2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Nyárádszeredai Tagozata (CENT), az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztálya, a Sapientia EMTE kertészmérnöki tanszéke, a nyárádszeredai Bocskai István Alapítvány szervezésében március 10-én a művelődési házban szervezi meg a X. Nyárádszeredai Kertésznapot.


A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Nyárádszeredai Tagozata (CENT), az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztálya, a Sapientia EMTE kertészmérnöki tanszéke, a nyárádszeredai Bocskai István Alapítvány szervezésében március 10-én a művelődési házban szervezi meg a X. Nyárádszeredai Kertésznapot. A rendezvényről, az azzal kapcsolatos tudnivalókról, a programról dr. Jakab Sámuel tagozatvezetővel beszélgettünk.

– A nyárádszeredai kertészképzésnek egyik hozadéka az is, hogy sikerült meghonosítanunk, évente hagyományosan megszervezni a kertésznapokat március elején. Az első években nehezen indultunk, évről évre arra törekedtünk, hogy a kertésznapokon jelenlévőknek minél több szakmai és más jellegű tájékoztatást adjunk, lehetőséget teremtettünk arra is, hogy megismerjék a hazai és külföldi kertészkedők termékeit, tapasztalatait. Idén a rendezvény 9 órakor kezdődik a művelődési házban. A város polgármestere köszönti a vendégeket, meghívottakat, majd a szervezőbizottság elnökeként ismertetem a kertésznap célját, lebonyolítását. Ezután kerül sor a cégbemutatókra: Kluzsán Attila kertészmérnök, a CENT végzettje a Blondy Románia Kft. tevékenységéről beszél, amelynek profilja a mezőgazdasági alapanyagok forgalmazása és paprikatermesztés. Az Óbuda Kert Kft.-ről Ocskay Mária beszél. De a cégbemutatók száma igény szerint növelhető.

Az évek során tapasztaltuk, hogy a kertésznapokon nagy volt az érdeklődés a szakmai előadások iránt. Az idén is neves szakelőadókat hívtunk meg, akik különböző témakörökben értekeznek, pl.: A kertészeti kiállítások fontossága (előadó Ocskay Mária a Magyar Dísznövény Szövetség képviseletében); Megújuló energiák hasznosításának lehetőségei Erdélyben (előadó: dr. Vallasek István); A gödöllői királyi kastélykert megújult képe a címe dr. Fekete Albert előadásának. Végül dr. Kolozsvári Zoltán az angol kertépítés jellegzetességeiről értekezik. Szerintünk mindenik előadás hozzájárul a kertészkedők ismereteinek bővítéséhez.

– Aki március 10-én ellátogat a kertésznapra, megtekintheti a termékbemutatót, vásárolhat is, hiszen magbörze, könyvstand is várja vendégeinket. Érdemes megjegyezni, hogy az eddigi kertésznapi vásárokon sok egykori hallgatónk mutatta be termékeit, reméljük az idén is jelen lesznek.

– Mit kell tudniuk a kiállítóknak?

– Szállásra, ebédre, kiállító-felületre az igényléseket március 2-án 20 óráig várjuk a 0265/576-096-os telefonszámon vagy a bocskai@lorinfo.ro e-mail címen. Nagyon reménykedünk, hogy a X. Nyárádszeredai Kertésznap is hoz valami újat a nyárádmenti – és nem csak – kertészkedőknek.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató