Vissza a természethez!

Bereczki Zsuzsa és Szőcs László Ábel a Makfalva községhez tartozó Cséjében egy dombtetőn lakik, ahol másfél kilométeres körzetben egyetlen szomszédjuk van, Árpád bácsi, akit a falu remetének becéz távoli lakhelye és életformája miatt.

Fotó: Nagy Tibor

Bereczki Zsuzsa és Szőcs László Ábel a Makfalva községhez tartozó Cséjében egy dombtetőn lakik, ahol másfél kilométeres körzetben egyetlen szomszédjuk van, Árpád bácsi, akit a falu remetének becéz távoli lakhelye és életformája miatt. Ábel Marosvásárhelyről jött, Zsuzsa Sepsiszentgyörgyről. Önellátó életmódot folytatnak, abból élnek, amit összegyűjtenek, illetve megtermelnek maguknak. Erdei iskolát szándékoznak nyitni, és közösséget, kommunát kialakítani. Ez volt az apropója beszélgetésünknek is.

A két fiatal elmondta, hogy az ötletet együtt találták ki barátjukkal, Farkas Árpáddal. Ábel korábban harc- és egyéb művészetekre tanította a gyermekeket.

– Nagyon jó lehetőségeket láttunk a gyerekekben, egyrészt, hogy ne azt a példát kövessék, amit a szüleiktől látnak, hanem a természethez való visszatérést, a természetben való túlélést, és ha esetleg úgy adódik, megtanuljanak bánni a fő elemekkel: levegő, víz, tűz, föld, mert ez nagyon fontos.

Elmondásuk szerint az erdei iskola gyakorlati oktatásból áll. A gyermekek az iskolában elsajátítják az elméletet, de nem igazán szeretnek a padban ülni, a gyakorlati órákat jobban kedvelik. Ők egy olyan helyet terveznek biztosítani nekik, ahol kinn lehetnek a természetben hétvégeken.

– Milyen lesz az erdei iskola programja?

– Olyan táborokat szeretnénk, amelyek reggeltől estig lefoglalják a gyerekeket. Persze van benne szabadidő is: a délelőtti órákban oktatás, utána egy kis pihenés, ebéd, szieszta, s azután megint gyakorlat. Lenne benne szó nemcsak a külső tényezőkről, hanem önmagunkról, a testünkről, a szellemi-testi odafigyelésről, hogy megtanuljanak egyensúlyban lenni önmagukkal, hogy megtaláljuk a helyünket a világban.

– Mikor tervezik elindítani?

– Jövő évtől. Amolyan házi táborok már voltak a múlt évben, három-négy is, idén is lesz. Ezek barátok által szervezett táborok, a barátok gyermekeit tanítottam gyógymasszírozásra, jógára, főzésre, gyógynövényismeretre, faragásra és agyagozásra. Óriási élmény, és sokkal nagyobb kihívás, mint az iskolai elmélet. Felnőttek is érdeklődnek, nekik is lehet táborokat szervezni.

– Van erre megfelelő épület?

– Van egy épület, ami jelenleg tíz embert tud befogadni, de legalább húszfősre szeretnénk bővíteni, illetve későbbi terv a kommuna, a közösségi életforma, ahol a közösség tagjai egymást segítik. Így kalákában készülne el a szalmabála, szupervályog vagy földház azok számára, akik ezt a természetes életformát választják.

– Van érdeklődő?

– Már sok érdeklődő volt, olyan is megkeresett, aki azt mondta, földet vesz, és felköltözik.

– Innen a környékről?

– Vásárhelyről, Nagyváradról, Budapest mellől.

– Ez az erdei iskola nyáron működne?

– Nagyjából. Most nyáron működik, télen elég kemények a körülmények. Télen jóval nagyobb a kihívás, nehezebb túlélni. Inkább nyáron tanítanánk, és hívnánk Vásárhelyről a nemezelőket. Voltak már nálunk bőrdíszművesek, gombászegyesületek. Az oktatóik lennének a tanárok, amikor tábor van.

– Honnan jöttek ide?

– Én Vásárhelyről, Zsuzsa Sepsiszentgyörgyről. Vásárhelyen járt egyetemre, ott találkoztunk. Sokat jártam a világot, és egy idő után úgy éreztem, hogy kijjebb akarok lépni. Nem a társadalomból, hanem a zajból, a városból, a vizuális és zajszennyezettségből. A hegyen másfél kilométeres körzetben nincsenek szomszédok, csönd van, csak madárcsicsergés van, a természet.

– Mióta laknak a hegyen?

– Két éve, és egy éve. Egy évig egyedül voltam. Zsuzsa csak hétvégeken látogatott meg.

– Meg lehet ebből élni?

– Úgy igazából egyelőre nem, de nem ez a lényeg. Jelenleg adományház a házunk. Nyitott ház, szállást adunk mindenkinek, aztán ad cserébe ki mit akar. De legfőképpen azért mentünk oda, hogy a pénz világából kiszabaduljunk.

– Abból élnek, amit a ház körül megtermelnek?

– Igen, meg gombászunk. A tél egy kicsit nehéz volt, most tanuljuk a befőzést. Zöldséget termesztünk, van egy nagy szántó, abba krumplit vetettünk, egész jól kijövünk belőle.

– Vegetáriánusok?

– A legtöbb csapat, amely idejár, vegetáriánus, de nem teljesen. Kutyánk van, meg öt nyúl. A szomszédtól kaptuk. Nem zárkózunk el a húsevéstől, de azt hiszem, nem kell annyira ráfeszülni egyik vagy másik oldalra. Van számítógépünk, hidrofor, tévé nincs, rádió van, a zenét szeretjük.

– Télen például hogyan telik egy napjuk?

– Torna, reggelizés, átgondolja az ember a napját, elfogadja a tegnapját, fölkel, mozog, beindítja magát, utána dolgozunk otthon, favágás, fahordás. Ösztönösen, automatikusan megy a nap.

Télen az ember az életösztöneire hagyatkozik, nem is nagyon tudatos. Nyáron sokkal tudatosabb.

– Honnan jött ez az indíttatás?

– Tizennégy éves koromig éltem Romániában – mondta Ábel –, a szüleim Magyarországra emigráltak, ott éltem a katonaságig. 21 évesen elmentem New Yorkba, majd következett egy utazásos időszak 36 éves koromig. Egyik évben biciklivel, pénz nélkül körbeutaztam a Földünket, tizenhat országban jártam, de erről részletesebben majd máskor számolok be. Amikor hazaérkeztem Magyarországra, nyitottam egy masszázsszalont, de túl sok volt az információ, a zaj, gondoltam, hátha meglátok valamit magamból vagy a világból, ezért jött a választás, hogy ahol születtem, ott keressek helyet.

– Hogy esett a választása éppen Cséjére?

– Egy hirdetést találtam, hogy gyönyörű hely, megfelelő táboroztatásra, rekreációra. Ez volt körülbelül a századik hely.

– Ez azt jelenti, hogy most célba ért?

– Nem hiszem, hogy ilyesmi létezik, sőt. Az utóbbi két évben ismertem meg jobban önmagam, az előző évek, a világutazás szinte semmi nem volt a fő elemekkel való munkához képest kint a hegyen. Azok a legfontosabbak. Ha nincs levegő, nincs élet, a föld az alap, szükség van a tűzre és a vízre is. Az ezekkel való munka a nagy tanárom.