2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyalogoslégzsákot szabadalmaztatott a Ford

Egy nagyobb baleset során a légzsák az, ami megvédi az autóban utazókat. Éppen ezért az idő előrehaladtával minden gyártó minden típusába egyre több légzsák került, hiszen ezzel akarták azt bizonyítani, hogy mennyire biztonságos autót tudnak gyártani. Általában azzal arányosan, ahogy növekedett a légzsákok száma, úgy emelkedett a biztonság is, legalábbis ami az utasokat illeti. Aztán a törésteszteket pontozó EuroNCAP bevezette azt is, hogy mennyire biztonságos az adott típus a gyalogosok számára. Például mindhiába van 10 vagy annál is több légzsák az autóban, ha annak az eleje rengeteg élés formát tartalmaz, ami egy szerencsétlen gázolásnál egyáltalán nem tesz jót a gyalogos épségének. Ebből kifolyólag vannak viták azzal kapcsolatban is, hogy a Tesla Cybertruck hogyan kerülhet forgalomba Európában, hiszen rengeteg éles, kihegyesedő részletet tartalmaz az elején.

Mostanra tehát az autógyártók nemcsak az utasok, hanem a gyalogosok testi épségének minél jobb megőrzésével is kell foglalkozzanak. A Ford pedig egy igazán érdekes ötlettel állt elő, szabadalmi védelmet kért az úgynevezett gyalogoslégzsákra. A rendszer lényegében semmiben nem tér el az utasterekben is használatos légzsákokétól, már azt a nagyon fontos részletet leszámítva, hogy nem bent, hanem kint van, az autó orrában. A Ford szabadalmi képein egy pickup látható, de állítása szerint bármilyen személyautóba beépíthető lesz a rendszer, valamint az önvezető autókba is be szeretnék szerelni. Ezelőtt három évvel a ZF autóipari beszállító is levédetett egy karosszérián kívüli légzsákot, annyi különbséggel, hogy ez nem a frontális, hanem az oldalirányú ütközések esetén védte volna az embereket. Azonban 2019 óta semmilyen hír nincs ennek a gyártásáról.

Amúgy a Ford sem ezzel találta fel a spanyolviaszt, brit mérnökök már közel 100 évvel korábban, az 1930-as években kísérleteztek egy úgynevezett gyalogosfogóval, aminek a működési elve az volt, hogy egy háló pattan ki a kocsi orrából, ami elkapja a gyalogost, ezzel meggátolva, hogy a kocsi orrának essen, és komoly testi sérüléseket szenvedjen, vagy ami még rosszabb, hogy az autó kerekei közé essen.

Persze a Ford mostani szabadalmával kapcsolatban még vannak kérdőjelek. A legnagyobb az, hogy tulajdonképpen hogyan is nyílna ki ez a légzsák. Amikor egy légzsákban a patronok, amelyek azért felelnek, hogy az kinyíljon, lerobbannak, akkor a légzsák több száz kilométer per órás sebességgel lövell ki a helyéről. Ez nem tart hosszú ideig, mindössze a másodperc törtrészéig. Tehát mire az utashoz ér, addigra már nincs akkora sebessége. Ez azért fontos, mert amennyiben egy légzsák a robbanás pillanatában csapódna neki egy emberi testnek, akkor sokkal nagyobb kárt okozna, mint maga a baleset. Ez a pár tizedmásodperc egy belső légzsák rendelkezésére áll, hiszen ahogy megtörténik a baleset, már ki is nyílik, és felfújódik, mire az utas vagy sofőr nekicsapódik. Azonban egy gyalogos tekintetében nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen ahhoz, hogy kinyíljon a légzsák, meg kell történjen az ütközés, ami azt feltételezi, hogy akkor robban, amikor már közvetlen kapcsolatban van a gyalogos testével. Ez pedig finoman szólva sem jó megoldás. Természetesen lehet, hogy a Ford ötletében vannak olyan részletek, amelyek erre a kérdésre választ adnak, akár az is elképzelhető, hogy szenzorok fogják megítélni, hogy mi az a helyzet, amikor már teljességgel elkerülhetetlen az ütközés, és ennek függvényében fogják kinyitni a külső légzsákot. Ha ezt sikerül megfelelően kitalálni, akkor a gyalogoslégzsák egy hatalmas biztonsági előrelépés lesz.


Kínai elektromosautó-márka Európában

Európában gyakran hangoztatjuk azt, hogy a kontinens autógyártó nagyhatalom. Ez valamikor így is volt, csak időközben elfelejtettünk a Távol-Kelet irányába nézni, ahol sorra készülnek az olcsóbb és most már mindenféle szempontból megbízható autók. Az elektromosautó-gyártás dobogós helyein pedig már több ízben is feltűnt a kínai BYD, ami a Build Your Dream – magyarul: építsd meg az álmodat – rövidítése. A gyártó már 2019 óta Magyarországon szereli össze az elektromos buszait, most pedig a személyautók kategóriájába is betör a kontinensen, méghozzá egyből három típussal.

Az egyik az Atto3 névre keresztelt közepes méretű SUV, amiből minden bizonnyal a legnagyobb darabszámot várják. Az ára körülbelül 38.000 euró lesz, amivel a Skoda Enyaq vetélytársa lehet. Teljesítményben nem ez a legerősebb, viszont méreteihez képest a 204 lóerő és 310 Nm nyomaték, a 160 km/h végsebesség és a 7,3 másodperces 0-100 egyáltalán nem nevezhető rossznak. Mellesleg a hatótávra vonatkozó ígéret is igencsak becsületes, 420 km-t ígér a gyártó.

A másik típus a BYD Tang, ami már egy nagy SUV, a BMW iX és az Audi e-Tron méretosztálya. A Tangben hét ülés kap helyet, a teljesítménye pedig 517 lóerő és 680 Nm, amivel 4,6 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t. A WLTP pedig 400 kilométeres hatótávadatot rendelt az autóhoz. Azonban ennek az ára is már jóval nagyobb, 72.000 euró. Persze, ha a felszereltségét és a vetélytársakat nézzük, akkor még mindig adott az előnye, de ebben az árkategóriában már komolyan meg kell győzni az európai vásárlókat arról, hogy érdemes lemondaniuk az eddig bevált márkákról. Ez pedig egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

A harmadik típus, a BYD Han azért kimondottan érdekes, mert egy szedánról van szó, ami jóformán már eltűnt Európából. A kínaiak viszont most visszahozzák, persze kérdés, hogy mekkora piacot tud megszólítani. Az ára ugyanannyi, mint a BYD Tangnek, de a Han esetében a 3,9 másodperces 0-100 lehet az igazi érdekesség.

A BYD európai kereskedőhálózata a fontosabb országokban – így Németországban, Hollandiában, Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban – még az idén elindul, és rendelni már október végétől lehet. A kínai gyártó azt ígéri, hogy az első rendelők már ez év végén élvezhetik új BYD autójukat. 


Újból hatalmas visszahívás a Mercedesnél

Szokás azt mondani, hogy régebb minden jobb volt. Bár az esetek többségében ez a mondás nem állja meg a helyét, bizonyos részletekre érvényes. Gondoljunk csak a Mercedes márkára. Régebb, a Kobra Merciként ismert W123-as idejében az elpusztíthatatlanság jelképe volt. Mostanra viszont ez a megítélés változott. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy viszonylag rövid idő alatt kénytelenek megszervezni a harmadik nagy visszahívásukat, ami jelen esetben több mint 100.000 autót érint.

A gyártó elmondása szerint a hibát a SAM nevű vezérlőmodul  okozza, ami, ha víz éri, rövidzárlatos lesz. A rövidzárlat pedig olyan hibákhoz vezethet, mint például a külső világítás megszűnése, a tolatókamera hibája, a hátsó üléssor automatikus, kérés nélküli ledöntése – az új autókban már ez is gombnyomásra működik –, illetve, ami a legsúlyosabb, hogy az autó akár ki is gyulladhat. 

A gyártó minden tulajdonosnak azt ajánlja, hogy a lehető legrövidebb időn belül egyeztessen időpontot a szervizükkel, ahol mindössze egy óra alatt orvosolni tudják a hibát, értelemszerűen ingyenesen. Maga a javítás sem túl komplikált, lényegében egy fedelet építenek a modul fölé, ezáltal megakadályozva azt, hogy beázzon. Erre a gyártás során is lehetett volna gondolni…

Mercedes-Benz W206

Forrás: Mercedes-Benz


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató