35 éve történt Marosvásárhelyen (2.)

Tüntetés és támadás

Nyilatkozatokkal, a magyar közösség követeléseit megfogalmazó felhívással teli első oldallal jelent meg a Népújság 1990. március 21-i száma. Vastag betűs cím – Véres események Marosvásárhelyen, A kormány még mindig nem mozdul! Kit véd? A karhatalom újra felkészületlen volt! Vajon meddig? – utalt a tragikusan végződő székházrombolásra, a súlyos sebesülésekre a vezércikk, amely az előző napok eseményeinek következményeit mutatja be a továbbiakban. A felháborodás a városközpont felé hívja a vásárhelyi ipari vállalatok dolgozóit, a Teleki Téka előtt gyülekező tömegnek az RMDSZ-székház ablakaiból mondják meg a skandálandó jelszavakat, majd fegyelmezetten elindulnak a főtér irányába. Egy nagyobb cigánycsoport is beáll a sorba, amelyet tapssal fogadnak. 

A főtéren többezernyi ember gyűl össze a déli órákra. Az erkélyről RMDSZ-képviselő inti nyugalomra, és szólítja fel a tüntetőket, hogy ne engedjenek a provokációnak. Majd felolvassák az RMDSZ felhívását a március 22-re tervezett néma egyórás munkahelyi ülősztrájkra a már sokszor megfogalmazott követeléseink teljesítése érdekében. Le Judeával! feliratú tábla jelenik meg az erkélyen, és Kincses Előd alelnököt várják. A tömegben ismerősök és ismeretlenek mutatják sebesüléseiket, az előző napi „békés” tüntetés bizonyítékait. Iskolások érkeznek Magyar iskolát akarunk! feliratokkal, s bár felszólítják őket, hogy menjenek el, mégis maradnak. 

13 óra körül a Grand Hotel előtt kezdenek gyülekezni a Vátrát éltetők, rendőrgyűrű választja el a tüntetők két csoportját. Kiabálnak, fütyülnek felváltva, miközben a megyei tanács a követelések teljesítéséről tanácskozik. Majd megszületik a felhívás, amelyben a nemzetiségi követelések azonnali és torzításmentes bemutatását kérik szakemberek bevonásával. Felelőssé teszik a Román Televíziót és Rádiót, a Cuvîntul liber napilapot a súlyos helyzet kialakulásáért, mivel félretájékoztatták az országos közvéleményt, a megye román lakosságát. Kérik, hogy a városi és megyei Nemzeti Egységtanácsból mondjanak le azok, akik felelősök a Kincses Előd lemondatásával kezdődő pogrom megszervezéséért, név szerint Ioan Judea mérnök-ezredes, Vasile Țîra őrnagy és Ion Scrieciu tartalékos vezérőrnagy. A harmadik pontban passzív és kollaboráns magatartása miatt felelőssé teszik a rendőrséget az okozott erkölcsi és anyagi károkért, valamint magyar embereknek okozott súlyos testi sértésekért. A negyedik pontban a tüntetéssorozatot szervező Vatra Românească Szövetség törvényen kívül helyezését és bűnvádi eljárás megindítását kérik azok ellen, akik megszervezték a fejszével, husánggal, vasvillával felfegyverkezett tömeg által elkövetett március 19-i pogromot Marosvásárhelyen. 

Ismert személyiségek követik egymást a mikrofon előtt, majd kiderül, hogy a NEIT Maros megyei tanácsának ideiglenes ülésszakán Kincses Elemért visszahelyezték alelnöki tisztségébe, Ion Scrieciu tábornok beszámolt, hogy a 19-i események elkövetői közül a Laposnya völgyéből való 17 tettest azonosítottak, akiket le akartak tartóztatni, de az erdőbe menekültek, és a falubeliek nem akarják kiadni őket. A tömeghez szóló rendőrtiszt kéri, hogy a tüntetők menjenek haza, amire nemleges választ kap. Léstyán Ferenc római katolikus főesperes, Fülöp G. Dénes református lelkész beadványban közlik, hogy a kialakult körülmények miatt az erőszak minden formáját elutasítva nem vehetnek részt a megyei tanács ülésein. A későbbiekben dr. Csiha Kálmán református lelkész is közli lemondását a municípiumi tanácstagságáról. 

Ion Scrieciu bejelenti: Iliescu elnök Marosvásárhelyre látogat, hogy szóba álljon a románokkal és magyarokkal, és felkéri a Grand Szálloda körül gyülekezőket, hogy távozzanak. A Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásában Király Károly szól a főtéren összegyűlt tömeghez, és józanságra inti őket magyar és román nyelven is. Az Ifjúsági Demokratikus Szervezet (ODT) nevében Marcu Traian kéri a román tábort, hogy menjen haza. Az ODT újabb képviselője az ifjúsági szervezetek jó együttműködéséről beszél, majd arra kéri a volt szekus tisztet, aki az Avram Iancu-szobor mellett uszítja a magyarok ellen az összegyűlt románokat, hogy hagyják a békés tüntetést kibontakozni. 

A megerősödő román tábor tagjai egyre többen és egyre hangosabbak lesznek, üvegeket és más tárgyakat dobálnak a tüntetők közé. 

– Mi itthon vagyunk, ti albérletben! Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk! Még van egy lehetőségetek, menjetek haza! – skandálják, amire a magyar tüntetők válaszolnak: Most vagy soha! Itthon vagyunk! Jogainkat akarjuk! Megküzdünk veletek! 

Zolcsák Sándor Scrieciu tábornokot figyelmezteti, hogy vezényeljenek ki katonaságot, és állják el azoknak az útját, akik a békésen tüntetők ellen uszítanak.

Délután 4 óra körül megérkezik Kincses Előd, akinek bírósági tárgyalása volt Székelyudvarhelyen, ahol sikerült lebeszélnie az összegyűlt munkásokat arról, hogy Marosvásárhelyre jöjjenek. Bár Bukarestbe kellett volna tovább mennie, azért jött haza, mert arról értesítették, hogy Király Károly és Ion Iliescu Marosvásárhelyre jön, és vele akarnak tárgyalni. Mint kiderült, egyikük sem jött el Vásárhelyre, és ígérete ellenére az államelnök a későbbiekben sem. A hadügy- és a belügyminiszter-helyettest küldte el, akik csak 21-én jelentek meg a nyilvánosság előtt.

Kincses Elődnek a tüntetőkhöz intézett magyar és román nyelven elmondott beszédében többek között elhangzott: „Véleményem az, hogy itt csak a megbékélés a járható út. Csak abban az esetben van jövőnk, ha megbízunk egymásban, ha nem állandóan gyanakodva nézünk egymásra, ha nem hagyjuk magunkat félrevezetni a szélsőségesek által. Szerintem a tegnapi (március 19-i) tipikus esete volt annak, hogy néhány felelőtlen szélsőséges agyában megszületett ötlet milyen szörnyű fájdalmakat okozhat, milyen fasiszta pogromhangulatot idézhet elő. Természetesen kérni fogjuk majd, hogy a tegnapi tüntetés szervezőit állítsák az igazságszolgáltatás elé, büntessék meg őket… Nekünk szükségünk van a román és az európai demokrata közvélemény támogatására, másképpen nem vívhatjuk ki az egyenjogúságot, ami megillet minket és minden kisebbséget… Szeretném hangsúlyozni, mi nem előjogokat kérünk, mi nem akarunk senkinek a kárára egyenjogúságot, mi csak azokat a jogokat kérjük, amelyeket már a Gyulafehérvári nyilatkozatban is megfogalmaztak 1918-ban, ami benne van a párizsi békeszerződésben, a Helsinki nyilatkozatban, minden olyan nemzetközi egyezményben, amit az utolsó negyven évben Románia Európában és az ENSZ-ben aláírt.” (Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa, Kriterion, 2015)

A Városháza sarkán csoportosuló rendőröket elzavarták, hogy álljanak sorfalat a tüntetők két tábora között, de jelenlétük nem tartotta vissza a Görgény-völgyiekkel, a Régen környéki falvakból érkezettekkel megszaporodott tábort. Öt kocsival, vonaton érkeztek, botokkal, kapa- és kaszanyéllel, fejszével felfegyverkezve, majd a Vátrát éltetve áttörték a rendőrkordont, és két oldalról a magyar tüntetőkre támadtak. Egy teherautó behajtott a tömegbe, kiütött egy villanypóznát, majd az ortodox templom lépcsőjébe ütközve állt meg. Közben halálra gázolta a teremiújfalui Kiss Antalt, egy másik személy az autóban halt meg. 

A magyarok kezdetben megfutamodtak, a nők és a gyermekek kapualjakban, lépcsőházakban, udvarokon kerestek menedéket, a férfiaknak sikerült puszta kézzel visszaszorítani a támadókat, majd védelmükre építkezésből megmaradt állványokat, kerítések elemeit, főtéri padokat szedték szét, forgalomirányító táblákat használnak pajzsként. 

19 órakor tankokkal kivonult a katonaság. A járműveket Kincses Előd jóváhagyásával engedték át a Városháza utca sarkán emelt barikádon, majd két sorban parkolva elzárták a két felet egymástól, de a harc a tankokon keresztül dobált Molotov-koktélokkal folyt tovább. Akiket eltaláltak, azoknak felgyúlt a ruhája, szaporodtak a sebesültek, mentőautók vitték el őket, amíg valakinek eszébe jutott, hogy tűzoltótömlő segítségével az ellentábor tagjaira vízzel támadjanak. Ennek hatására visszavonultak. Közben botokkal felszerelkezve cigánylegények érkeztek az Ady negyedből: „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” – kiáltották, és beálltak a védők közé. Mire a szovátai segédcsapat is megérkezett, a védők már befejezték a munkát, a támadás véget ért. 

A napi izgalmak után elfáradva hazafelé tartok, és menet közben a szomszédtól tudom meg, hogy édesapámat szinte agyonverték a Cuza Vodă utcai facsemetéket védő vasrudakkal egy Mezőségről érkezett autóbusz „utasai”. A kórteremben, ahol megtalálom, hodáki sebesültek között fekszik, akik elmondták, hogy a pópa és a polgármester küldte harcba őket. Fizetségük a zoknijukból került elő. A kórteremben már senkink sincs kedve kiabálni, a levegő nehéz, tele jajgatással. 

A március 20-i eseményeknek öt halottja volt, nemzetiség szerint három magyar és két román, valamint sok sebesültje. Ennek ellenére „hamis vádakon és a tények elferdítésén alapuló uszító újságcikkek, tévériportok jelentek meg, és a manipuláció odáig fajult, hogy az agresszorokból hősöket kreáltak.” (Forrás: Kincses Előd: Marosvásárhely fekete márciusa, Kriterion 2015; a Népújság 1990. márciusi számai)