2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hamis érvek sorában, amelyekre az autonómia ellenében szokás hivatkozni, van egy makacsul visszatérő előítélet. Eszerint Székelyföld területi autonómiája ellentétes lenne Románia hatályos alkotmányával.

A hamis érvek sorában, amelyekre az autonómia ellenében szokás hivatkozni, van egy makacsul visszatérő előítélet. Eszerint Székelyföld területi autonómiája ellentétes lenne Románia hatályos alkotmányával. Ennek éppen az ellenkezője az igaz: a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott és Románia parlamentje elé terjesztett törvénytervezet, Székelyföld autonómiastatútuma nem ellentétes az alkotmánnyal, még az első cikkellyel sem, mi több, megvan az alkotmányos alapja – nyilatkozta tegnap sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, amikor bemutatta a fenti címmel megfogalmazott közleménytervezetet.

Az SZNT elnöke annak kapcsán beszélt a tanács által készített tervezetről, hogy a március 10-i tüntetés után több politikus is úgy fogalmazott, hogy a székely autonómiatörekvés ellentétes Románia alkotmányának első cikkelyével. Ezért is adták azt a címet a közleménynek, hogy autonómiát kérnek, és nem alkotmánymódosítást, mert meggyőződésük, hogy Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával, egy olyan hallgatólagos értelmezéssel ellentétben, amely szerint az állami szuverenitás tulajdonosai a többségi állampolgárok lennének – mondta az SZNT elnöke. – Ez nem így van, ezt az alkotmány is cáfolja. Eszerint az állami szuverenitás tulajdonosa az ország állampolgárainak közössége, amelyben mi is benne vagyunk. Az állami szuverenitás gyakorlása pedig a képviseleti szerveken keresztül történik. Székelyföld Székely Nemzeti Tanácsa pont egy ilyen képviseleti szerve lenne Romániának.

A közlemény jelzés egyrészt arra, hogy az SZNT nem akar belemenni semmiféle alkotmányos vitába, ugyanakkor jelzés a magyar politikusok felé is, hogy felül kell vizsgálni a régóta tartó meddő vitát az alkotmány 1-es cikkelye körül. – Az 1-es cikkelynek nem adható semmilyen olyan értelmezés, amely a jövőképünket, a teljes jogegyenlőséget és annak intézményi garanciáit sértené – jelentette ki Izsák Balázs.

A továbbiakban arról az aláírásgyűjtésről beszélt, amelyet azért kezdeményeztek, mert március 10-én a tüntetők által elfogadott beadvánnyal kapcsolatban elhangzott, hogy azon nincs aláírás. – A beadvány első mondata úgy hangzik: „Mi, a marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek…” Az SZNT elnöke szerint olyan beadvány sehol a világon nincs, amely 30 ezer embernek az akaratát fejezné ki, és alá kellene írni. De, ha ez az igény, aláírásokat is gyűjtenek. A múlt csütörtöktől 15 ezer online aláírás gyűlt be, plusz 3 ezer papíron. Tehát 18 ezer aláírás van ebben a pillanatban, mondta az elnök.

Végül arról a fotópályázatról beszélt, amelyet Marosvásárhely Székely Tanácsa hirdetett meg. A székely szabadság napja témában a marosvásárhelyi tüntetésen vagy bármely másik helyszínen készült fényképekkel lehet pályázni.

A Népújság kérdésére, hogy mi lesz a továbbiakban a közlemény sorsa, Izsák Balázs azt mondta: – Mindenképpen továbbítani fogjuk és eljuttatjuk a kormánynak is, nyilvánosságra hozzuk, mert nemcsak a román kormánytól és a román politikumtól várunk másféle megközelítést, hanem a magyar politikusoktól is, hogy helyezzük a hangsúlyt a tennivalókra. RMDSZ-es politikusoknak is szól, hogy meddőnek tartjuk az alkotmány 1-es cikkelyéről folytatott vitát.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató