2024. october 3., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Mózes Edith


Székelyföldi zarándokcsoport járt nemrégiben Medzsugorjéban Hajlák Attila-István lelkész vezetésével. A zarándokút adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.  
 
– Azt olvastam, hogy a Vatikán döntése alapján hivatalos egyházi zarándoklatot nem lehet Medzsugorjéba szervezni, azonban rengetegen látogatnak ide plébániák szervezésében, mint például most.
– Ilyen jellegű kijelentéseket azért nem tehetett az egyház, mivel még nem fejeződtek be a jelenések. Hivatalosan akkor beszélhet erről, ha befejeződtek, utána megnézik, mik a gyümölcsei. Járnak-e az emberek továbbra oda, imádkoznak-e, történik-e valamilyen csoda, de igazából ez csak akkor válik hivatalossá, és akkor hoznak valamilyen döntést. Mivel nincsenek befejeződve, gondolom, ezért nem beszél erről a Szentszék. Tudni kell Medzsugorjéról, hogy nem az egyházmegyéhez, már a Vatikánhoz tartozik. Jelenés ilyen hosszú ideig nem volt sehol, és ezért az egyház is így viszonyul hozzá. II. János Pál pápa mondta, hogy Medzsugorje a világ plébániája. De azt is mondta, hogy a világ gyóntatószéke, mert rengetegen gyónnak itt, rengeteg kegyelmi forrás van, élnek a szentségekkel és már ez is nagy dolog. 
– Feltételezhető jelenésekről beszélnek, és azt mondják, a látnokokkal is baj van, mert  egyesek gazdasági vállalkozásba kezdtek, hoteleket építettek...
– Hogy milyen a látnokok élete, hogy élnek, fogalmam sincs, nem foglalkoztam velük. Amikor Medzsugorjéba jövök egy zarándokcsoporttal, azért jövök, mert magának a helynek van varázsa, és mert jobban ráhangol az imádságra. Az emberek egy része azért jön, mert szenzációt keres. Ezekkel a zarándokutakkal az a célom, hogy olyan hitre jussanak, olyan Isten-tapasztalatra vagy akár Szűzanya-tapasztalatra tegyenek szert, hogy azt később otthon meg tudják élni. Ha eljönnek, és csupán csodahajhászás folyik, akkor nem kapnak semmit. Hazamennek és élik tovább az életüket. 
– Ezelőtt két évvel ön azt mondta, hogy az erdélyi magyaroknak is van egy Medzsugorjéjuk, Csíksomlyó. Mégis már 18. alkalommal jött ide. Hogy van ez?
– A Szűzanya mindenhol Szűzanya: Csíksomlyón vagy akár Szőkefalván, de bármelyik szűzanyás templomunkban ugyanaz. De az embernek sokszor fontos, hogy kimozduljon otthonról. Ha csak Csíksomlyóra megyünk, már az is kimozdít, már az is jobban ráhangol a Jóistenre és a Szűzanyára, és már az is sokat ad. Csíksomlyón vannak elsőszombati gyönyörű Mária-köszöntők, amelyek az embereknek rengeteg erőt adnak. Aztán ott van Szőkefalva is, ahol tíz éven át jelent meg a Szűzanya. Ott már befejeződtek a jelenések, és most várjuk, hogy lesz-e gyümölcse ezeknek. Erről azonban nem tudnak annyian, mint Medzsugorjéról. Az emberek ott is többnyire csodahajhászók, szenzációhajhászok voltak, pedig a Szűzanya-jelenéseknek nem ez a célja. Hanem az, hogy tényleg visszavezessenek Jézushoz, az evangéliumhoz, és megújuljon a keresztény éle-tünk. 
– Visszatérve Medzsugorjéra: további nem illeti meg a Szent Jakab-templomot is. Nem lehet kegytemplomnak nevezni. 
– Nincs kegytemplommá nyilvánítva. Lehetne, ha ezt Róma jóváhagyná, mert egy kegytemplom attól lesz kegytemplom, hogy a Szentszék annak nyilvánítja. A Szent Jakab-templomot szerintem még azért nem nyilvánították kegytemplommá, mert még tartanak a jelenések. A másik az, hogy nincs akkora múltja, nincsen akkora kultusza, mint például a csíksomlyói kegytemplomnak. Annak van egy történelmi háttere, történtek csodák is, az emberek imádságos lelkülete nem 35 éves, hiszen már 500 éves a csíksomlyói kegyszobor.
– Közismertek a Szűzanya medzsugorjei üzenetei. Ezek közül a legfontosabb a béke.
– Erre van a legnagyobb szükségünk. Ezért hív a Szűzanya a békére: a világnak nagyon nagy szüksége van erre. Amit Medzsugorjéban elsősorban kapunk, az a lelki béke, ami többé aztán nem hagy békén. Egyszer egy zarándoklatunknak az volt a mottója, hogy ha megtapasztalod Isten békéjét, Isten többet nem hagy békén. És úgy érzem, valóban ezt tapasztaljuk meg Medzsugorjéban. Viszont érdekes, hogy közel 800 hely van az egész világon, ahol a Szűzanya megjelent, és mindenhol másképpen mutatkozott be. Itt úgy, hogy béke királynője. Lourdes-ban például azt mondta, „én vagyok a szeplőtelen fogantatás”, és ezután hirdette ki a szeplőtelen fogantatás dogmáját az egyház.  
– Ön miért mindig ide tér vissza, miért nem ment Lourdes-ba például?
– Jövő márciusban készülök oda. Bíró László püspök úr, amikor Medzsugorjéban járt, azt mondta nekem – és ez nagyon bennem van, mindig eszembe jut –, hogy Medzsugorje egy hangszer a Jóisten kezében, amelyen keresztül a szeretetét akarja megénekelni, az ő szeretetéről szól. Az tetszik nekem Medzsugorjéban, hogy meg lehet tapasztalni az élő egyházat: a fiatal egyházat, a különböző karizmákat, lehet látni azt, hogy rengeteg szerzetesrend megfordul ott, és ahány szerzetes vagy szerzetesnő, annyiféle ruhában van. Ez is mutatja, hogy az egyház mennyire színes. Látszik, hogy van lendület az emberekben, van vágy erre.
– Most is itt van a fél világ...
– Nagyon megmozgatja az egész világot. Ezért is hiszem, hogy ez nem valamiféle pszichiátriai esetű beteg ember kitalációja, hanem Isten műve. Mert ha nem lenne az, akkor nem lenne ekkora hatással az egész világra 
– Most beszéljünk arról, amivel kezdeni szokták. Hogyan, miért választotta a papi hivatást?
– Ez a kérdés pont olyan, mintha azt kérdeznék egy házasembertől, hogy miért éppen a feleségét vette el, amikor annyi más lehetősége lenne. Én nem vallásos családba születtem, egy elmaradt zongoraórának köszönhetem azt, hogy most pap vagyok. Azelőtt évekig nem jártam templomba. A hetedik osztály végén elmaradt egy zongoraórám, és a templom mellett mentem el Gyergyószentmiklóson. Bementem a templomba, ahol éppen szentmise volt, ami az életemet megváltoztatta. Utána kezdtem el templomba, közösségbe járni, aztán elmentem kisszemináriumra, nagyszemináriumra, és így lettem pap. Egy olyan istentapasztalatom volt akkor és utána többször is, amit, úgy érzem, senki el nem vehet tőlem. Éreztem ebben a hívást, és éreztem azt, hogy a Jóisten ezt kéri tőlem. Ez meggyőződés, nem is tudnám másképp elképzelni az életemet. 
– Említette, hogy közösségre talált, amikor betért a templomba. Voltunk a Cenacolo közösségben. Ennek kapcsán mondta el, hogy Erdélyben is készül vagy már van is egy ilyen közösség.
– Hét éve járok Medzsugorjéba, itt ismertem meg a Cenacolo közösséget. Már akkor éreztem a hiányát Erdélyben. Az a vágyam, legyen itthon is egy ilyen közösség. Illetve már van egy hasonló közösség, a Szent Kereszt testvérei, amelynek az a célja, hogy bárki, aki poklot él meg az életében, találjon egy olyan helyet, ahol valóban lehetőséget kap a gyógyulásra, változásra. Különböző függőségű fiatalok vannak már most ebben a közösségben, de vannak különböző betegségben szenvedők is. Mindenre, ami pokol lehet az ember életében, és tönkreteheti, ha úgymond fel akar támadni vagy szeretne új életet kezdeni, ez a közösség lehetőséget biztosíthat. Szeretnénk egy közösségi házat is. Reméljük, a Jóisten ezt is megadja. A Szent Kereszt testvérei közösség tagjai időnként találkoznak. Ahányan vagyunk, annyi helységben élünk, mindenki a saját vívódásaival, de napi rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató