„Jó apa szeretnék lenni…”

A panellakók életébe tíz napig napfényt, vidámságot, elevenséget hozó bébikutyus kelengyéjét alapos megfontoltsággal, de torokszorító érzésekkel készítette el előző este a huszonéves gazdi.

Mondta a hétköznapi rohanástól vagy a fizikai munkától fáradtnak tűnő férfi a társasház második emeleti lakásának ajtajában. A gondosan elkészített ajándékcsomagot és a fehér szőrmókot szorongatva távozásra készen állt, mintegy jelezve, hogy karácsony szombatja előtt számára minden másodperc hatványozottan értékes.

A panellakók életébe tíz napig napfényt, vidámságot, elevenséget hozó bébikutyus kelengyéjét alapos megfontoltsággal, de torokszorító érzésekkel készítette el előző este a huszonéves gazdi.

Mielőtt Bojtitól, az alaposan kifárasztott anyától az apakutyához, Pamacshoz került volna a pici, csupán egy volt a négy aranyos, mozgékony kis hólabdából. Tudták, nem tarthatják meg, mégis pár nap erejéig hazavitték. Újra fel szerették volna eleveníteni azokat a felejthetetlen élményeket, melyeket két év távlatából újra meg újra átéltek, de az idő lassan fátyolfelhőt kezdett borítani emlékeikre.

Pótolni a pótolhatatlant

Annak idején az anya hirtelen elhatározástól vezérelve döntötte el, hogy megszerzi azt, amire gyerekkora óta vágyott a gyereke: egy igazi, élő, eleven kiskutyát. Tudta, egy gyerekkort kísért végig ez a vágy, hisz gyakorta kapott jelzéseket, hogy a szülinapi torta mellé, de a karácsonyfa alá sem óhajtott újabb plüssállatokat. A szülők kényelemből, vagy az előítéletek miatt évekig élettelen figurákkal szerették volna pótolni a pótolhatatlant. Lassan a szoba tömve lett szebbnél szebb állatfigurával, melyek egyenként a szekrény tetejére kerültek, és csak nagytakarítások alatt nyúlt értük a tinédzserré, majd felnőtté cseperedő hajadon megtisztítani a hetek alatt rájuk telepedett portól.

A két évvel ezelőtti hófehér szerzemény azonban az addigi legjobb befektetésüknek bizonyult. A házi kedvenc még jobban összekovácsolta a csonka családot, a számítógép képernyőjét napi sétákra váltották, ezalatt sokat beszélgethettek, ismerősökre, barátokra tettek szert. Esténként Pamacs barátairól, a játszótársak reakcióiról éjfélbe nyúlóan is képesek voltak nevetgélve csevegni. A hosszú, monoton estéknek vége szakadt, szocializálódott a család: kutya, gazdik egyaránt.

Picur, az új családtag

Nem egészen két nap alatt anya és lánya számára egyértelművé vált, hogy képtelenség lesz megválni az újdonsült családtagtól. A kis jövevény őszinte ragaszkodásával mindent megtett annak érdekében, hogy ő kerüljön a figyelem középpontjába, és észrevétlen foglalta el a család szívében papája, a kétéves kedvenc helyét. Napról napra terebélyesedett a kérdőjel, az, hogy képesek lesznek-e gazdát keresni az ugrabugra bébikutyusnak. Hihetetlenül gyorsan vált a család első számú kedvencévé, amit az apakutya nem bánt, az irigység enyhe jelei sem mutatkoztak, ellenkezőleg, gyöngéd és figyelmes felnőttként óvta picinyét, immár kedvenc játszópajtását.

Az idő ellenben sürgetett, az első emeleti szomszéd kérdezett, egyetlen járható útnak a továbbadás bizonyult. Anya és lánya, valamint apakutya és bébikutya között a megmagyarázhatatlannak tűnő intenzív kötődés egyre szorosabbá vált. Utolsó percig önámító reménységbe burkolóztak, feltételezve, hogy az ünnepek előtti rohanásban talán senki sem vállalna egy kiskutyával járó fáradozást, ők pedig elmondhatják, hogy megpróbálták, de nem sikerült felelősségteljes, jó embert találni, akire a kis kedvencük sorsát bátran bízhatnák.

Egy szobakutya vagy kettő…? Lefekvés után mindannyiszor belső vívódások sora hatalmasodott el lelkivilágukon. Nem mondták, de egyformán vívódtak, tanácstalanul keresték a megoldást.

Megállítani az időt

A váratlanul megcsörrenő telefon túlsó végén egy férfihang érdeklődött a Bichon lánykáról. Attól a naptól kezdve legszívesebben megállították volna az időt, csak hogy még egy éjszakát, majd még egyet, illetve, ha van rá mód, még egy teljes napot együtt tölthessenek a nyolchetes eleven kis huncutkával. Ez volt az ő igazi karácsonyi várakozásuk. Szívük telve szeretettel, és annyi ragaszkodást kapva cserébe, amennyit csak egy ártatlanul őszinte, piciny lény nyújthat, aki a simogatáson és szereteten kívül semmit sem vár cserébe, viszont zsáknyi ragaszkodással hálálja meg törődésüket. A bejglisütést is elnapolták, csak hogy pár órával megtoldhassák az együttlét örömét, ölükben tarthassák a karjaikban vagy nyaktájékon biztonságot kereső, a puszit százasával osztogató hólabdát.

Karácsony szombatja előtt mégis bekövetkezett az a nap. Megérkezett a jövendőbeli gazdi papája. A huszonéves könnyes szemmel ismertette a kiskutya bébikelengyéjét: az ünnepekre beszerzett elegendő bébieledel, rágcsi, játékok, kétféle kutyapelenka, de a meleg ruhácska mellé kutyatartókhoz szóló CD-re írt három könyvet is csúsztatott, ha netalán tanácsra lenne szükség. A férfi szótlan nézte a bánatosan gondos ügyködést, hagyakozást, majd egyszer csak szomorúan, szemlesütve megszólalt.

– Van még egy kistestű fajtatiszta Bichon a lakásunkban, azt a nagy lányom három éve kapta. Ezt a szépséget a tizenkilenc éves húgának szánom, biztosíthatom, hogy jó helyre kerül. Nem kell szomorkodni. Mióta a feleségem meghalt, minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a három gyermekemet, a két lányomat és a fiamat boldoggá tegyem. Jó apa szeretnék lenni – mondta az élettől meggyötört férfi, majd sietősen távozott, hogy a fiának megrendelt ajándékot is időben átvehesse.