2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Önfeledt játék a virtuális valóságban

Valami újat akartunk nyújtani, olyasmit, aminek bizonyos részeivel az országban máshol nem lehet találkozni, szenvedélyes felhasználóból lettünk vállalkozók, mesélik a VR Experience Zone vezetői, Vadadi Tekla Anna és Vadadi Nimród Gyula. A testvérpár rácáfol arra a közhiedelemben elterjedt nézőpontra, mely szerint fiatalon nem lehet sikeresen vállalkozni. Az innovatív vállalkozás ötlete abból származik, hogy Nimród mindig is érdeklődéssel követte a virtuális valóság szemüvegek fejlődését, illetve az ezekre fejlesztett játékokat, meséli Vadadi Tekla, aki a tavaly őszi induláskor 20, míg testvére mindössze 15 éves volt.

Vadadi Tekla Anna

   Fotók: Mariş Cristian Daniel


Vadadi Nimród a Népújságnak elmondta, hogy mindig is foglalkoztatta őt a játékok világa. Még a virtuális valóság (VR) szemüvegek és játékok megjelenése előtt, kisgyermekként számítógépes játékokkal játszott. Aztán megjelentek a csapatjátékok, amelyekben, ahogy a nevük is mutatja, egyszerre több játékos vehetett részt, úgy is, hogy nem tartózkodtak egy helységben, ez pedig megnyitotta a lehetőséget arra, hogy a felhasználók barátokkal, ismerősökkel fedezzék fel a játék világát. Ezt követően pedig megérkezett a VR, ami egy új dimenziót nyitott meg. A fiatal cégvezető elmondása szerint egyrészt közelebb hozta azt az univerzumot, amit a játék meg akar teremteni, másrészt segítette is a felhasználókat, hiszen az újabb játékok nagyobb számítógép-teljesítményt igényeltek, így akik valóban magas szinten űzték, űzik ezt a hobbit, kénytelenek voltak gyakran hardware-t cserélni, ami nem olcsó mulatság. Ebben segít a VR, ami képes kiváltani a számítógépeket, továbbá egy sokkal jobb, testközelibb élményt tud nyújtani, olyan, mintha a felhasználó valóban ott lenne. Ezzel kapcsolatban Vadadi Tekla bevallotta, hogy amikor először kipróbálta a náluk is játszható, hullámvasutat imitáló játékot, annak ellenére, hogy tudatában volt annak, hogy amit lát, az csak egy generált kép, nem tudott ellenállni a szem és a test által érzett ingereknek, melyeket a receptorok hamarabb eljuttatnak az agyhoz, minthogy a felhasználó megmagyarázza magának, hogy az nem is valódi.

Ez is hozzátartozik az immerzióhoz, azaz a belemerüléshez, amit képesek megadni a VR-játékok, pontosabban szinte teljes egészében erre épülnek, emelte ki Vadadi Nimród. Meglátása szerint ez adja meg azt a hatalmas eltérést a sima videójátékokhoz képest, ami egy újabb szintre emeli a játékipart, hisz a játékosok eddig nem tapasztalt módon merülhetnek bele a játékba. Egy szó mint száz, az immerzió az, ami a VR-világot a játékai által új módon tudja a technológiával felkínálni.

Persze, mindehhez elengedhetetlenek a szemüvegek, amelyeknek mára rengeteg variánsa van, az egészen olcsóktól a professzionálisakig. Előbbi az otthoni felhasználást célozza, rövidebb ideig bírja az akkumulátor, és nem lesz olyan az élmény, cserébe sokkal olcsóbb, töredéke egy professzionális szemüveg árának. Egyszeri rövid próba után talán elsőre nem mondja meg a felhasználó, hogy miért is jobb az utóbbi, de az otthoni, úgynevezett közhasználatú szemüvegek egy idő után elkezdenek melegedni, nem bírják sokáig a leadást, ami drasztikusan visszavesz az élményből, magyarázta lapunknak Tekla. Ezt még tovább rontja, hogy ezekben az eszközökben lencsék vannak, ezek minősége is jobb egy professzionális szemüvegben, ami azt jelenti, hogy a két típusú eszköz között a grafika, képmegjelenítés is különböző, fűzte hozzá Nimród.

Vadadi Nimród Gyula  


A lelkes fiatal vállalkozók arra is kitértek, hogy miként lehet szállítani ezeket a szemüvegeket, hiszen ez is nagy odafigyelést igényel, mivel törékeny és precíz elektronikai eszközök. A vállalkozó testvérpár nem érte be annyival, hogy egy helyszínük legyen, különböző eseményekre is ellátogatnak, például fesztiválokra, ahol az érdeklődők megtapasztalhatják a VR-élményt. Az idén részt vettek már több eseményen is, például a Vibe Fesztiválon, a Marosvásárhelyi Napokon, a Nyárádszeredai Napokon, a Szászsebesi Napokon, a jövőben pedig más eseményekre is terveznek kilátogatni a teljes felszereléssel. Ennek a szállítását meg kellett oldani, amihez külön konténert szereztek be a VR Experience Zone-nak. Ezt követően a különböző események ideje alatt ügyelni kellett az eszközökre, hiszen elég egy pár másodperc a napon, hogy az optikájuk megsérüljön, arról nem is beszélve, hogy az ittas embereknek pluszkihívást jelentett, hogy felüljenek a virtuális hullámvasútra, de szerencsére semmi probléma nem volt – mondta el Vadadi Tekla, aki hozzáfűzte, hogy a jövőben kisebb rendezvényekre is elmennek. 

A felszerelés nemcsak a szemüvegeket, az autós játékoknál használatos kormányt és pedálokat foglalja magába, van egy olyan szék is, ami Románia-szinten egyedülálló. – Erről azt kell tudni, hogy ez a fajta szimulátorszék csak nálunk próbálható ki, lényegében ötvözete a szimulátorgépnek és a VR-szemüvegnek. Jelen pillanatban hullámvasutat szimuláló játékok próbálhatók ki rajta, azonban folyamatosan fejlesztjük ezt is, és nemsokára komoly vezetős játékok is elérhetők lesznek rajta – mondta el lapunknak Vadadi Nimród. Ha mindez nem lenne elég, a VR Experience Zone-ban lehetőség van csapatjátékok kipróbálására is, valamint 360 fokos, 3 dimenziós filmek megtekintésére. A testvérpár azon az állásponton van, hogy az ilyesfajta élmények mind a kiskorúaknak, mind a felnőtteknek különleges élményt jelenthetnek.

– Aki ellátogat a Shopping Cityben található VR Experience Zone-ba vagy valamilyen eseményen a konténerbe, a higiénia miatt nem kell aggódjon, mert a szemüveget a felhelyezése előtt alaposan fertőtlenítjük, ahogy a felszerelést is. Továbbá egyszer használatos védő arcmaszkokat is használunk, hogy játékosaink a legtisztább környezetben és a legegészségesebb módon tudják kipróbálni a virtuális valóság élményét – hangsúlyozta Tekla. Az sem kell izguljon, aki még soha nem próbálta ki, hiszen a VR Experience Zone csapata beállítja a szemüveget, elmagyarázza, hogy hogyan működik a kiválasztott játék, hogy mely gombok milyen parancsokat teljesítenek. Amennyiben igény van rá, a játék alatt is útbaigazítást adnak a játékosoknak, valamint az idő lejárta előtt figyelmeztetik őket, az idő lejártával pedig figyelmesen, előzetes megszólítás és felkészítés után veszik le a szemüveget. Erre azért van szükség, hogy az ügyfeleik ne sokkszerűen, hanem felkészülten térjenek vissza a való világba a virtuálisból, emelte ki Nimród.

Az innovatív vállalkozás igazolja, hogy bármely korban lehet sikeresen céget indítani. Megéri megpróbálni, hiszen csak így indulhatunk el mind személyként, mind közösségként a fejlődés útján. Marosvásárhelyen jelenleg Romániában egyedülálló VR-játékterem működik, a közel egyéves tapasztalatok alapján nagy sikerrel. A fiatalok pedig bíznak benne, hogy a technológia szélesebb körben is el fog terjedni, amihez az szükséges, hogy minél több érdeklődő kipróbálja magát a VR világában. – Jelen pillanatban nálunk még nem olyan nagy az érdeklődés iránta, mint nyugatabbra, azonban nagy a potenciál. Célunk, hogy fel tudjuk venni a lépést a fejlődő iparággal, és hogy továbbra is megtartsuk a minőséget, a professzionális szintet, mellyel együtt fejlődünk és növekszünk – összegezte Vadadi Tekla, aki azzal a metaforával élt, hogy a legtöbb embernek van saját autója, és az autózás szerelmesei nem utasítanak vissza egy élményvezetést. Így nem tartanak attól, hogy vállalkozásuk az egykori videókazetta-kölcsönzők vagy az internetkávézók sorsára jut. Innovatív ötlet, innovatív vállalkozás fiataloktól, nem csak fiataloknak, egy olyan példa, amely érzékelteti, hogy van potenciál Marosvásárhelyben és Maros megyében. Sok sikert kívánunk a további fejlődéshez!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató