2026. július 1., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotók:  Gyulafehérvári Caritas


Mérföldkőhöz érkezett a hátrányos helyzetű fiatalok támogatása. Idén június 30-án zárul a RISE kezdeményezés, amely még 2024 áprilisában indult el. A megvalósítás kiemelkedő pillére a Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi Autonómia Alapítvány közötti szoros közös munka volt. A program fő célja az volt, hogy csökkentse a korai iskolaelhagyás kockázatát, és kézzelfogható segítséget nyújtson a hátrányos helyzetű, 12–18 év közötti roma és nem roma fiataloknak tanulmányaik folytatásához.


A tevékenységek három romániai és három magyarországi régiót fedtek le, ahol a korábbi projektek során jól bevált módszerekre és gyakorlati tapasztalatokra építve dolgoztak. A munka során közel 500 fiatal kapott támogatást: egyéni és csoportos mentorálást biztosítottak nekik, fejlesztették a készségeiket, segítettek nekik a pályaorientációban és a munkaerőpiaci felkészülésben, valamint különböző közösségi programokat szerveztek számukra. A cél végig az volt, hogy erősítsék a tanulási motivációjukat, támogassák őket az iskolában, és elősegítsék a társadalmi befogadásukat.

Mozaikok a terepről: szívszorító és szívderítő sorsok

Bár Füzi Imolának, a Gyulafehérvári Caritas programkoordinátorának nem volt közvetlen feladata a fiatalokkal való direkt munka, a mentorok révén folyamatos és alapos rálátása nyílt a terepen zajló folyamatokra. Az elért statisztikai eredmények mögött ugyanis valódi, összetett emberi történetek húzódnak meg, amelyeket így foglal össze:

„Számos szívszorító és szívderítő történet van minden régióból. Mozaikszerűen állnak össze az élettörténetek, melyekkel a kollégák találkoztak. Van, aki verést is kapott a közvetlen környezetéből, amiért tanul, stréberkedik, és azzal együtt jelentkezett a képességvizsgára. Van az a történet, amikor hetedikes lányokat kérdeztünk a projekt elején az iskolai továbbtanulási terveikről: nem szerették volna a nyolcadik osztályt folytatni, és most ott vannak, hogy elvégezték a kilencedik osztályt. Van, akit elvesztettünk, mert babát vár, és van, aki gyermekvédelmi rendszerben él, és nagyon erős hatással voltunk rá, hogy érettségizzen, és tanuljon tovább. Sokan vannak, akik a külföldi munka útjára álltak – nekik ez most létkérdés –, de talán még fogják folytatni a tanulást a második esély programban, mert a nyolcadik osztályt is így tudták befejezni.”



Hatékony együttműködés és szakmai hálózatok

A fiatalokkal végzett közvetlen munka mellett a projekt kiemelt figyelmet fordított az intézmények közötti kapcsolatok megerősítésére is. Ennek érdekében pedagógusok, egyetemi hallgatók és szakemberek részvételével zajlottak képzések, szakmai műhelyek és fórumok. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy helyi és regionális szinten is hatékony együttműködési hálózatok alakuljanak ki az iskolaelhagyás megelőzésére.

A partnerség keretében a szakemberek rendszeresen találkoztak közös képzéseken, konferenciákon, valamint olyan táborokat is szerveztek, ahová a partnerintézménytől érkeztek vendégmentorok. A sikeres együttműködés csúcspontját a közös szakmai konferencia jelentette, amelyet csaknem fele-fele arányban, teljes kooperációban kiviteleztek, egyformán kivéve a részüket az előadások és a műhelymunkák megtartásából. A teljesen zökkenőmentes folyamat révén mindkét szervezet sokat tudott tanulni egymástól.

A projekt öröksége és a munka jövője

A megvalósítás során szerzett tapasztalatokból egy részletes hatástanulmány, valamint egy szakmai ajánláscsomag is született. Az anyagok mérleget vonnak az elért eredményekről, miközben gyakorlati útmutatást nyújtanak a korai iskolaelhagyás elleni szakmai és szakpolitikai intézkedések továbbfejlesztéséhez.

A RISE projekt, illetve a fiatalokkal való szisztematikus munka nem ma kezdődött: a folyamat a Gyulafehérvári Caritasnál már 2018-ban elindult, és a szakemberek sikeresen átmentették a tevékenységeket egyik projektből a másikba. Most azonban egy kis szervezeti megtorpanás következik. A szervezetnek sajnos nincsenek jelenleg nyertes pályázatai, amelyek keretében közvetlenül tovább tudná gördíteni ezt a folyamatot, így a munka ezzel a célcsoporttal részükről egy időre leáll.

A kiépített hálózat és a felhalmozott tudás azonban nem vész el: az Autonómia Alapítvány egy nyertes pályázatának köszönhetően továbbviszi a fáklyát, így a rászoruló fiatalokkal való munka a partnerszervezetnél megszakítás nélkül és biztonságban megy tovább.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató