2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

4keréken

Azt már az általános iskolában is tanítják, hogy az elektromosság és a víz nem jó barátok. Ennek ellenére az utóbbi években megjelentek a vízálló okostelefonok, amelyek egész jól bírják a strapát, és az elektromos autókkal sem szokott gond lenni, hiszen az akkumulátorok le vannak szigetelve. Láttunk már villanyautót esőben közlekedni, sőt nagyobb pocsolyán áthajtani is, és emiatt nem lehet semmilyen probléma. Most mégis úgy néz ki, hogy a nagy mennyiségű víz nem tesz jót az elektronikának, még akkor sem, ha minden le van szigetelve. Ez a Ian hurrikán idején bizonyosodott be.

Az Egyesült Államok ötödik legsúlyosabb viharáról van szó, amelynek 119 halálos áldozata volt, és több mint 67 milliárd dollárnyi anyagi kárt okozott. Értelemszerűen a járműpark is megsínylette a vihart, a széttört és megrongálódott járművek mellett pedig most egyre-másra érkeznek a hírek a kigyulladó villanyautókról.

Florida tűzoltóparancsnoka a Twitteren számolt be arról, hogy rengeteg villanyautót tett tönkre a Ian hurrikán. Megsérültek és korrodálódtak az akkumulátorok, amelyek miatt most tüzek keletkeznek. Ez egy új kihívást jelent a tűzoltók számára, olyant, amellyel egészen mostanáig nem találkoztak. Kigyulladó elektromos autó volt eddig is, csak nem ilyen nagy számban. A tűzoltók kifejlesztettek több módszert is ezek oltására, azonban egyik sem veszélytelen, hiszen az akkumulátorban levő feszültség potenciális veszélyforrás a tűzoltókra. Arról nem is beszélve, hogy egy elektromos autó eloltásához 3-8-szor annyi vízre van szükség, mint egy hagyományos, belső égésű motorral szerelt autó eloltásához.

Már 2018-ban az olaszországi áradások idején is jelentkeztek hasonló problémák, akkor a hibrid Maseratik gyulladtak ki, szerencsére sem Olaszországban, sem Floridában nem sérült meg senki, azonban a tűzoltóság óvatosságra inti a lakosokat, és arra kéri a villanyautó-tulajdonosokat, hogy parkoljanak távolabb az épületektől. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Kalifornia állam után Floridában van a legtöbb elektromos autó, így korántsem kizárható az, hogy a jövőben még fogunk hallani tűzesetekről.

Természetesen ez egy különleges helyzet, és még így sem lehet kijelenteni azt, hogy a villanyautók tűzveszélyesek vagy ilyen szempontból veszélyesebbek, mint a belső égésű motorral szerelt gépjárművek. A statisztikai hivatal adatai szerint 100.000 autóból 1529 belső égésű kigyullad, míg az elektromos autók esetében ez a szám mindössze 25. Tehát nem kell ezért szidni a villanyautókat, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy a víz a hagyományos autóknak sem kedvez, a motorba kerülve végzetes károkat tud okozni.


Guruló okostelefon, avagy a Sony és a Honda közös fejlesztése

A Sony és a Honda tavasszal megalapította, a nyár folyamán pedig véglegesítette is a közös autógyártó vállalatukat. A két cég nevének olvastán nem nehéz kitalálni azt, hogy a Sony a digitális eszközök terén szerzett tapasztalataival, míg a Honda az autógyártás terén szerzett ismereteivel fog hozzájárulni ahhoz, hogy minél sikeresebb legyen a cég, amit Sony Honda Mobility névre kereszteltek.

A vállalat nem mellesleg egy prémium kategóriás villanyautóval szeretne piacra lépni. Ez várhatóan 2025 első negyedévében már megrendelhető lesz, és 2026-tól elkezdhetik a piaci bevezetést is. Ilyen téren pedig érdekes ötlettel állt elő a vállalat: csak minimális mértékben szeretnének kereskedési hálózatot létrehozni, elsősorban online akarják értékesíteni a gépjárműveiket. Már azt is tudni lehet, hogy első körben a japán és az amerikai piacot fogják megcélozni, ezt követően Kínába mennek, és csak azután fognak valamikor Európában is terjeszkedni. Azaz legjobb esetben is csak a következő évtized elején lesz esély arra, hogy a Sony Honda Mobility felbukkanjon nálunk is.

A gyártó azt sem titkolja, hogy számos extrát terveznek az autóba, de ezek jelentős része csak havi előfizetés mellett lesz elérhető. Azonban ennél többet nem árultak el a guruló okostelefonként is emlegetett autóról, így nem tudni sem az árát, sem a hatótávját, sem azt, hogy milyen platformra fog épülni. Bár utóbbit azért lehet sejteni, hiszen a Honda szorosan együttműködik a General Motorsszal, aminek ott van az Ultium nevű platformja. Szinte borítékolható, hogy ezt fogja használni a Sony Honda Mobility is, legfeljebb annyit változtatnak rajta, hogy a Sony korábbi tanulmányautóiból is átvesznek majd bizonyos darabokat.

Továbbá a 2025-ös bevezetési dátum sem véletlen. A vállalat közös elnök-vezérigazgatója szerint ez egy döntő év lesz az amerikai piacon, ekkorra várják a villanyautók legnagyobb áttörését. Éppen ezért akkorra már mindenképpen rendelhető kell legyen a cég első autója, pont ezért folynak jelenleg gőzerővel a fejlesztések és a tesztelések.

Az információk szerint az új típus a Honda valamelyik amerikai üzemében fog készülni, az akkumulátorcsomagok pedig minden bizonnyal a Honda–LG közös, még építés alatt álló akkugyárából érkeznek.


A Renault 4 sikerét szeretné megismételni az elektromos utód

A Párizsi Autószalonon leplezték le a Renault 4L Trophy előtt tisztelgő koncepcióautót, amely a 4EVER (vagyis Örökké) nevet kapta. Az autó teljes egészében beleilleszkedik a retró hullámba, és a formatervében egyaránt megtalálhatók az ősi Renault-ra emlékeztető motívumok is.

Az ősmodellt a marokkói sivatagban megrendezett humanitárius ralira építette a francia gyártó, a mostani bemutatása pedig a rali 25. évfordulójára esett. Ennek apropóján különleges kiegészítőket is kapott az autó, mint például körben fekete műanyagozás, 20 centis hasmagasság, valamint pótkerékkel és ásóval ellátott tetőcsomagtartó. 

A koncepcióautót gun metal silver (fegyverezüst) fényűre fújták, erre jönnek rá a fekete műanyag kiegészítők, valamint egy finoman adagolt lila is rákerült az autóra a kontraszt kedvéért.

Természetesen a Renault 4EVER koncepcióautó elektromos hajtásláncot kapott, erre utalnak többek között az eltűnő kilincsek, a tükröket helyettesítő kamerák és az akkumulátort védő lemezek is.

A Renault nem árulta el, hogy mekkora teljesítményű motor és akkumulátor került az autóba, de azt igen, hogy a koncepció egy B szegmensbe érkező SUV lesz, a hossza 4,1, a szélessége 1,95, míg a magassága 1,9 méter lesz, már ha valaha elkezdik a nagyszériás gyártást, amire olyan sok esély nincs. Maga a koncepció mellesleg ugyanarra a CMF-BEV platformra épül, mint az R5 mini, a Nissan Micra vagy éppen az Alpine kompakt autója. Ha méretben kellene neki keresni egy megfelelőt, a jelenlegi Renault-kínálatban talán a Capturt lehetne mondani.

Renault 4EVER

Forrás: Renault

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató