2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mintha nem érett, felnőtt, iskolázott, józanul gondolkodó emberek ülnének szép számban a parlamentben és a szenátusban – fogalmazódott meg bennem, amikor a kormányváltási játszmát figyeltem, amelynek fő célját a józan ész fölött eluralkodó bosszúállás képezte. Ennek eredményeként a felhozatalt tekintve egyik bábfigura helyett ajánlanak egy másikat, aki sem megjelenésben, sem szónoki képességben nem üti meg a színvonalat, amely egy országelnök vagy kormányfő esetében az észbeli és szervezési készségeken túl minimális elvárás lenne. 

Miközben a politikusok egy része „örömködik”, hogy sikerült megbuktatni a kormányt, de gyors megoldást nem kínáltak helyette, csak az előre hozott választásokat szajkózzák, egyre nagyobb méreteket ölt a koronavírus-járvány, és az alapvető szolgáltatások ára megfizethetetlenné válik, ami az élet minden területén drágulást és ezzel összefüggésben az életszínvonal ellehetetlenülését vonja maga után. A várható nyomorúságból pedig csak egy újabb választás költségei hiányoznak.

A kormányzati tragikomédián túl úgy állunk a koronavírus-járvány újabb sodrásában, mintha a hatóságok nem tudták volna, hogy bekövetkezik, emiatt ellazsálták a nyarat, ahelyett hogy a fenyegetés hatására jobban felkészültek volna. Hogy ne a szükségmegoldásokkal, az alkalmi „kürpácsolással” improvizált elektromos berendezések közé fektessék a legsúlyosabb betegeket, hanem a túlélést biztosító drága, értékes gépek működéséhez megfelelő feltételeket biztosítsanak. Hogy újabb meg újabb tűzesetek során ne váljanak krematóriummá az intenzív osztályok, ahol elevenen égnek el a betegek. Az elmúlt tíz év alatt túlságosan hosszú volt a sor a giuleşti-i szülészettől kezdődően, ahol hat csecsemő vesztette életét, és öten egész életükre kiható súlyos sérülést szenvedtek. 2010 óta 16 romániai kórházban ütött ki tűz, amíg 2020-ban eljutottunk Karácsonykőig, vagy a Balş kórházban történt tragédiáig és onnan a konstancai jáványkórházig, ahol az elégett hét asszony mellett a más kórházba átszállított betegek közül is egyesek belehalnak sérüléseikbe. Az okot pedig hónapokig, évekig kutatják majd, s ezalatt az illetékesek egymásra próbálják maszatolni a felelősséget, ahogy a Colectiv szórakozóhelyi borzalmas tragédia esetében történt. 

Miközben a kis- és nagyobb gyermekek közül is egyre többen fertőződnek meg, a kormányváltás szükségét megerősítendő, politikusoktól feltüzelt felnőttek tömege trikolórt lobogtatva a védőoltás és a maszkviselés ellen tüntet, és jogaik tiszteletben tartását követeli. Ismerősöm tette fel a kérdést, hogy azok, akik gyermekeik, idős hozzátartozóik és a közösség érdekében vállalták az oltást, sőt annak harmadik adagját is, mert szeretnék már látni a járvány végét, kiiktatni a folytonos félelmet az életükből, nyugodtan iskolába küldeni a gyermeküket, szabadon szórakozni, azok is az utcára kellene vonuljanak, hogy legfőbb kincsükhöz, az egészséghez való jogukat megvédjék a zászlólobogtatók ellenében? – idézem a kérdést, miközben nem medvére, hanem az oltás fontosságára figyelmeztet helytelen géphangon a ro-alert, mert napról napra nagyobb a baj. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató