2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A víz klórozása élelmiszer-allergiát okozhat

  • 2012-12-05 13:16:28

  • MTI

Az ivóvíz klórozása során keletkező diklórfenolok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több embernél jelentkezik élelmiszer-allergia – vélik amerikai kutatók.

Az ivóvíz klórozása során keletkező diklórfenolok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyre több embernél jelentkezik élelmiszer-allergia – vélik amerikai kutatók.

A New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem munkatársai tanulmányukban úgy találták, hogy gyakoribb volt az élelmiszer-allergia azoknál az embereknél, akik vizeletében magasabb volt a rovarirtó szerekben is alkalmazott diklórfenolok szintje.

Egy 2005-2006-ban készült nagyszabású amerikai egészségügyi felmérésben megállapították, hogy a bevont mintegy 10 ezer ember közül minden negyediknek, 2548 embernek a vizeletéből kimutatható volt a diklórfenol. Ebből a csoportból 2211 embert vontak be a mostani tanulmányba, amelynek eredményét az Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szakfolyóiratban ismertették.

A vizsgált emberek közül 411-nek volt élelmiszer-allergiája és 1016-nak környezeti allergiája. Az elemzés azt mutatta, hogy 80 százalékkal gyakoribb volt az élelmiszerallergia azoknál, akiknél a legmagasabb diklórfenolszintet mérték (a felső negyed) az alsó negyedbe került résztvevőkhöz képest.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató