2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Színesedő” brazil lakosság

  • 2011-11-17 16:23:56

„Színesedik” Brazília lakossága: a legutóbbi népszámlálás eredményeként kiderült, hogy az ország történetében először már nem a fehérek vannak többségben. A latin-amerikai ország 191 millió lakosa közül 91 millió vallotta magát fehérnek a 2010-es felmérés során, ez a brazil népesség 47,7 százaléka.

„Színesedik” Brazília lakossága: a legutóbbi népszámlálás eredményeként kiderült, hogy az ország történetében először már nem a fehérek vannak többségben. A latin-amerikai ország 191 millió lakosa közül 91 millió vallotta magát fehérnek a 2010-es felmérés során, ez a brazil népesség 47,7 százaléka. 2000-ben a fehérek hányada még 53,7 százalék volt. A magukat feketéknek mondók aránya 6,2-ről 7,6 százalékra nőtt, a „kevert” – mesztic, mulatt, kreol – kategóriába 11 éve 38,5 százalék, tavaly 43,1 százalék sorolta magát. A kisebbségek közül 2 millióan vallják magukat ázsiainak, őslakosnak pedig mindössze 817 ezren. Brazília a világ egyik legszínesebb etnikumú országa, és szinte teljesen mentes a rasszizmustól, lakóinak zöme „faji demokráciaként” értékeli hazáját.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató