 68 százaléka térhetett vissza hétfőn reggel az iskolapadokba, a többiek távoktatásban folytatják mindaddig, amíg az illető intézményben az arány el nem éri az előírt határt. Az adatokat minden pénteken frissítik, és azok alapján határozzák meg a következő hét oktatási formáját az iskolákban.

Maros megyében – a tanfelügyelőség által pénteken közzétett kimutatás szerint – a 9.735 fős tanügyi (pedagógus és kiegészítő) személyzetből 6.472 személy kapta meg legalább az első oltást, azaz 66,58 százalékuk. A megye 186 állami és magán oktatási intézményéből 42 esetben van az átoltottsági arány a 60 százalékos küszöb alatt. Marosvásárhelyen a George Coşbuc, a Nicolae Bălcescu, a Serafim Duicu és az Omega általános iskolák, a Ştefania napközi, valamint a Med Farm Speranţa egészségügyi posztliceális iskola van ebben a helyzetben. Szászrégenben az Emanuel napköziben, Segesváron a Joseph Haltrich líceumban, Dicsőszentmártonban a 3. számú általános iskolában, a Tulipán óvodában és a 4. számú napközi otthonban, Szovátán az S. Illyés Lajos általános és a Domokos Kázmér szakközépiskolában, Nyárádszeredában a Deák Farkas általános és a Bocskai István középiskolában, Nagysármáson a Samuil Micu középiskolában nem érték el az átoltottsági küszöböt.

A vidéki iskolák közül Dános, Nyárádremete, Mezőpanit, Backamadaras, Kibéd, Mezőmadaras, Héjjasfalva, Szászbogács, Marosbogát, Maroskece, Kutyfalva, Görgényhodák, Márkod, Nyárádmagyarós, Szásznádas, Mezőbodon, Petele, Sóvárad, Mezősályi, Mezőtóhát, Mezőceked, Csatófalva, Csíkfalva, Székelyvécke, Vajdaszentivány, Mezőfele és Mezőújfalu esetében maradt el az előírt átoltottsági arány. Néhány esetben csupán egypár személy beoltására van szükség ahhoz, hogy az iskola áttérjen jelenléti oktatásra, de vannak olyan intézmények, ahol bizony 30-40 pedagógus és kisegítő személyzet beoltása szükséges a teljes átoltottság eléréséhez.

Csupán négy tanintézményben teljesen átoltott a személyzet: a segesvári sportiskolában, a marosvásárhelyi Pinocchio és Bambi napközikben, valamint a koronkai magánnapköziben, és találunk egy nulla százalékos mutatójú intézményt is, ez a segesvári Sonnenschein napközi, ahol a négy alkalmazott közül eddig még senki nem oltatta be magát.

Fotó: Nagy Tibor



Kételyekkel, de felkészülve kezdtek

„Kedves gyerekek, szülők, pedagógus kollégák! Öröm, hogy újrakezdhetjük vagy folytathatjuk az iskolánkban a tanulást »élőben«! Soha ennyi lemaradás, hiányosság, okkal vagy ok nélküli hiányzás, nehézség nem volt az iskolai oktatás során, mint most. Bár szeptembertől együtt készültünk a kezdésre, azóta, a kemény, hiánypótló munka mellett nap mint nap próbáltuk ébren tartani a kedvet és a bátorságot az iskolához, motiválni a gyerekeket a tananyagon kívül is: játék a szabadban, szülinapok, állatkerti látogatás, emlékezés kegyelettel egykori neves emberek, hősök sírjánál, örülni egymásnak és a természet apró kis csodáinak mindennap, mégis félve gondolunk arra, hogy holnap hány üres pad lesz az osztályban. Idén is tízszerese lesz a befektetett munka, mint az eredmények? Isten adjon mindannyiunknak jó egészséget, jó kedvet a folytatáshoz, tele osztálytermeket és szeretettel teli szíveket!” – fogalmazta meg aggályait közösségi oldalán Nám Emese Mária nyárádszentbenedeki tanítónő a kényszerszünet utáni újrakezdés kapcsán.

Élő, iskolai jelenléttel kezdődött az oktatás Balavásár község tanügyi intézményeiben is, ahol minden pedagógus egészséges, az átoltottsági arány 66 százalék, de még néhány további munkatárs is jelentkezik oltásra a napokban, és a községben is csak az egy ezreléket haladja meg fertőzöttségi mutató – tudtuk meg Vajda József Attila igazgatótól. A múlt péntek esti miniszteri bejelentésig tartottak attól, hogy hétfőtől távoktatásra kell visszatérniük, ezért háromnapi kemény munkával naprakésszé tették a 650 diák és a pedagógusok belépőit a digitális oktatási felületen. Az elmúlt tanévben elég sok táblagépet elrontottak a diákok, ezek egy részét már meg is javíttatták, és még van néhány eszköz, amit a tavaly nem osztottak ki, tehát, ha szükséges lenne a jövőben ismét online formában tanulni, nagyjából biztosítottak lesznek a feltételek, egy-két családot leszámítva (ahol a szülők nem voltak hajlandóak átvenni a táblagépeket a tavaly) mindenhol lesznek digitális eszközök a gyerekek kezében.

Gyulakuta községben is jelenléttel folyik az oktatás, de a távoktatásra való esetleges visszatérés sem jelent majd gondot itt, hiszen az önkormányzat pályázatot nyert, amelynek kedvezményezettjei a község tanügyi intézményei, illetve az azokban tanuló diákok és az ott dolgozó pedagógusok lesznek. A projekt a következő eszközöket tartalmazza: 350 táblagép, 27 hordozható számítógép (laptop), 30 webkamera, 7 kivetítőeszköz, továbbá 9 digitális tábla és 10 vezeték nélküli internetforgalmi útvonalválasztó (rúter). A projekt értéke 851.271 lej, jelenleg a közbeszerzési folyamat zajlik – tájékoztatott Varga József polgármester. 


Hamarosan meglesz az átoltottság

Online formában zajlik az oktatás a kibédi Mátyus István Általános Iskolában (is), ahol a személyzet átoltottsága csak a 46 százalékot haladta meg. Megkeresésünkre Barabási Zsuzsánna igazgatónő elmondta: számukra nem okozott gondot a távoktatásra való visszatérés, ugyanis számítottak arra, hogy előbb-utóbb ez bekövetkezik, ezért a kéthetes vakáció idején felvették a kapcsolatot a diákokkal, szülőkkel, és ellenőrizték, illetve gyakorolták a tavaly létrehozott digitális osztálytermekbe való belépést. A diákok rendelkeznek a szükséges digitális eszközökkel, tavaly 100 táblagépet osztottak ki az igénylők között, míg a pedagógusok egyelőre a saját eszközeiket használják az oktatásban. Az önkormányzat pályázott digitális taneszközökre, így remélik, hogy a jövőben részesülhet belőle az iskolai közösség. 

Az elmúlt tanév távoktatási tapasztalatai azt mutatták, hogy néhány diák nem rendelkezett internetes csatlakozási lehetőséggel vagy nem volt megfelelő az internetsebessége, számukra folyamatosan fénymásolták és eljuttatták a leckéket, feladatsorokat, ez a helyzet valamelyest javult mára. Ami a beoltottságot illeti, az igazgató elmondta: több tanár is jelentkezik oltásra a hét folyamán, így péntekig elérik az előírt átoltottsági arányt, ezért feltehetően a jövő héttől ismét iskolai jelenléttel folytatódik az oktatás.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató