2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A gátak és a túlfolyók közötti, valamint a tó felülete alatti terület jelenleg is állami tulajdonban van. A törvények alapján ezt nem kaphatják meg a volt tulajdonosok, csak kárpótlásra jogosultak.


Úgy tűnik, még nem tisztázódott teljes mértékben a pókai halastó sorsa. Amint egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a haltenyésztő farmot 1984 márciusában nyitották meg, Bartha Daniela és Bartha László Loránd szakmérnökök irányításával. A 179 hektár vízfelület a mezőzáhi haltenyésztő (Piscicola) vállalathoz tartozik. A volt állami vállalat azonban csődbe jutott, jelenleg felszámolás alatt áll. Részvényeinek 70%-a a korábbi állami tulajdonalapé, míg 30%-a az Agrepine Role Kft. tulajdona.

A haltenyészetet 2006 óta a Piscicola Rt.-vel kötött szerződés alapján Bartha mérnök rendezi. Lapunknak elmondta, a gátak és a túlfolyók közötti, valamint a tó felülete alatti terület jelenleg is állami tulajdonban van. A törvények alapján ezt nem kaphatják meg a volt tulajdonosok, csak kárpótlásra jogosultak. 242-en nyújtottak be kárpótlási igényt, ezek közül 74-en máshol kaptak földterületet. Többen azonban elégedetlenek a helyzettel. Egyesek úgy tudják, hogy az állami cégtől részvényt kellett volna kapjanak, vagy természetbeni kárpótlást a termelt halállományból. Ezt Bartha mérnök úr cáfolta. A Piscicola Rt. sorsa a csődbíró kezében van, hiszen a felszámoló bizottság fel kell értékelje a vagyont, majd árverezze. A döntéssel azonban nem ért egyet Tescu Ileana, a 30%-ot birtokló cég tulajdonosa, aki pert indított a Piscicola Rt. ellen. Amíg ez a jogi helyzet nem tisztázódik, addig nem tudnak lépni. Valószínűleg a tavat elárverezik. A licitálók között lehetnek a volt földtulajdonosok is, akik azonban semmi előjogot nem fogalmazhatnak meg. Arról, hogy a halászatból származó jövedelem miként oszlik meg, illetve elegendő-e a csődhelyzet elkerüléséhez, nem beszélt a mérnök, és az sem tisztázódott, mi lesz azokkal, akik nem kaptak kárpótlást az elárasztott területükért. Vagy talán a zavaros vizekben könnyebb halászni egyeseknek?

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató