2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az oktatóknak 94, a diákoknak mintegy hatvan százaléka van beoltva

November 8-tól zöldigazolványhoz köti a jelenléti oktatáson való részvételt a Sapientia EMTE mindhárom – csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári – karán. Noha a tanszékeknek lehetőségük van online vagy más alternatív módokon biztosítani az oktatáshoz való hozzáférést az oltatlan vagy zöldigazolvánnyal nem rendelkező hallgatók számára, ez nem kötelező érvényű.

– Az egyetem szenátusának a döntése értelmében hétfőtől, november 8-tól személyes jelenléttel zajlik az oktatás, és kizárólag a zöldigazolvánnyal rendelkezők léphetnek be az egyetem épületeibe, azaz a teljesen beoltottak, vagy azok, akik 180 napnál nem régebben bizonyítottan fertőzöttek voltak, de akiknél eltelt már legalább 14 nap a pozitív teszt dátuma óta, valamint a 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredményt felmutató személyek, illetve 48 óránál nem régebbi negatív antigénteszt-eredménnyel rendelkezők. Az elkezdett oltakozási folyamat esetén, azaz, ha valaki a kétdózisos oltásból például már megkapta az elsőt, és ezt bizonyítani tudja, szintén részt vehet személyesen az oktatási tevékenységeken – jelentette ki lapunk megkeresésére dr. Tonk Márton, az intézmény rektora.

A rektortól megtudtuk, a legfrissebb, csütörtöki adatok szerint a Sapientia Egyetem oktatóinak a 94 százaléka van beoltva, a hallgatók tekintetében összegyetemi szinten hatvan százalék körüli a beoltottsági arány, viszont ezen a téren már jelentős különbségek vannak az egyes karok között. A Kolozsvári Karon a legmagasabb az átoltottsági arány a hallgatók körében, kilencven százalék körüli, a Marosvásárhelyi Karon hatvan százalék körül mozog ez az arány, a Csíkszeredai Karon pedig a legalacsonyabb, körülbelül ötvenszázalékos.

Dr. Tonk Márton

Fotó: Sapientia EMTE Kolozsvár



A biztonságos jelenléti oktatás fenntartására törekednek

Az intézményvezető már szeptemberben, a tanévkezdést megelőző sajtótájékoztatón határozottan kijelentette, minden eszközükkel azon vannak, hogy a hallgatóik körében az átoltottsági arány minél magasabb legyen, hiszen tudományegyetemként egyértelműen oltáspártiak, hisznek a tudomány vívmányaiban.

Mint mondta, az egyetem már a szeptemberi tanévkezdéskor két dolog mellett tette le nagyon határozottan a voksát: az egyik, hogy az országos közegészségügyi helyzetnek a segítségére kell lennie a járvány leküzdésében minden egyetemnek, így a Sapientiának is részt kell vállalnia, hiszen társadalmi szolidaritási felelőssége van.

– Azt szoktam mondani, ez olyan, mint a háborúban, sok minden bizonyára sokaknak nem kedvére való, de mindenkinek szolidaritást kell vállalni. Sajnos látjuk, hogy a kórházakban is háborúközeli állapotok vannak – fogalmazott a rektor, aki szerint nyilván pozitívum, hogy az emberi jogok világát éljük, viszont nem szabad átesnünk a ló másik oldalára, és megfeledkeznünk arról, hogy kötelezettségeink is vannak, és felelősséggel tartozunk mások iránt.

A másik a szakmai szempont. A szeptemberi tanévkezdés óta a Sapientia egyetemen vért izzadunk azért, hogy fenn tudjuk tartani a jelenléti oktatást, mivel ez az egyetlen olyan forma, amely szakmailag valóban hatékony. Nyugodtan hátradőlhettünk volna, és dönthettünk volna úgy, hogy álljunk át online oktatásra, viszont tudjuk, hogy az online csorbítja az oktatási folyamatot. Egyrészt csorbul a hallgatók tanuláshoz való joga, nem ugyanazt és nem ugyanúgy kapja a hallgató, mint személyes jelenlét mellett. Másrészt egy igen beszédes argumentum arra, hogy mennyire nem hatékony az online oktatás egy tavalyi, reprezentatív mintán készült felmérés, amelynek keretében a megkérdezett erdélyi magyar egyetemistakorú fiatalok 40 százalékos arányban nyilatkozták azt, hogy az online órák alatt egyéb tevékenységeket is folytatnak – mutatott rá dr. Tonk Márton.


Két hét online Marosvásárhelyen és Csíkszeredában

Amint arról előzőleg már beszámoltunk, szeptemberben személyes jelenléttel indult el az oktatás a Sapientia mindhárom karán, azonban, ahogy az országban a járványügyi helyzet egyre súlyosbodott, két karon, Marosvásárhelyen és  Csíkszeredában az utóbbi két héten online tanultak a hallgatók, miközben a kolozsvári karon és a sepsiszentgyörgyi helyszínen megmaradt a jelenléti oktatás. A rektor elmondta,  Marosvásárhelyen és Csíkszeredában a gondot az okozta, hogy a szabályozások értelmében, amennyiben egy évfolyamon egy igazolt fertőzött van, az összes oltatlan hallgatót haza kell küldjék. Ez azt eredményezte, hogy két héttel ezelőtt Marosvásárhelyen elérte a 250-et a „hazaküldött” diákok száma, Csíkszeredában pedig százhoz közelített ez a szám, így már nem volt kivitelezhető a jelenléti oktatás, sok esetben a csoportok háromnegyede otthon volt, annak ellenére, hogy egészségesek voltak a hallgatók. Emiatt döntöttek úgy, hogy két hétre áttérnek online-ra, és új döntéseket hoznak, mivel nagyon szeretnék a félévet jelenléti oktatással folytatni.


Az akadémiai közösség túlnyomó többsége támogatja a szenátus döntését

A szenátus döntésének – miszerint zöldigazolványhoz kötik november 8-tól a jelenléti oktatásban való részvételt – közzététele után az egyetem hallgatóinak egy csoportja beadványban adott hangot tiltakozásának, és kérték az intézmény vezetőségét, hogy biztosítson egyenlő jogokat a hallgatók számára az oktatáshoz való hozzáférés terén. A tiltakozás kezdeményezői három javaslatot fogalmaztak meg: elsőként az egyetem által biztosított ingyenes tesztelési lehetőséget a zöldigazolvánnyal nem rendelkező hallgatók számára, másodsorban online csatlakozási lehetőséget az órákra azok számára, akik nem tudnak fizikailag megjelenni a korlátozások miatt, harmadsorban pedig azt, hogy egyetem törölje a határozatát, és ne kösse az oktatást, illetve a bentlakási helyek elfoglalását zöldigazolványhoz.

Ennek kapcsán dr. Tonk Márton lapunknak elmondta, az akadémiai közösség, az oktatók és a hallgatók döntő többsége egyetért az egyetem szenátusa által hozott döntéssel, mi több, a diákokat képviselő hallgatói önkormányzatok is támogatják.

Érdeklődésünkre, hogy biztosítanak-e lehetőséget a zöldigazolvánnyal nem rendelkező diákoknak esetleg arra, hogy online kapcsolódhassanak be a tanórákba, a rektor kifejtette: ahol az egyetemi kar vagy az adott tanszék úgy gondolja, hogy tud biztosítani bármiféle alternatív lehetőséget az oktatáson való részleges vagy teljes részvételre azon hallgatók számára, akik nem rendelkeznek zöldigazolvánnyal, megteheti, és valószínűleg meg is fogja tenni, ellenben az egyetem vezetősége ezt nem szabta meg kötelezettségként. Ha valamelyik oktató úgy gondolja, hogy nem esik nehezére, hogy az élő előadása alatt bekapcsolja a laptopját és a kamerát, megteheti, de nem köteles rá – tette hozzá.

A szesszió és a vizsgák kapcsán dr. Tonk Márton elmondta, erre vonatkozóan friss szenátusi döntés nem született, viszont az akadémiai közösség mereven elzárkózik attól, hogy online vizsgákra kerüljön sor, ugyanis országszerte nagyon rossz tapasztalatok voltak ezen a téren. Legfeljebb majd negatív teszt felmutatásával jelennek majd meg a vizsgákon az érintett diákok.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató